hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2010. július 9. péntek   11:42
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Sziget 2010
2010. augusztus 11-16. Hajógyári-Sziget - Budapest

  Nagyszínpad

  Ismét vághatjuk a centit, hiszen mindössze alig egy hónap választ el minket az év legnagyobb bulijától. A Sziget fesztivál 2010-es happeningje ezúttal sem vall szégyent, sztárok egész sorozata teszi tiszteletét az Óbudai-szigeten, hogy fesztiválozók százezreinek nyújtsanak feledhetetlen élményeket. A négy legnagyobb koncerthelyszín ezúttal is élen jár a tuti programokban, így jobb is ha átnézzük, mire számíthatunk augusztus 11. és 16. között.
  
  

Augusztus 11. Szerda

  
  Az első napon az amerikai Gwar együttes elővezetésében szabadul el a kosztümös őrület a Szigeten. A világ egyik legkülönlegesebb zenekara tizenkét stúdióalbummal, két koncertlemezzel és a legnagyobb költségvetésű fantasy-horrorfilmek kelléktárát is felülíró live videókkal tartja örök rettegésben rajongóit. A Gwar semmihez sem hasonlítható orgiáján a fesztiválozók akár Paris Hiltonnal, George W. Bush-sal, Osama Bin Ladennel, O.J. Simpsonnal és Michael Jacksonnal is összefuthatnak vagy végigizgulhatják a Phallus in Wonderland varázslatos történetét a világ legőrültebb zenekarának előadásában.
  
  Őket követi majd az idők során kultikus státuszba emelkedett brit punk banda, a The Toy Dolls. Hagyománnyá vált, hogy a Sziget minden évben egy legendás, és az idők során kultikus státuszba emelkedett zenekarral lepi meg az elpusztíthatatlan punkmozgalom aktivistáit. A fesztivál legnagyobb koncerthelyszínén a megalkuvást nem ismerő punk kultúra szimpatizánsai az elmúlt években a Sex Pistols és a Die Toten Hosen agymenéseire pogózhatták szét a zsigereiket, idén nyáron pedig a több mint harminc éve aktív The Toy Dolls játékára pattognak majd a fejek a Nagyszínpad előtti küzdőtéren.
  
  Tavalyi nagyszínpados sikerkoncertje után újra a Szigeten szervez nemzetközi skatalálkozót a baszk Ska-P, hogy ismét megizzassza meg a közönséget. A minden fajta konformizmus elől extrém kiállítású bulikba menekülő együttes már tavaly sem először izzasztotta meg nagyszínpados fellépőként a Sziget-lakókat.
  
  Visszatérő vendég az idei Szigeten Svédország egyik legnépszerűbb rockbandája, a frenetikus koncertjeiről, őrült garázszenéjéről és fekete-fehér fellépő ruháiról világszerte imádott The Hives. A zenekart körülvevő, soha meg nem szűnő zsongásra játszanak rá az együttes tagjai a zenekar élő vadulásain, melyekről látványelemként nem hiányozhatnak a színpadon kivitelezett, akrobatikus (ollózás, színpadlesiklás, bodysurfing) magánszámok. A zenekar az elmúlt években sem veszített robbanékonyságából és 2010-ben újabb nagy durranásra készül ötödik stúdióalbumán dolgozva.
  
  Az 1976 óta aktív Madness a Szigeten egyszer már megmutatta, milyen egy végigtáncolható, végigénekelhető és végigtombolható ska-buli, és ez nem lesz másként az idén sem: a Madness, amely még áprilisban Moszkvában indította ez évi fél világ körüli turnéját, azért jön ahogy az NME írta róluk a visszatérő turné méltatásában -, hogy ha arra van szükség, megváltoztassák az időjárást is.
  
  
  
Augusztus 12. Csütörtök
  

  Nem ismer irgalmat a kirekesztő és másokat fenyegető szélsőségekkel szemben a K.I.Z fedőnéven nemes célokért harcoló négytagú hiphopkollektíva. A huszonéves, nagyrészt berlini fenegyerekekből álló rapbanda sajátos, általuk csak punk-techno egyvelegként meghatározott stílusa frappáns, kegyetlen és gyilkos fekete humorral megspékelt szövegekkel veszi célba a mai európai fiatalság gondolatait egyre jobban összezavaró és befolyásoló téveszméket. A legutóbb 2009-ben Sexismus gegen Rechts címmel lemezt megjelentető tehetségekkel idén augusztusban találkozhatnak a nyílt szívű Sziget-lakók.
  
  A Young Punx klasszikus French house, 80-as évekbeli popzene, hard, glam és disco-rock elemekből összegyúrt mash-up partyzenéjénél nincs hatásosabb fegyver a szórakoztató rendbontásra. A zenekar legfrissebb munkája a Mashpop And Punkstep címet viseli, melyet az idei Szigeten mutatnak be a magyar közönségnek a legjobb Young Punx-mixekekkel és az Eric Prydzre, David Guettára, a The Sugababesra és Dizzee Rascalra is hatást gyakorló munkákkal együtt.
  
  A hetvenes évek második felét alapjaiban felforgató Sex Pistols 1978-ra beteljesítette küldetését és a visszavonulás után Johnny Rotten immáron polgári nevén, John Lydonként, nem is kicsit megváltozva - az egyik PIL-borítón öltönyben, hófehér ingben és nyakkendőben látható visszatért. Az újonnan alakult Public Image Ltd zenéje sokkal rendezettebb, szerkesztettebb lett, és sokkal jobban szólt, miközben a dalok megőrizték Rotten harsányságát, provokatív stílusát, vicces és merész szövegeit. Néhány angol fellépést követően a PIL elkötelezte magát a Coachella fesztivál szervezőinek, és mindenki örömére itt lesznek a Szigeten is.
  
  Igazi csemegével kedveskedik a ska rajongóinak az idei Sziget: a megalakulásának harmincadik évfordulóját tavaly néhány exkluzív koncerttel ünneplő The Specials érkezik a Hajógyári-szigetre. Az 1977-ben Jerry Dammers dalszerző-billentyűs, Terry Hall társszerző-énekes, Lynval Golding gitáros-énekes, Roddy Radiation gitáros, Sir Horace Gentleman basszusgitáros és John Bradbury dobos erőinek egyesítéséből létrejött The Specials nevéhez köthető a másodgenerációs ska zene nagy-britanniai térhódítása. A Specials az idei fesztiválszezonban a Szigeten kívül eddig csak a kaliforniai Coachella, valamint a spanyol Benicŕssim fesztivál meghívását fogadta el. A szigetes fellépés rangját tovább emeli, hogy a skalegendák semmihez sem hasonlítható könnyűzene történeti jelentősségét a legrangosabb brit zenei szaklap, a New Musical Express idén februárban életműdíjjal jutalmazta.
  
  A népes hazai rajongótáborral rendelkező Faithless eddigi magyarországi jelenésein rendre nagy tömegek gyűltek össze, hogy életkori, nemi és műfaji kötődéseiket feloldva tombolják ki magukat a Sunday 8PM, az Outropspective vagy a No Roots albumok legjobb darabjaira. A Maxi Jazz, Rollo és Sister Bliss által alapított londoni zenekar tizenöt éves karrierje során olyan generációs határokat felszámoló, intelligens house-slágerekkel hódította meg a dance chartokat, mint a Salva Mea, az Insomnia, a God Is A DJ vagy a We Came 1, emellett szinte megállás nélkül járta a világot, hogy eljutassa a bolygó népeinek a modern partyzene igazságát. Hihetetlenül szuggesztív, önfeledt bulizáshoz és lélektisztító meditációkhoz egyaránt kiválóan alkalmas.
  
  
Augusztus 13. Péntek

  
  A Lyapis Trubetskoy munkái Oroszországtól Portugáliáig rendre nagy elismerést váltanak ki a kritikusokból és nem mellesleg rangos díjakat is begyűjtöttek. Idén nyáron a tizennyolcadik lemezüket tavaly megjelentető művészek a 18. Szigeten kapnak lehetőséget arra, hogy megismerje nevüket az egész világ. Csak rajtuk áll, hogy élnek-e a lehetőséggel.
  
  Lehet, hogy a Korn a legnagyobb hatású nu metal zenekar, de az is biztos, hogy a kaliforniai Papa Roach a nyakukban liheg. A Papa Roach az excentrikus megjelenések, a belső balhék, és a kényelmes önismétlések helyett a zenei program előállításba fektetett több energiát és ennek meg lett az eredménye: MTV-slágerek és kiválóan működő albumok. Az állandó edzésben lévő, ezért mindig nagy ugrásokra képes Papa Roach most nyáron a Sziget Nagyszínpadán mutatja be látványos rock-formagyakorlatait, melyek 2009-ben az ötödik nagylemez, a Metamorphosis mutatványaival bővültek.
  
  Németország legnevesebb reggae-művésze, a kölni Gentleman legfrissebb, Diversity névre keresztelt stúdióalbumával érkezik a Szigetre, amely a reggae zene faji és társadalmi különbségeket felszámoló üzeneteit finom és elegáns stílusában tolmácsolja a magyarországi rajongóinak, akit az idei Szigeten immár a The Environement zenekar segít.
  
  A korábbi évekhez hasonlóan a Sziget szervezői idén is egy ragyogó popcsillagot hoznak le az égről, egyenesen a fesztivál Nagyszínpadára, így a Mika rajongóknak elég csak egy napi-, vagy egy hetijegyet váltaniuk 18. Szigetre, hogy élőben is láthassák kedvencüket. Mika a kortárs könnyűzene egyik legtehetségesebb előadója, egy olyan figura, aki mindent tud arról, hogy mi tesz egy mai popsztár, és akiről minden visszafogottság nélkül bátran állítható; a vérében van a popzene.
  
  A YouTube-on 34 millió nézője volt a The Kill című dal klipjének, és ez a szám napról gyorsabban növekszik, mint a Mars-utazás lehetősége. Az Ill Attacknak 3 millió nézője volt, körülbelül annyian látták, mint élőben az újkor talán legsikeresebb zenekarát, a Thirty Seconds To Marst. Ez a zenekar a bizonyíték arra, hogy a Kívánsággép igenis működik: most már tény, a Thirty Seconds To Mars és az egyben filmcsillag, Jared Leto szintén az idei Sziget egyik dédelgetett és leghangosabb - sztárja lesz.
  
  
  
Augusztus 14. Szombat

  
  A torinói Subsonica úgy kapaszkodik a hetvenes években született és máig sem a valódi értékei szerint méltatott érzékeny indusztriál-progrockba, hogy közben folyamatosan aktualizálja a zenei nyelvét. Az Appenin-félsziget után a Sziget közönségét ezen a nyáron meghódítani készülő banda, miközben nem győzi hangsúlyozni torinói kötődését, szívesen idéz egy mindenki által ismert és szeretett másik helyi hírességtől, Umberto Ecótól: Torino nélkül Olaszország nagyon más lenne, Olaszország nélkül Torino ugyanaz maradna.
  
  A wakefieldi The Cribs 2007-ben a Sex Pistols előzenekaraként lefegyverzően magabiztos volt a punk isteneinek harmincadik születésnapján, kétséget sem ébresztve afelől, hogy ez a négy este nem valaminek a lezárása, hanem valami új, eleven, zenei kreativitásnak és egy attitűdváltásnak a kezdete. A The Cribs a tavaly megjelent Ignore The Ignorant album hatalmas kritikai és közönség sikerén lovagolva bombaformában érkezik az idei Sziget közönségének meghódítására.
  
  A másfél évtizedes múltra visszatekintő trió felállású, Motörhead-Nirvana-ihlette Tankcsapda jelenleg Magyarország legnépszerűbb rockzenekara, mely pályafutása során egymást váltó generációk kedvence volt és lett, Lukács László basszusgitáros-énekes nagyszerű és pontos dalszövegeivel az élen afféle nemzedéki szócső - több nemzedék szócsöve -, sikeres lemezek és csupa-csupa rocksláger megalkotója. Koncertjeik eseményszámba mennek, rajongótáboruk népesebb, mint valaha, idén pedig egy Kisstadion-beli szuperkoncerttel, 10.000 rajongó előtt ünnepelték meg új lemezüket.
  
  Az idei Sziget zárónapjával egy időben, augusztus 16-án jelenik meg az Iron Maiden tizenötödik stúdióalbuma. Így a két éve is nagy sikert arató, legendás heavy metal banda nem csak klasszikus számokat játszik majd idei Szigetes koncertjén, hanem az akkor majd épp friss, The Final Frontiert is bemutatja. A várakozás ismét hatalmas, de ismerve a Dickinsonék mentalitását, a produkció is az lesz.
  
  
Augusztus 15. Vasárnap

  
  Amikor egy közös cél érdekében egymástól fazonra nem is annyira elütő, de más nemzethez tartozó zenészek összefognak, csak hosszantartó együttműködés kerekedhet a hirtelen támadt ötletből. Erre remek példa a 2005-ös Tarasova Gora motoros fesztiválon egymásra találó, ukrán és brit rockereket tömörítő Death Valley Screamers, amely megalakulása óta eddig három albumot adott ki. A Kárpátokon innen és a Donyeck-medencén túl is nagy népszerűségnek örvendő szelídíthetetlen motorosok idén a Hajógyári-szigetet is célba veszik.
  
  Danko Jones sorozatban harmadszor jön a Szigetre, és sorozatban másodszor üdvözölhetjük őt a Nagyszínpadon. A 2008 februárjában megjelent negyedik stúdióalbum, a Never Too Loud lett a Danko Jones énekes-gitáros, John Calabrese basszeros és Dan Cornelius dobos felállásban hangoskodó zenekar legzajosabb sikere slágerlistás hard rock-himnuszokkal, mint a Code of The Road, a Forest for the Trees vagy a Take Me Home.
  
  A Juno-díjas kanadai Billy Talent azok közé tartozik, akiknek összetartva sikerült megvalósítaniuk középiskolás álmaikat az állandóan megújuló és gyakran az álmok ellen dolgozó rockzenei színtéren. Ben Kowalewicz énekes, Ian D´Sa szólógitáros, Jon Gallant basszusgitáros és Aaron Solowoniuk dobos a torontói indie szcénában 2001-es fennállásáig nagy népszerűségnek örvendő Pezzben játszott. A Pezz jogi problémák miatt nevet változtatott és Michael Turner kanadai zenész-költő-regényíró önpusztító punk rock művének, a Hard Core Logo egyik hősének nevét vette fel. 2009-ben jött ki a zenekar negyedik nagylemeze, melynek elkészítésében a legendás Brendan O´Brien producer segítette a zenekart, majd monstre turnéra indultak, amelynek budapesti állomása a tizennyolcadik Sziget lesz.
  
  A Stone Roses és az oasises Gallagher testvérek kedvenc zenekaraként jegyzett Kasabian 2009 egyik legsikeresebb brit lemezével, a Q magazin és az NME által is az év albumának választott West Ryder Pauper Lunatic Asylummal érkezik hozzánk. A legnagyobb brit zenei fesztiválok közönsége mellett a 18. Szigetre kilátogató rajongók ismerhetik meg első kézből a Kasabian képzelt, szédületes zenei riportját egy brit elmegyógyintézet hétköznapjairól.
  
  A devoni Muse, amely már korábban is túlteljesítette a friss, önmagát megújító rockzenére vágyók elvárásait, tavaly az év végén újabb kozmikus energiák birtokába jutott: a The Resistance ismét összegyűjtötte a híveket egy másik olyan kalandot ígérve, amit csak a zene nyelvén lehet megfogalmazni. A szárnyaló, feltartóztathatatlanul előre nyomuló The Resistance kétségeket ébreszt és reménnyel tölt el, újrafogalmazva a Muse élén álló zseniális Matt Bellamy szorogásait, újra-feltámadását, már-már mitológiai erejét, miközben a hallgatókat egy újabb összeesküvés-elmélet középpontjába helyezi. A Muse-zal kapcsolatos jelzők az NME az évezred legfontosabb hangjai gyűjteményenek nevezi a zenekar albumait, a rockzenét akadémikusan összegző Uncut azt írja, hogy a Muse nélkül nem értelmezhető a brit kortárs zene kezdenek elfogyni, maradjunk tehát annyiban, amit a legbefolyásosabb popkultúra magazin, a Q állít : a Muse a világ legnagyobb rockzenekarai közé tartozik. Még nincs kimondva, hogy a legnagyobb, de sokáig erre sem kell várni. Hölgyeim és uraim! Három telt házas Wembley stadion-show és egy hisztérikus sikerű világkörüli turné után ezen a nyáron a Sziget Nagyszínpadán: a Muse!
  
  
  Jegyárak
  
  Napijegy:
  Elővételben és a helyszínen: 12 000 Ft (45 )
  
  Sziget 0. napi jegy (augusztus 10.) elővételben és a helyszínen: 6000 Ft (23 )
  
  Sziget -1. napi jegy (Kispál és a borz búcsúkoncert, augusztus 9.) elővételben és a helyszínen: 6000 Ft (23 )
  
  Hazamenős bérlet:
  
  Elővételben április 30-ig: 38 000 Ft (140 )
  
  Május 1-től és a helyszínen: 46 000 Ft (170 )
  
  Elővételben április 30-ig: 46 000 Ft (170 )
  
  Május 1-től és a helyszínen: 54 000 Ft (200 )
  
  Karaván kemping jegy:

  
  Elővételben április 30-ig: 30 000 Ft (110 )
  
  Május 1-től és a helyszínen: 35 000 Ft (130 )
  
  VIP Kemping jegy:
  
  Elővételben és a helyszínen: 25 000 Ft (90 )
  
  
  Vigyázat másolják!
  
  Több olyan weboldal és e-mail reklám is megjelent az utóbbi időben, melyek a Sziget Szervezőiroda tudtán kívül, és a hivatalos nyerményakcióktól függetlenül, hamis akciókkal próbálják meg becsapni azokat, akik belépőjegyekhez szeretnének jutni az idei Szigetre. A www.air-smart.com/sziget-jegyek és a www.calivary.com oldal azzal hirdeti magát, hogy egy 500 Ft-os SMS regisztrációért cserébe bárki két jegyet nyerhet a Szigetre. Aki azonban erre az oldalra regisztrál, Sziget belépők helyett csak egy 500 Ft-os számlaterhelést kap a fantomcégtől.

  Világzenei Nagyszínpad

  Ismét vághatjuk a centit, hiszen mindössze alig egy hónap választ el minket az év legnagyobb bulijától. A Sziget fesztivál 2010-es happeningje ezúttal sem vall szégyent, sztárok egész sorozata teszi tiszteletét az Óbudai-szigeten, hogy fesztiválozók százezreinek nyújtsanak feledhetetlen élményeket. A négy legnagyobb koncerthelyszín ezúttal is élen jár a tuti programokban, így jobb is ha átnézzük, mire számíthatunk augusztus 11. és 16. között.
  
  

Augusztus 11. Szerda

  
  A Világzenei Nagyszínpad 2010-ben jelentős betekintést enged a kelet-európai világzenei színtérbe (illetve a kelet-urópai zenéket játszó zenekarokba). A sort a Cseh Köztársaságból érkező Cankisou nyitja, mely 1999-es megalakulása óta a cseh világzenei színtér egyik alapzenekara lett napjainkra. Karel Herman énekes kirobbanó előadásmódja, vad ritmusok, elképesztő energia, súlyos fúvósok, a rockzene kelléktára mellett egzotikus népi hangszerek alkalmazása, a szláv, a nyugati és az ázsiai zenevilág ötvözése ezek jellemzik a Cankisou öt lemezét (Hudba lidu Canki, Densé Ju, Gumagaj, Ukopnuty palec, Lé La), melyekkel méltán vonták magukra a nemzetközi fesztiválok figyelmét.
  
  Fennállása huszadik évfordulóját kirívó sikerek közepette ünnepelte tavaly a Csík zenekar. Legújabb albuma, az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen platinalemez lett, s közben a legnépesebb hazai fesztiválok rockzenei közönségét is meghódította a zenekar. Mely korábban vagy másfél évtizedig csupán az erdélyi és magyarországi paraszti muzsika tradicionális előadásával jeleskedett. Be sok eső, be sok sár című koncertlemezük még ennek a szellemében készült, ám a 2005-ös Senki nem ért semmit egy másfajta gondolkodásmód előtt is megnyílt. A felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett ugyanis feldolgoztak három Kispál és a Borz-számot, illetve Lovasi András szövegével-énekével egy amerikai bluest is, mégpedig oly módon, hogy azok mélyen belesimuljanak a magyar népzene szövetébe. Mindezzel nem kevesebbet tanúsítottak, mint hogy a magyar nép- és a rockzene kapcsolatában nem csak a rock lehet kezdeményező. Mondhatni: megszületett a magyar tradicionális-alternatív rocketno. Ez az új stílus 2008-ban újabb feldolgozásokkal gyarapodott: az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen albumon még egy Kispál-feldolgozás és egy Quimby-darab is hallható. Aztán a Tankcsapda jött és nincs megállás a Csík zenekar jeles vendégei társaságában tarolni fog a Világzenei Nagyszínpadon.
  
  Amparo Sanchez tizenhat éves volt, amikor a granadai Correcaminos együttesben 1986-ban feltűnt. A dzsessz, a soul, a blues és a rock iránt egyaránt nyitott énekesnő hamarosan megalakította első saját zenekarát, az Amparo & the Ganget, majd Madridba költözött. A kilencvenes éves közepén latin és karibi befolyással gazdagította univerzumát, ez vezetett Amparanoia nevű zenekara megalakításához. A kubai és mexikói világ, a radikális baszk rock, a reggae és az elektronika egyaránt átszőtte azt a tizenegy évet és azt a hét albumot ami az Amparanoiához kötötte, aztán 2008-ban eljött az ideje, hogy Amparo továbblépjen, és első szólóalbumán az eddigieknél jóval személyesebb hangon szólaljon meg.
  Tucson-Habana című albuma az amerikai Calexico közreműködésével készült. Joey Burnst és John Convertinót még 2006 nyarán, egy montreáli fesztiválon ismerte meg Amparo, s ezzel egy hosszútávú együttműködés vette kezdetét. Azóta több közös felvételt készítettek, a Calexico és Amparo lemezeire egyaránt. Részben Tucsonban, részben Havannában ahol Omara Portuondo is beszállt egy duettbe , hogy együtt legyen minden: a mexikói, az amerikai és a kubai fíling, a latinos könnyedség és temperamentum, no és az Amparótól eddig ismeretlen lírai hajlam.
  
  A kubai muzsika másfél évtizede újra töretlen fénykorában kétségtelenül a több mint ötmillió példányban eladott, Grammy-díjas, 1997-ben megjelent Buena Vista Social Club című lemezé a döntő szerep. Nemcsak a világzene legkirívóbb sikersztorija vált belőle, amely megihlette Wim Wenders filmrendezőt is, de szólólemezek, turnék és különböző projectek sorát indította el. A lényeg persze mindig a Buena Vista eszenciája: Finom modorú idős muzsikusok játsszák a kubai klasszikusok dalait, vélhetően éppen úgy, ahogyan húsz évvel ezelőtt játszották vagy játszották volna... A baj csak az, hogy ezeknek a finom modorú muzsikusoknak a sorában egyre több a veszteség: 2003-ban Compay Segundo és Rubén González, 2005-ben Ibrahim Ferrer, tavaly pedig Orlando Cachaíto López ment el.
  De ahogy mondani szokás, a show-nak folytatódnia kell.
  
  
  
Augusztus 12. Csütörtök
  

  
  A 2002-ben alakult horvát Kries azzal tűnt ki, hogy olyan stílusban dolgozza fel a horvát népzenét, ami nem hasonlítható semmihez, sem a Balkánon, sem máshol a világon. Mintha valami távoli bolygóról csöppent volna Horvátországba, úgy keveredik játékában a folklór, a rock, az űrzene, a szláv mitológia és a mágia.
  
  A Világzenei Nagyszínpad történetétől elválaszthatatlan a Besh o droM zenekar, sőt annyiban páratlan is, hogy eddig minden évben fellépett a színpadon. Közben persze újabb és újabb anyagokkal rukkolt ki, és a felállása is gyakran változott, mégis megbízható állandóságot jelentett abban, hogy akiket vonzanak a tüzes égtájak, a rezes szólók és a szilaj ritmusok, azok a zenekar balkáni és magyar népzenei feldolgozásaitól megkapják a magukét.
  
  A Dirtmusic együttest a városi folk-blues iránti közös megszállottság jegyében hozta össze a Seattleből Ljubljanába költöző (Walkabouts-főnök) Chris Eckman, az egykor Bad Seeds-tag Hugo Race és a (Come-ból ismert) Chris Brokaw. Nevüket az ausztráliai Tim Winton azonos című regényéből kölcsönözték, mely az elveszett álmokról szól, meg arról, amit azokból a zene pótol.
  
  A nigériai Tony Allen Fela Kuti dobosaként s közben Fela Africa 70 nevű zenekara zenei rendezőjeként írta be a nevét a világzene történelemkönyvébe. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy ő a funkot dzsesszel és nigériai dallamokkal meg ritmusokkal elegyítő afrobeat irányzat egyik megteremtője. A Felával töltött évek (19681979) után Tony a Lagos nevű bandát futtatta, majd Párizsba költözött, ahol többek közt Ray Lema és Manu Dibango dobosa lett. Időben szólunk: súlyos-funkos, ellenállhatatlan afrikai tánczenére kell számítani.
  
  
  
Augusztus 13. Péntek

  
  A Detroitban született Daniel Kahn Berlinben alapította meg a Painted Bird zenekart, Jerzy Kosinski regénye nyomán. A vitriolos politikai kabarénak, a brechti színháznak, a klezmernek és a punkrocknak eddig ismeretlen elegye született meg ezzel, mely tökéletesen tisztában van a hagyományaival, de már a XXI. század klezmereként hat. Két albumot készítettek eddig: a The Broken Tongue (2006) és a Partisans & Parasites (2009) címűt az utóbbit már kirívó nemzetközi visszhanggal, és olyan rangú klezmerzenészek társaságában, mint Paul Brody és Frank London.
  
  Tizenöt éves fennállását ünnepli idén a szentendrei Söndörgő együttes. A Vujicsics zenekarhoz kötődő családi szálak és ezzel a délszláv népzene iránti bűvölet kijelölte az útját: az archaikus hagyomány ápolását és aktualizálását. Az ezredforduló óta nemcsak a táncházi és a koncertéletben, de filmes és színházi zenéivel is figyelmet keltett a zenekar. A tamburazenekarokhoz kötődő felállást és hangszerelést fúvós hangszerekkel fejelte meg, és ezáltal a Balkán zenéjének dinamikusabb, sűrűbb rétegeit is a saját képére tudta formálni.
  
  Tízéves fennállását ünnepelheti a Szigeten a londoni Oi-Va-Voi: az az együttes, amely a tradicionális zenei nyelv és a kortárs klubzenék ötvözésében a Gotan Project mellett a legnagyobb durranás volt az elmúlt években. Még lemezük sem volt, de már olyan rangú fesztiválokra kaptak meghívást, mint a Glastonbury és a Meltdown; debütáló albumuk, a Laughter Through Tears pedig 2003-ban első helyen állt az európai világzenei rádiók sikerlistáján, s az éves összesítésben pedig 1040 nevezettből végzett a második helyen. És korántsem véletlenül. Az Oi-Va-Voi ugyanis példamutató arány- és jóérzéssel szintetizálja a jiddis és a kelet-európai népzenéket a technóval, a gyökereivel éppúgy tisztában van, mint a mai széljárással, és lényegében az összes dalának megvan a külön bejáratú kis univerzuma. Nem beszélve a magyarországi vonatkozásairól: a Digital Folklore című albumán Németh Juci, a 2007-es Oi-Va-Voi és az idei Travelling The Face Of The Globe címűn Szalóki Ági is énekel. Ágit a Szigetre is meghívta a zenekar, ahol az elmúlt években újjászerveződött zenekar pályafutásának leghúzósabb slágereiből hallhatunk.
  
  
  
Augusztus 14. Szombat

  
  Az elmúlt évek Nagy Belga Bumm-jának az egyik legátütőbb hangja a Jaune Toujoursé. Az énekes-harmonikás Piet Maris vezette zenekar befolyásai között éppolyan fontos a Lés Negresses Vertes és a Mano Negra, mint a Ramones vagy a Clash szerepe, és ebből már alighanem sejthető, hogy magyarországi bemutatkozásán mire lehet számítani. A sanzonnak és a rocknak afféle fúziójára, amely nyitott a latin melódiák, a ska és a cigányzene előtt éppúgy, mint a Balkán rezesei előtt. És ami a lényeg: mindebből kimondottan sajátos hangot kreálva, mely ellenállhatatlanul és utánérzések nélkül ragad magával. Lemezen (Antikrisis, Kolektiv) és koncerten egyaránt.
  
  Ferenczi Gyurit aktivitása, folyton új utak felfedezésére sarkallja. Mindig új hangokat és színes képvilágot varázsol a közönség elé. Ferenczi Gyuri a blues, a soul és a funk után megteremtette a saját világzenéjét és a magyar pop szakmának újra valami igényeset mutatva 2005-ben két különböző stílusú albumot készített. Műsoron az egyik lemez, amely a rhythm and blues, a magyar népzene, hip-hop, funky, groove műfajok fúziójából született meg.
  
  Rupa Marya San Franciscóban született indiai szülők gyermemeként, és úgy cseperedett fel, hogy Kalifornia, India és Franciaország között váltogatta a lakóhelyét. Mára végleg megtelepedett San Franciscóban, ahol orvosként dolgozik, amikor éppen nem énekel. Tegyük hozzá, nem akárhogy énekel, sőt nem akármilyen dalokat ír. Az a legkevesebb, hogy a hindi, az angol, a spanyol és a francia nyelv egyaránt jelen van a dalaiban, de minimum ennyi zenei befolyás is: egy nagy adag francia sanzon mellé hol a Balkán, hol India, hol Mexikó felől fúj a szél. Ezt a sokszínű, elragadó hangulatú és mégis intim világot különleges hangszerelés szövi át: csellóval, gitárral, trombitával, harmonikával, akusztikus basszusgitárral és dobbal és ezzel Rupa zenekarához, az April Fisheshez értünk... 2008-ban debütáltak az Extraordinary Rendition című albummal, és a következő évben máris megduplázták a tétet: a 2009-es Este Mundo kétségtelenül az év legjobb világzenei közé tartozott.
  
  1992-ben, amikor a Los De Abajo megalakult, tizennyolc-húsz éves egyetemisták voltak a tagjai, és underground körökben, illetve politikai rendezvényeken léptek fel. Az áttörést az jelentette, amikor felfigyelt rájuk David Byrne, és Luaka Bop nevű kiaójánál 1998-ban megjelentette Los de Abajo című debütáló korongjukat. A mexikói ranchera zene, a rumba, a salsa, a punk, a hip-hop és a latin ska ötvözésével ellenállhatatlanul magával ragadó muzsikát teremtettek és játszanak azóta is.
  
  
Augusztus 15. Vasárnap

  
  Elementáris és szórakoztató bulizene a Mahala Rai Bandáé kitűnő énekesekkel , így aztán cseppet sem meglepő, hogy a 2009-es Ghetto Blasters című lemezük az európai világzenei rádiósok egyik legtöbbet forgatott korongja lett.
  
  Kirívóan keresetlen és természetes előadásmód a Parno Graszt folklór roma zenekaré: roskadásig telítve frissességgel, könnyedséggel és bámulatos pörgéssel, s közben maradva mindenféle erőlködéstől és hamis fúziótól mentesen.
  
  Barcelona multietnikus Raval negyedében egy olyan stúdió neve a 08001, amely tágra nyitotta kapuit a környék kísérletező kedvű fiatal zenészei előtt. Öt évvel ezelőtt így alakult ki az elektronikus alapú klubzenék frontján arab, spanyol, angol zenészekből egy több mint ígéretes kollektíva. A spanyol piacon már a debütáló Raval to Joie albumból 2004 egyik legkelendőbb portékája kerekedett, a 2007-es Vorágine pedig menetelni kezdett a nemzetközi áttörés irányába is. Kisebb részben a flamenco, nagyobb részben az észak-afrikai rai és gnawa a fő csapás, de mindig is kerülve a banalitást, és egyaránt érvényesen szólalva meg angolul, spanyolul és arabul, illetőleg a tradicionális hangszerek és a laptopok nyelvén.
  
  A bukovinai gyökerű, Frankfurtban született Stefan Hantel a kilencvenes években, párizsi iparművészeti tanulmányai során vált az elektronikus klubzenék rabjává. Hazatérve hamarosan megalapította első klubját, a Lissaniát, és 1997-ben Club Guerilla címmel az első technolemezét is megjelentette. Ezt a Higher Than The Funk, majd a Great Delay követte, egyelőre még mérsékelt nemzetközi figyelemmel. Az igaz áttörést Shantel 2005-ös Bucovina Club című albuma eredményezte, mely a kelet-európai és balkáni rezes tánczenék, valamint az arab tánczenék ötvözésén alapult. Az ezt követő Disco Partizani már világhírű muzsikusok bevonásával készült (többek közt a Taraf de Haidouks, a Bratsch és Roy Paci zenekarából), és mire a 2009-es Planet Paprika megjelent, Shantel nemcsak a világzenei rádióműsorok legtöbbet forgatott előadója, de Bucovina Club Orkestarával a Montreux-i Jazz Festivaltól a Glastonburyig a leghíresebb fesztiválok vendége lett. Ellenállhatatlan tánczenéjének vegytiszta karneválhangulatával zárul a Világzenei Nagyszínpad ez évi programja.
  
  
  Jegyárak
  
  Napijegy:
  Elővételben és a helyszínen: 12 000 Ft (45 )
  
  Sziget 0. napi jegy (augusztus 10.) elővételben és a helyszínen: 6000 Ft (23 )
  
  Sziget -1. napi jegy (Kispál és a borz búcsúkoncert, augusztus 9.) elővételben és a helyszínen: 6000 Ft (23 )
  
  Hazamenős bérlet:
  
  Elővételben április 30-ig: 38 000 Ft (140 )
  
  Május 1-től és a helyszínen: 46 000 Ft (170 )
  
  Elővételben április 30-ig: 46 000 Ft (170 )
  
  Május 1-től és a helyszínen: 54 000 Ft (200 )
  
  Karaván kemping jegy:

  
  Elővételben április 30-ig: 30 000 Ft (110 )
  
  Május 1-től és a helyszínen: 35 000 Ft (130 )
  
  VIP Kemping jegy:
  
  Elővételben és a helyszínen: 25 000 Ft (90 )
  
  
  Vigyázat másolják!
  
  Több olyan weboldal és e-mail reklám is megjelent az utóbbi időben, melyek a Sziget Szervezőiroda tudtán kívül, és a hivatalos nyerményakcióktól függetlenül, hamis akciókkal próbálják meg becsapni azokat, akik belépőjegyekhez szeretnének jutni az idei Szigetre. A www.air-smart.com/sziget-jegyek és a www.calivary.com oldal azzal hirdeti magát, hogy egy 500 Ft-os SMS regisztrációért cserébe bárki két jegyet nyerhet a Szigetre. Aki azonban erre az oldalra regisztrál, Sziget belépők helyett csak egy 500 Ft-os számlaterhelést kap a fantomcégtől.

  A38-Wan2

  Ismét vághatjuk a centit, hiszen mindössze alig egy hónap választ el minket az év legnagyobb bulijától. A Sziget fesztivál 2010-es happeningje ezúttal sem vall szégyent, sztárok egész sorozata teszi tiszteletét az Óbudai-szigeten, hogy fesztiválozók százezreinek nyújtsanak feledhetetlen élményeket. A négy legnagyobb koncerthelyszín ezúttal is élen jár a tuti programokban, így jobb is ha átnézzük, mire számíthatunk augusztus 11. és 16. között.
  
  

Augusztus 11. Szerda

  
  Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Bad Religion a kaliforniai punk legmeghatározóbb és legnagyobb hatású csapata, amely számtalan, később szupersztárrá vált előadónál, a világ számos punk- és HC-színterén vált hivatkozási ponttá. Brett Gurewitz gitáros Epitaph kiadója 1981-es megalakulása óta szintén iskolává vált: a Bad Religion alaplemezein kívül sok-sok példaképpé vált kisebb, nagyobb és szupersztár előadót nevelt ki, elég, ha csak az Offspringre gondolunk Bár a Bad Religion az egyik fő katalizátora a kilencvenes évek közepén elindító amerikai punkhullámnak - sőt Gurewitz ez időben kizárólag kiadójával foglalkozott: - és a BR multihoz szerződött pár évre, a szupersztárság szerencsére elkerülte a zenekart, majd amikor elcsitult a divathullám-hiszti, Greg Graffin énekes és Brett útjai ismét keresztezték egymást és azóta - hála istennek - ismét együtt játszanak. Amikor a Bad Religion megalakult, minden magára valamit adó regionális tévécsatorna éjjel-nappal vallási műsorokat sugárzott természetesen a jó vallás, a jó hit és a jó melletti elkötelezettség igéjének hirdetésével. A Suffer, a Stranger Than Fiction vagy a The New America. okos, intelligens, elgondolkoztató szövegei alatt néha brutális, sokszor nagyon dallamos, de mindig kidolgozott zenei szőnyeg húzódik, míg a zenekar klipjeivel, friss grafikai megoldásaival kiválóan építette fel a vizuális kampányát. A zenekar már többször járt hazánkban, ám akkora közönség előtt, mint amekkora szigetes koncertjükön lesz, itt még soha nem játszottak.
  
  További fellépők: The Picturebooks, Inspector Cluzo, Óriás, Peaches, Alvin és a mókusok
  
  
  
Augusztus 12. Csütörtök
  

  
  A Londonban alakult Foreign Beggars a kétezres évek egyik legaktívabb és legsokoldalúbb brit hiphopbrigádja. A brit mainstream és underground hiphopkultúrában csak Metropolis és Orifice Vulgatron néven ismert szöveggyáros MC-kből, Dag Nabbit producerből, DJ Nonamesből és a beatbox-fenomén Shlomóból összeállt Foreign Beggars nemcsak a hiphop világának nagyjaival tart fenn állandó kapcsolatot. Snoop Dogg, Dizzee Rascal, De La Soul és a Wu Tang Clan mellett a londoni hiphopperek olyan világhírű előadók és zenekarok oldalán is feltűntek, mint Ian Brown, Amy Winehouse, Mark Ronson, Damon Albarn, a Pendulum, az Asian Dub Foundation vagy a Public Enemy. A Foreign Beggars nevét adta Björk Medulla albumának egyes darabjaihoz, a Gorillaz Tomorrow Never Comes című számához, sőt turnézott James Lavelle UNKLE-jával is az Egyesült Államokban. A hiphopon és a grime-on túl különböző metal stílusokkal is kísérletező zenekartól az elektronikus zene világa sem áll távol, hiszen fennállása során már dolgozott együtt a Vex´d-del, a Subfocusszal és a Noisia néven futó holland drum´n´bass-kollektívával is. A Noisia és a Foreign Beggars közös számát, a Contactot eddig csaknem egymillióan látták a Youtube-on. A Foreign Beggars 2010 januárjában a Prodigyt kísérve hódította meg a világot és idén nyáron megérkezik a Hajógyári-szigetre is.
  
  Damon Albarn álomgyárának legsikeresebb produkciója, a Gorillaz dj-szettel képviselteti magát a 18. Szigeten. A világ első virtuális alterpop-alakulatát a Blur agytrösztje, Albarn, valamint a kultikus Tank Girl képregények alkotója, Jamie Hewlett hívta életre 2D-ben a 2000-es évek elején. A kozmikus pupillákkal rendelkező énekes-billentyűs 2-D, az önpusztító rocker archetípusát megjelenítő basszeros Murdoc, a funky-fantomok rémképeitől üldözött dobos Russell, valamint a gyerektestű gitárvirtuóz Noodle első, zenekarnéven jegyzett albumából több mint hétmillió példány kelt el világszerte. A Gorillaz tagjai a popkultúra legnépszerűbb firkáivá váltak, emberfeletti, csak szuperhősöktől elvárható kezdőteljesítményüket a Guinness Rekordok Könyve a világ legsikeresebb virtuális zenekarának járó elismeréssel díjazta 2001-ben, míg a szakma az év legjobb brit lemezének járó Mercury-díjra terjesztette elő a dubban, zombirapben, gitár alapú popzenében és elektronikus kisülésekben kommunikáló majomszerű lényeket. Négy évvel később a Gorillaz a Feel Good Inc., a Dare, a Dirty Harry és a Kids With Guns című sikerszámokat tartalmazó Demon Days albummal folytatta majomparádénak egyáltalán nem nevezhető kulthadjáratát és élőben manifesztálódva is számos alkalommal ámulatba ejtette rajongóit: például a 2006-os Grammy-gálán, ahol a zenekar még a velük együtt fellépő Madonna csillagát is elsötétítette hologramjaival. Idén nyáron a Gorillaz a Plastic Beach-csel menetel tovább, olyan vendégelőadók társaságában, mint Snoop Dogg, Lou Reed, Mos Def, Paul Simonon és Mick Jones (ex-The Clash), Mark E. Smith (The Fall), vagy éppen a lemez első slágeréből, a Stylóból készült videóban keménykedő Bruce Willis. Az idei Szigeten a Gorillaz Sound System és DJ Kofi jóvoltából a legnagyobb Gorillaz-számokra mozdulhatnak meg a Sziget-lakók. A Gorillaz repertoárjából felépített másfél órás dj-show elképesztő vizuáljaiban a világ legpoposabb grafikái kelnek majd életre a Szigeten a Gorillaz Sound Systemet támogató VJ-géniuszok irányításával.
  
  További fellépők: Black Box Revelation, Qualitons feat Kovács Kati, C-Mon & Kypsky, Zagar
  
  
  
Augusztus 13. Péntek

  
  Magyarul valami olyasmit jelent a Vive la Féte neve, hogy Éljen az ünnep, ám az ünnep szót nyugodtan cseréljük le a partyra - sokkal jobban passzol videódiszkós-diszkógömbös-divatbemutatós, idézőjelektől hemzsegő, ironikus és jócskán meghökkentő muzsikájukhoz. A szőke bombázó Els Pynoo és a csapzott hajú macsó Danny Mommens szerelmespár, akik a kilencvenes évek második felében, 1997-ben alapították meg zenekarukat, és ezzel a ténnyel meg is cáfolják azt a manapság divatos ám teljességgel hamis állítást, miszerint a trash-elektro-szintipopot csupán két-három évvel ezelőtt találták fel lelkes angol indie popperek. Az igazság ezzel szemben az, hogy az új évezred első évtizedének végén szárnyra kapott nagy elektropop lázat részben a Vive La Fęte-nek köszönhetjük, akik 1998 óta jelentetik meg jobbnál-jobb lemezeiket. Eddigi legerősebb albumuk a harmadikként 2003-ban megjelent Nuit Blanche volt, de a többi is figyelmet érdemel. Magyarországon láthattuk már őket, az A38 hajón. Legújabb, Disque D´Or című nagylemezüket hozzák el nekünk a Szigetre, ami egy Guillaume Apollinaire vers (Petit Colibri) megkapó megzenésítésével kezdődik.
  
  Tom Waits örökösének lenni azért nehéz, mert lehetetlen. Nem sokkal egyszerűbb a helyzet, ha valaki nem követni akarja, hanem Tom Waitsként akar inkarnálódni. Charlie Winston egy idő után elhatározta, hogy inkább kitalálja Charlie Winstont, a magányos hőst, aki mindig egyedül járja az útját, de fura módon mégis sokan követik, felbukkannak mellette, azután mindenki folytatja önállóan. Winstont akinek a bátyja és a húga is zenész a saját útján végig a zene kíséri, olykor egy szál gitár szól, mint a legszebb indie-folkalbumokon, de sokszor beszállnak a haverok is és ilyenkor ahogy a Rock & Folk elragadtatott kritikusa írta, visszatérnek azok a klasszikus pillanatok, amelyek csak a félisten Nick Drake lemezein hallhatók. A tavaly a legjobb indie-folkalbumot alkotó 32 éves angol Charlie Winston extrém módon nem szülőhazáját, hanem Franciaországot hódította meg először, ahol Hobo című albuma no.1 lett, akárcsak az erről kimásolt első sláger, a Like a Hobo. Winston, aki a hűvös Londonból a romantikus Párizsba tette át székhelyét, pillanatnyilag is egyre feljebb kúszik a listákon I Love Your Smile című dalával, és azt ígéri, az idei Sziget abszolút sztár fellépőjeként több ezer rajongó arcára csal mosolyt.
  
  További fellépők: Déja vu Revue, zZz, Isolated, Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi
  
Augusztus 14. Szombat

  
  Nina Hagen 1955-ben született Kelet-Berlinben Hans Hagen forgatókönyvíró és Eva-Maria Hagen színész-énekesnő lányaként. Nina négy évesen még intézményes keretek között kezdte el kibontakoztatni tehetségét először balett-, majd az operaénekesi tanulmányokat folytatva, de hamar kiderült, hogy a szigorú szabályok szerint működő szervek, legyen szó a fiatal tehetségek gondozását felvállaló iskolákról vagy a fiatal tehetségek elnyomásáért felelős államszocialista ifjúsági szervezetekről, Ninát nem képesek kordában tartani. Tizenkét évesen már ki is zárták a KISZ endékás megfelelőjének számító Szabad Német Ifjúságból, így az örökké lázadó szellem a marxista-leninista állampárti nevelés helyett Tina Turner és Janis Joplin iskolájában szocializálódott, tanulóéveit a Fritens Dampferband és az Automobil zenekarok határozták meg az NDK-ban, majd családja disszidálását követően a Slits és a Sex Pistols, kiemelten Johnny Rotten rajongója lett a szabad világban. Nina első kultsikerét a Berlin művésznegyedéből feltörekvő Nina Hagen Banddel érte el 1978-ban. A róla akkor született kritikák máig érvényesek. Nina mindig teljes erővel adja át magát a zenének, kreatív energiáit provokatív performanszokban éli ki és közel a hatvanhoz is olyan produkciót nyújt, melyre egyetlen mai alterdíva sem képes. Nevéhez egy tucat kultalbum köthető, karrierje során a legnagyobb német és külföldi előadókkal, művészcsoportokkal, illetve excentrikus zsenikkel (Lene Lovich, Anthony Kiedis, Christopher Franke, Tim Burton, Rammstein, Apocalyptica) létesített néha több mint munkakapcsolatot, és a kétezres években is változatlan minőségben állítja elő formabontó alkotásait. A német alternatív kultúra egyik leghíresebb, állandóan megújulni képes dívája 2010-ben a Sziget vendége lesz.
  
  További fellépők: VHK, Wan2 tehetség-kutató győztese, Wildbirds & Peacedrums, Bin Jip, Ez3kiel
  
  
  
Augusztus 15. Vasárnap

  
  Idén nyáron a Pitchfork-univerzum egyik legkülönlegesebb zenekara, a brooklyni Yeasayer érkezik a Szigetre elképesztő hangmintáival. A koncertjein pszichedelikus vetítésekkel operáló együttest négy évvel ezelőtt hívta életre két baltimore-i zenész, az énekes-billentyűs Chris Keating és az énekes-gitáros Anand Wilder. Az amerikai alternatív kultúra egyik központjának számító Brooklynban formálódó együtteshez még 2006-ban csatlakozott Anand Wilder unokaöccse, Ira Wolf Tuton basszusgitáros, valamint Luke Fasano dobos. 2007 októberében jelent meg a saját meghatározása szerint pszichedelikus beütésű közel-keleti gospel zenét játszó formáció első fontos műve All Hour Cymbals címen a We Are Free kiadó gondozásában. Az eddig jobbára a MySpace-zenekarok névtelenségében tengődő Yeasayer bemutatkozását a kritikusok kitörő örömmel fogadták, olyan meghatározó fórumokon méltatva a texasi South by Southwest összművészeti biennálén 2007-ben nagyot alakító zenekart, mint az NME, az Entertainment Weekly, a Spin vagy a Pitchfork. A stílusában leginkább az Animal Collective, a Bear In Heaven és a Grizzly Bear nevével fémjelzett alterzenei mélyrétegekből a felszínre törő Yeasayer 2010 februárjában adta ki második albumát Odd Blood címmel. Az emberi halhatatlanság elérését a robottechnológia fejlődésétől váró Raymond Kurzweil elméleteiből merítkező album első darabjai a New York-i Guggenheim Múzeumban, valamint a Los Angeles-i Természettudományi Múzeumban szólaltak meg először. 2010 nyarán a korábban az MGMT-vel, a Man Mannel és Beckkel is turnézó zenekar első alkalommal érkezik Budapestre.
  
  További fellépők: Skip The Use, Madensuyu, Turbo, Major Lazer, Kees van Hondt & friends
  
  Jegyárak
  
  Napijegy:
  Elővételben és a helyszínen: 12 000 Ft (45 )
  
  Sziget 0. napi jegy (augusztus 10.) elővételben és a helyszínen: 6000 Ft (23 )
  
  Sziget -1. napi jegy (Kispál és a borz búcsúkoncert, augusztus 9.) elővételben és a helyszínen: 6000 Ft (23 )
  
  Hazamenős bérlet:
  
  Elővételben április 30-ig: 38 000 Ft (140 )
  
  Május 1-től és a helyszínen: 46 000 Ft (170 )
  
  Elővételben április 30-ig: 46 000 Ft (170 )
  
  Május 1-től és a helyszínen: 54 000 Ft (200 )
  
  Karaván kemping jegy:

  
  Elővételben április 30-ig: 30 000 Ft (110 )
  
  Május 1-től és a helyszínen: 35 000 Ft (130 )
  
  VIP Kemping jegy:
  
  Elővételben és a helyszínen: 25 000 Ft (90 )
  
  
  Vigyázat másolják!
  
  Több olyan weboldal és e-mail reklám is megjelent az utóbbi időben, melyek a Sziget Szervezőiroda tudtán kívül, és a hivatalos nyerményakcióktól függetlenül, hamis akciókkal próbálják meg becsapni azokat, akik belépőjegyekhez szeretnének jutni az idei Szigetre. A www.air-smart.com/sziget-jegyek és a www.calivary.com oldal azzal hirdeti magát, hogy egy 500 Ft-os SMS regisztrációért cserébe bárki két jegyet nyerhet a Szigetre. Aki azonban erre az oldalra regisztrál, Sziget belépők helyett csak egy 500 Ft-os számlaterhelést kap a fantomcégtől.

  MTV Headbangers Ball

  Ismét vághatjuk a centit, hiszen mindössze alig egy hónap választ el minket az év legnagyobb bulijától. A Sziget fesztivál 2010-es happeningje ezúttal sem vall szégyent, sztárok egész sorozata teszi tiszteletét az Óbudai-szigeten, hogy fesztiválozók százezreinek nyújtsanak feledhetetlen élményeket. A négy legnagyobb koncerthelyszín ezúttal is élen jár a tuti programokban, így jobb is ha átnézzük, mire számíthatunk augusztus 11. és 16. között.
  
  
  

Augusztus 11. Szerda

  
  
  Kőkemény latino metal-extravaganzára készüljenek fel testben és lélekben azok, akik elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy részt vegyenek az Ill Nino szigetes koncertjén. A nu-metal hullámon a fémzene világába betörő zenekar 1998-ban alakult meg, amikor a Max Cavalera Soulflyával együtt turnézó Dave Chavarri úgy döntött, hogy önálló zenekart csinál, amely még hangosabban fog szólni, mint eddig bármelyik latino fenegyerekek alkotta heavy metal-zenekar. A turnéról hazaérkezve a Pro Pain hardcore zenekar egykori dobosa azonnal megkereste barátját, Marc Rizzo gitárost és Cristian Machado énekest és New Jerseyben életre hívták az Ill Ninót. Az álmos keleti parti kertváros lakóira dübörgő zenével kísért rémálmokat szabadító latino metálosok megalakulásukkor még a megzabolázhatatlan, a pusztító hurrikánokat előidéző természeti jelenségként ismert El Nino nevét viselték, majd 2000-ben a Roadrunnerhez szerződve alakultak át Ill Ninóvá. Ekkor már a Soulflyhoz, az Ademához, a Nonpointhoz, a Mudvayne-hez és az Ünlocóhoz hasonlóan kemény újvonalas zenét játszó Ill Nino ismert volt az egész keleti partvidéken. Országos és nemzetközi hírnévre második, 2003-ban megjelent albumukkal tettek szert. A monumentális Confessionból megjelenésének első félévében csak az Egyesült Államokban száztízezer példány kelt el, a How Can I Live című dal pedig a rock slágerlistákat is meghódította. A jelenleg Cristian Machado énekes, Diego Verduzco ritmusgitáros, Ahrue Luster szólógitáros, Lazarno Pina basszeros, Dave Chavarri dobos és az ütőhangszereket uraló Daniel Couto felállásban romboló Ill Nino új albumon dolgozik, így egészen biztos, hogy az újdonságokra kiéhezett rajongók friss produkción tombolva csillapíthatják az étvágyukat.
  
  Minden idők egyik legenergikusabb metalegyüttesének csak kevés rajongó mert hátat fordítani az elmúlt majdnem két évtizedben. A Helsinkihez közeli Espooból elszabadult együttes a kilencvenes évek közepe óta szinte megállás nélkül ontja magából az ütősebbnél ütősebb heavy metal albumokat. A power, a speed, a progresszív, a black és a dallamosabb death metal műfajában is nagyot alkotó Children Of Bodom eddig hat, a közömbös hallgatóknak nem kegyelmező albummal taglózta le a világot, ezek közül a leghíresebb a Dimmu Borgir legjobb munkáit idéző Something Wild, a metálkörökön túl a mainstream világában is taroló Hate Crew Deathroll és a viszonylag rövid, kilenc erőmetál-hajrát tartalmazó 2005-ös Are You Dead Yet?. A heavy metal legnagyobb alakjaival (Alice Cooper, Ozzy Osbourne, Rob Zombie) és a legnagyobb metalegyüttesekkel (Cannibal Corpse, Megadeth, In Flames, Slayer, Lamb Of God) rendszeresen együtt mutatkozó, 1997 óta Alexi Laiho énekes-szológitáros, Roope Latvala ritmusgitáros, Janne Wirman billentyűs, Henkka Seppälä basszeros és Jaska Raatikainen dobos testvériségéből álló Children of Bodom idén nyáron a Szigeten tart egy Blooddrunk-zúzással egybekötött toborzót.
  
  További hazai fellépők: The Grenma, Bridge To Solace, Cadaveres, Road, Insane
  
  
Augusztus 12. Csütörtök
  

  
  A reggae a kemény társadalomkritikákat rejtő szövegek zenei kifejtésére is kiválóan alkalmas, a ska, dancehall, dub és ragga műfajokat is tömörítő stílus korántsem olyan ártatlan, mint ahogy első hallgatásra tűnik. A reggae már rég nemcsak a jamaikaiaé - lehet kelta bárdoké is! A kétezres évek elején alakult walesi Skindred reggae alapokon nyugvó zenéjét punkkal és heavy metallal keverte keményre, melyet Benji Webbe énekes és billentyűs a szintén reggae-metal Dub Warból kiábrándulva alapította 1998-ban Daniel Pugsley basszusgitáros, Mikey Demus gitáros és Dirty Arya Goggin dobos társaságában. A kritikusok által a Korn énekeséhez, Jonathan Davishez, illetve a jamaikai reggae-legenda Beenie Manhez hasonlított Webbe és zenekara 2002 júliusában adta ki első albumát Babylon címmel, majd többek között a Kornnal turnézott. Az időközben csúcsra érő Soulfly és System Of A Down népes rajongótáborából kerültek ki a Skindred tisztelői, akik az amerikai Billboard magazin raggae chartjainak élére repítették Webbeék bemutatkozó albumát. Öt évvel később az időközben nu reggae címkét kapott Skindred a Roots Rock Riot albummal folytatta, tavaly pedig megjelentette harmadik stúdióalbumát is Shark Bites And Dog Fights címmel, melyet idén nyáron a Szigeten is bemutat.
  
  Ez az album tízszer keményebb, mint bármi, amit a The 69 Eyes eddig alkotott. Finnország legismertebb és leglátványosabb hard rock zenekara 2009 nyarán tizedik nagylemezével a Back In Blooddal ünnepelte huszadik évfordulóját. A frissen megjelent albummal a zenészek mind az általuk kidolgozott goth ´n´ roll hangzásában, mind pedig a zenekari stábban vérfrissítést hajtottak végre. A Slayerrel és a Monster Magnettel korábban együtt dolgozó producer Matt Hyde munkája és lelkesítő hatása szerencsére hallatszik a rögzített felvételen. A korábbiaknál merészebb goth ´n ´rock show idén Budapestre, a Hajógyári-szigetre is elérkezik.
  
  További fellépők: AWS, Drums are for Parades, Subscribe, Nevergreen, Rómeó Vérzik
  
  
  
Augusztus 13. Péntek

  
  A Roughton „Rou” Reynolds énekes-szintetizátorost, Liam „Rory” Clewlow gitárost, Chris Batten basszeros-énekest, valamint Rob Rolfe dobost tömörítő Enter Shikari elektronikus, metal és rockzenei elemekkel kevert hardcore-őrületével a 2006-os Download fesztiválon keltett először nagy feltűnést, így nem volt meglepő, hogy ugyanabban az évben a The Darkness mellett úgy volt képes fullra feltölteni a kétezer néző befogadásra alkalmas London Astoriát, hogy még egyetlen nagy lemezkiadó cég sem ajánlott nekik szerződést. A poszt-hardcore legtehetségesebb zenekarának kikiáltott együttes nem sokáig maradt kiadó nélkül, 2007-ben az amerikai Tiny Evil Records, valamint a Warner-csoporthoz tartozó, független brit lemezkiadó cég, az Ambush Reality adta ki a zenekar első lemezét Take To The Skies címmel, amely megjelenésének évében Nagy-Britanniában aranylemez lett. A Take To The Skies sikerének köszönhetően az Enter Shikarit az NME, a Kerrang! és a Rock Sound magazinok is az elkövetkező évek rock hangzását meghatározó zenekarok között emlegette. A különböző szakmai díjakkal is kitüntetett Enter Shikari tavaly a Common Dreadsszel menetelt tovább, hogy idén nyáron a Szigetre érkezve végre a magyar közönséget is beavathassa a rock jövőjének titkaiba.
  
  Ma már nehéz elhinni, hogy a halifaxi Paradise Lost éppen olyan kérlelhetetlen, romboló doom-metal zenekar volt, mint a környék másik két híressége, a My Dying Bride és az Anathema. Az énekes-próféta Nick Holmes úgy emlékszik vissza a kezdeti időkre, hogy napközben John Milton költeményeit olvasták a haverjaival a bűnbeesésről, az első emberpár megkísértéséről, az Édenből való kiűzetésről és a világ végéről, este pedig a Morbid Angel meg a Kreator által inspirált durva, faragatlan számokat játszották. Holmes szerint a Paradise Lost egyszerre volt elveszett, kiábrándult és romantikus, komor, fennkölt és tragikus, de még a legnehezebb pillanatokban sem vesztette el a hitét. Az 1990-es évek elején született borongós, szenvedélyes Gothic és nagy ívű Icon nagylemezek már a Paradise Lostra irányította a figyelmet, majd 1995-ben jött a kérlelhetetlen Draconian Times, azután két évvel később a totális áttörést hozó One Second: egy gótikus, hűvös, mély hangokkal operáló, szintetikus szimfonikusokkal megtámogatott remekmű, amely egyetlen lemezben foglalja össze a Depeche Mode játékos brutalitását és a Paradise Lost melankolikus erődemonstrációját. A PL tavaly megjelent albuma (Faith Divides Us/Death Unites Us) a kritikusok szerint csak a One Second klasszisához mérhető, így nem csoda, hogy ők az idei Sziget egyik favoritjai, nemcsak a fémzene fanatikusok számára.
  
  További fellépők: Room Of The Mad Robots, Overdrive, Blind Myself, Dalriada, A Nemiroff tehetségkutató győztese
  
  
Augusztus 14. Szombat

  
  A floridai Tampában alapított Kamelot immáron majdnem két évtizede meghatározó zenekara a többek között a Stratovarius, a Symphony X, a Nightwish, a Blind Guardian és az Epica által körbezúzott metalszíntérnek. A progresszív és szimfonikus metal legendáriumokban jegyzett együttest a kilencvenes évek hajnalán hívta életre Thomas Youngblood gitáros, aki az állandóságot jelenti az immáron számos tagcserét megélt formációban. Youngblood, valamint az együtteshez 1998-ban csatlakozott norvég énekes, Roy Kahn vezetésével a Kamelot eddig nyolc albumot készített el, köztük a teoretikusok által istenített Karmával, a Goethe Faustját feldolgozó The Black Halóval, illetve a 2007-ben kiadott, metalkörökön túl is rajongók tömegét a Kamelot udvarába csábító Ghost Operával. Idén nyáron a jelenleg Norvégiában új albumán dolgozó a Szigetre is bevonul fekete seregével.
  
  További hazai fellépők: Holtidő, Zorall, Depresszió, Deák Bill Gyula, Kowalsky meg a Vega, Kalapács
  
  
Augusztus 15. Vasárnap

  
  A hatalmas Monster Magnet élén egy olyan férfi áll, aki a nagy hengerűrtartalmú autók, a pökhendi és cinikus haverok, a csillogó bőrfelületek, a korbács és olyan hölgyek szerelmese, akik nagyjából azt az öltözéket viselik, amivel a jóisten áldotta meg őket. Dave Wyndorf, a MM-képregény gitáros-énekese természetesen csak hobbi-popkult hős, elsősorban zenész, olyan nagysikerű albumok vezére, mint a Dopes To Infinity, a God Says No, vagy eddigi karrierje legelismertebb alkotása, a Powertrip, rajta a vad és gyújtóhatású címadó dal a rock egyik alapműve, a Bummer. A rohanás az őrületbe, az elképesztően sikeres turnék az Aerosmith-szel, a Metallicával vagy Rob Zombie-val, az abnormális kockázatvállalás és az éjfekete szín mindig is jól állt Wyndorfnak, és nemcsak a színpadon. Az életvitelében és a fejében olyannyira egymásba ért az okkult és a valóságos tér, hogy a drogokkal való küzdelemben majdnem saját magát is felégette. 2006-ban a MM menedzsmentje hivatalos közleményt adott ki a démonokkal viaskodó Wyndorf magányos és hosszú harcáról. A Monster Magnet sztorijába azonban nemcsak a cinizmus, hanem a happy end is belefér. Wyndorf már egy évvel később újraszervezte zenekarát, a 4-Way Diablo úgy jelent meg, mintha semmi nem történt volna. A hírek szerint az utolsó simításokat végzik 2010-es albumukon, újra turnéra indulnak, melynek egyik fontos állomásán, a Szigeten láthatjuk őket.
  
  Az 1990-es évek elején annyi külső zaj, zörej, morgás és dübörgés szűrődött be a rockzenekarok próbatermeibe, hogy a zenészeknek két választása maradt: beépítik ezeket a hangtöredékeket az új szerzeményekbe vagy vattát dugnak a fülükbe. Az előbbi megoldást választók döntöttek helyesen. Közéjük tartozik Los Angeles büszkesége, a Fear Factory, amely azóta is az olaj, a fém és a klasszikus hard formák leghatékonyabb kombinációit állítja elő. A Fear Factory első, időkapszulába süllyesztett albuma (Concrete) utáni a Soul Of A New Machine a lehető legideálisabban sikerült, azonnal a modern rock egyik alapműve lett. A kritikusok kegyetlenül szárnyaló dalokról, robbanékony gitárjátékról írtak, mégis a legtöbben a korábban még soha nem hallott mennydörgő, de virtuóz dobjátékot és dobsoundot emelték ki. A Fear Factory 1995-ben a Demanufacture albummal újabb mérföldkőhöz ért: a legbefolyásosabb metálmagazin a Kerrang! a maximális 5 csillaggal jutalmazta ezt a teljesítményt. A közönség olyan jól fogadta a lemez dalait, hogy a Replica bekerült az amerikai Top10-be, míg a Zero Signal hallható volt a Mortal Kombat című filmben. A Fear Factory 1998-ban megalkotta az ember és a gép kapcsolatát boncolgató Obsolete című konceptlemezt, és ettől kezdve a legnagyobbak klubjának ünnepelt tagja. A zenekar a februárban megjelent Mechanize-zal folytatta a világ felszántására és újragépesítésére indított koncertturné-sorozatát 2010-ben az ausztrál-új-zélandi koncerteken túlléptek a 2000. előadáson is -, és némi otthoni erőgyűjtést követően kirobbanó formában érkeznek az idei Szigetre.
  
  
  További hazai fellépők: Green Path, Neck Sprain, Isten Háta Mögött, Superbutt, Watch My Dying
  
  
  
  Jegyárak
  
  Napijegy:
  Elővételben és a helyszínen: 12 000 Ft (45 )
  
  Sziget 0. napi jegy (augusztus 10.) elővételben és a helyszínen: 6000 Ft (23 )
  
  Sziget -1. napi jegy (Kispál és a borz búcsúkoncert, augusztus 9.) elővételben és a helyszínen: 6000 Ft (23 )
  
  Hazamenős bérlet:
  
  Elővételben április 30-ig: 38 000 Ft (140 )
  
  Május 1-től és a helyszínen: 46 000 Ft (170 )
  
  Elővételben április 30-ig: 46 000 Ft (170 )
  
  Május 1-től és a helyszínen: 54 000 Ft (200 )
  
  Karaván kemping jegy:

  
  Elővételben április 30-ig: 30 000 Ft (110 )
  
  Május 1-től és a helyszínen: 35 000 Ft (130 )
  
  VIP Kemping jegy:
  
  Elővételben és a helyszínen: 25 000 Ft (90 )
  
  
  Vigyázat másolják!
  
  Több olyan weboldal és e-mail reklám is megjelent az utóbbi időben, melyek a Sziget Szervezőiroda tudtán kívül, és a hivatalos nyerményakcióktól függetlenül, hamis akciókkal próbálják meg becsapni azokat, akik belépőjegyekhez szeretnének jutni az idei Szigetre. A www.air-smart.com/sziget-jegyek és a www.calivary.com oldal azzal hirdeti magát, hogy egy 500 Ft-os SMS regisztrációért cserébe bárki két jegyet nyerhet a Szigetre. Aki azonban erre az oldalra regisztrál, Sziget belépők helyett csak egy 500 Ft-os számlaterhelést kap a fantomcégtől.


Kulcsszavak:
  sziget 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Sziget

Sziget 2010 térkép

Sziget 2010 online jegyek

 kapcsolódó előadók: 

Sziget Band

 kapcsolódó cikkek: 

A Szigeten is fellép a Destroy Boys, új kislemezük a Shadow (I’m Breaking Down)

A Sziget Fesztiválra is be lehet kerülni a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutatóról

A Szigetelő Fesztivál segíti a bajba jutott Trafo Clubot

iLAND - a progresszív zenei sziget

Első nevek a 2023-as Sziget Fesztiválon- Billie Eilish, Florence + The Machine, Sam Fender...
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
Sari Schorr Budapesten
Válogatott zenei emlékek a Pink Floyd életművéből
Republic 35
Amaranthe, Dragonforce, Infected Rain Budapesten, a Barba Negra Red Stage-en
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 turbonegro    man in black iii    the toy dolls    scene    savages    cult of grace    rhcp    edge of paradise    desultory    stefan kaufmann    hammer barlang    jaffa    die toten hosen    zságer    paul gray    Ákos    bergendy    mech    inspector cluzo    dan fogelman    alice ricciardi    péterfy bori & love band    diamond edge    bakay marci    ismerős arcok  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!