hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2010. április 1. csütörtök   15:36
nincsen hozzászólás

szerző: Showtime
Az Orosz Hadsereg Akadémiai Alexandrov ének- és tánckara a Budapest Sportarénában
2010. október 13., Budapest Sportaréna

  Az Alexandrov Együttes arra ékes bizonyíték, hogy egy megkérdőjelezhetetlen művészeti produkció képes a történelem legszörnyűbb viszontagságait és fordulatait is átvészelni. Az egykori Szovjetunióban alapított együttes mára már felzárkózott Oroszország legismertebb nevezetességei közé. Ha a világ bármely pontján megkérünk valakit, hogy szedje össze az első öt dolgot, ami Oroszországról eszébe jut, akkor igen nagy eséllyel szerepel majd a listán az Ermitázs és a Vörös tér mellett az Alexandrov Együttes is. Ahhoz hogy ez így legyen, a megérdemelten népszerű produkciónak persze az egész világot be kellett járnia.
  
  Az Alexandrov Együttesnek mondjuk erre volt elég ideje, hiszen 1928-as megalakulása óta terjeszti a zenén keresztül a Vörös Hadsereg életérzését, erejét és annak minden jellegzetességét. A kezdetekkor még csak tizenketten énekeltek a karban, de az 1930-as évek közepére ez a szám már háromszázra duzzadt. Mára pedig az Alexandrov Együttes a világ egyik leghíresebb férfikórusává nőtte ki magát, ami egyesíti magában a képzett énektechnikát azzal a fajta érzelmességgel, ami az orosz népzenében gyökerezik. Mára azonban nem csak egy énekkarról beszélhetünk, hanem mostanra már a produkció szerves részét képezik a hasonlóan magas színvonalon produkáló táncosok és kísérő zenészek csoportja is. Ők egyébként ugyanúgy az otthonuk népi hagyományaiból táplálkoznak, mint az énekesek. Sőt a zenekarban szinte csak orosz eredetű hangszerek kapnak helyet, hiszen a fafúvósok mellet balalajkások és tangóharmonikások kísérik a díszes orosz egyenruhában éneklő kóristákat.
  
  Persze ahhoz, hogy egy ilyen létszámot felvonultató produkció jól tudjon működni, szükséges egy erős vezető is. A zenészeket 1987 óta már az a Raevszkij professzor vezényli, akinek érdemeit a mellén díszelgő rengeteg kitüntetés is jelzi, melyek húzóereje miatt valószínűleg kénytelen tőkesúllyal a nadrágjában fellépni a neves karmester. A Brezsnyevet megszégyenítő fellépés egyébként a két korábbi zenekarvezetőt is jellemezte, akiknek vezetéknevéről kapta a a produkció az Alexandrov nevet. Persze a ruhák ugyanúgy hozzátartoznak az élményhez, mint a megalomán zene és a bravúros táncos produkció is.
  
  Az együttes exkluzív koncertjei jól mutatják, hogy a kommunizmus bukása közel sem elég ahhoz, hogy az egykori Vörös Hadsereg kórusa világhírűvé váljon. Amellett, hogy az Alexandrov a jelenlegi orosz vezetés egyik kedvence, az együttes vatikáni koncertje után anno elnyerte II. János Pál pápa tetszését és áldását is. Sőt az Alexandrov beteljesítette az egykori kommunista vezetés álmát, hiszen bevette a nyugat legféltettebb erődjét, a brüsszeli NATO központot is. Ott adott, óriási sikert hozó koncertjükkel megmutatták, hogy a zene képes összekötni olyan világokat is, amik egyébként semmiképp sem találkozhatnának. Ebből nem maradhat ki a magyar közönség sem, hiszen az Alexandrov nemsokára egy kihagyhatatlan budapesti koncerttel kedveskedik az érdeklődőknek.
  
  Jegyárak:
  
  Ülő:
  15.000.-
  12.500.-
  9.990.-
  7.900.-
  5.900.-
  3.900.-
  
  Jegyiroda: TEX - Budapest (VI. Andrássy út 18.)
  hétfő-péntek: 10:00-18:30



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Showtime

TEX

 kapcsolódó helyszín: 

Papp László Budapest Sportaréna

 kapcsolódó szervező: 

Showtime Budapest

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
Sari Schorr Budapesten
Válogatott zenei emlékek a Pink Floyd életművéből
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 moby    tátrai band    weedeater    vektor    marathon zenekar    jeff loomis    twister    wildbirds & peacedrums    abraham lincoln    Ébredj velünk    aether realm    asian dub foundation    kockásing revival    waking up    washington dead cats    takáts eszter    sziget 2013    billy lunn    winters bane     csata: los angeles    maeotis    winona ryder    myles kennedy    faces of suffering    waking up  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!