hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2010. május 28. péntek   13:49
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Kihirdették a XVI. Debreceni alternatív színházi szemle versenyporgramját


  Kihirdették a XVI. Debreceni Alternatív Színházi Szemle versenyprogramját. A május 26-án, a Merlin Színházban tartott sajtótájékoztatón Szalai-Szabó István, a Városi Színház/Sirály ügyvezető igazgatója, a Szemle válogatója, jelentette be, hogy a megtekintett közel 160 előadás közül végül melyik 11 verseng majd egymással 2010. szeptember 10-14. között Debrecenben.
  

  
  Az elmúlt év legegyedibb és legszínvonalasabb alternatív színházi produkcióit láthatja majd a közönség 2010. szeptember 10-14. között Debrecenben a XVI. DASZSZ-on, melyek között több tánc-színházi előadás és egy határon túli produkció is szerepel majd. Szalai-Szabó István, a Városi Színház/Sirály ügyvezető igazgatója, a Szemle idei válogatója 11 produkciót hívott meg a versenyprogramba. Pintér Béla és Társulata A szutyok című előadásával érkezik, a Maladype Színház Zsótér Sándor rendezésében Alfred de Musset műve nyomán a Lorenzacciot mutatja be, míg Fehér Ferenc Tao Te című előadása szintén versenyez. Gergye Krisztián Társulata, a Bárka Színház és a MU Színház koprodukciós előadásai is bekerültek a mustrába: a Találkozás és a Temetés egy-egy Nádas Péter-művet dolgoz fel. A Duda Éva Társulat a Lunatika című produkcióval kapott meghívást a Szemlére, míg a Tünet Együttes Az élet értelmét mutatja majd be Szabó Réka rendezésében. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András Társulata az Albert Camus Közöny című regénye alapján készült The Beach című előadást viszi Debrecenbe, míg a Hólyagcirkusz Társulat egy Thomas Bernhard-feldolgozást, a Kant című produkciót mutatja majd be. A szombathelyi Weöres Sándor Színház stúdiósai Jeles András rendezésében Victor Hugo A Nevető Ember című műve alapján készült előadással mutatkoznak be, a Szputnyik Hajózási Társaság pedig a Kockavetőt hozza, Bodó Viktor rendezésében.
  
  Hudi László, a Független Színházak Szövetsége elnöke az eseményen elmondta, hogy a Szemle ideje alatt a versenyprogram mellett, szintén Szalai-Szabó István válogatása alapján Irányok címmel nyílik egy új sáv, a színház különböző kortárs műfajok felé történő útkeresését mutató előadásokból illetve performanszokból. Ezen kívül szakmai beszélgetések és koncertek színesítik majd a kínálatot. Együttműködő partnerünk a Színházi Kritikusok Céhe, akik az előadások után K.O. (Kritikus Óra) címmel közönségtalálkozókat, és 2004. tán újra nemzetközi kritikus szemináriumot szerveznek a Szemlén, a Színházi Kritikusok Nemzetközi Szervezetével (AICT/IATC) közösen. Szervezés alatt áll egy színész-workshop is, a philadelphiai Pig Iron Company és művészeti vezetője, Quinn Bauriedel vezetésével.
  
  Az Alternatív Színházi Szemle 1994 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a független színházi terület kiemelkedő társulatai számára. A szemle mindig az aktuális évben született, különböző műfajú, innovatív szemléletű, alternatív és független színházi előadásokat gyűjti össze és bocsátja szemlére. Ami a kőszínházaknak a POSZT, az az alternatív és független színházaknak az Alternatív Színházi Szemle az éves, rendszeres és legrangosabb seregszemle: mértékadó és kiemelt fontosságú bemutatkozási fórum. A Szemle az első nyolc évben Budapesten, majd 2003-tól 2007-ig, öt alkalommal Szegeden zajlott. 2008 óta a Befogadó Színházak Társulása és a Független Színházak Szövetsége együtt rendezi az eseményt, s immár harmadik éve Debrecen ad otthont a rendezvénynek.


Kulcsszavak:
  színház      szemle 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában

Al Di Meola Electric Band Budapesten

Tudatosság, vibrálás és színkavalkád

Nagy sikerrel mutatta be a Thália Színház az Egy a ráadás című új bohózatát!

Stohl András és Balsai Móni főszereplésével mutatja be a Centrál Színház

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára
Tavaszi műsor a füsziben
„A Zongora” – Grigorij Szokolov zongoraestje - J. S. Bach, Chopin és Schumann művei
Nagy sikerrel mutatta be a Thália Színház az Egy a ráadás című új bohózatát!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 never say die    ease of disgust    szántó faszi    smici 50    dad    octopoly    hófehérke    ÖrdÖg    normandie    banco de gaia    anna murphy     ripoff raskolnikov    szex és new york 2    bëlga    as i lay dying    tirpunk    calista flockhart    jim toth    jason rouse    szabó balázs    mortician    sárvári zita    beckinsale    born to lose    dance or die!!!  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!