hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
film [film]  2010. április 8. csütörtök   14:18
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
A Titánok Harca
InterCom

  A hatalomért folytatott harc során, mióta világ a világ, emberek királyokkal, királyok pedig istenekkel mérik össze erejüket. Az istenek közötti küzdelem azonban elpusztíthatja az egész világot.
  
  Perszeusz (Sam Worthington), akit isten nemzett, de ember nevelt fel, képtelen megvédeni családját az alvilág bosszúálló istenétől, Hádésztől (Ralph Fiennes). Veszteni valója már nincs, így vállalja, hogy egy csapat mindenre elszánt harcost a pokol ura ellen vezet, mielőtt az megszerezné Zeusztól (Liam Neeson) a hatalmat.
  
  Veszedelmes útjuk során Perszeusz és bátor katonái tiltott világokon verekszik keresztül magukat, olyan tájakra jutnak el, ahova ember még nem tette be a lábát, ahol démonokkal és ismeretlen fenevadakkal veszik fel a harcot. Perszeusz egyetlen esélye a túlélésre, ha elfogadja a benne rejlő isteni hatalmat, és képes sorsa fölé emelkedni, rátalálva saját végzetére.
  
  A Hulk rendezője olyan nagyszerű színészeket, mint Sam Worthington (Avatar, Terminátor Megváltás), Liam Neeson, Ralph Fiennes, Gemma Arterton (A Quantum csendje), és Mads Mikkelsen gyűjtött maga köré, hogy egy rendkívül látványos filmben megidézze a titánok és istenek grandiózus világát.
  
  
  A film a normál (35 mm-es) kópia mellett digitális 3D-ben is megtekinthető lesz bizonyos mozikban!
  
  Főszereplők: Sam Worthington, Liam Neeson, Ralph Fiennes, Gemma Arterton, Mads Mikkelsen, Jason Flemyng, Alexa Davalos. Zene: Craig Armstrong. Látvány: Martin Laing, Fényképezte: Peter Menzies Jr. Írta: Travis Beacham, Beverley Cross, Phil Hay, Matt Manfredi. Rendezte: Louis Leterrier
  
  
  
  

Mozibemutató: 2010. április 15.
  Eredeti cím: Clash of the Titans
  Gyártó: Warner Bros.
  Színes, szinkronizált


Kulcsszavak:
  a titánok harca     sam worthington      ralph fiennes      liam neeson      clash of  the titans 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Hivatalos honlap

hivatalos magyar nyelvű honlap

 kapcsolódó cikkek: 

Neeson, a főisten

Perszeusz győzhetetlen?

Férfiak, teák, Mercedesek

Ismeretlen férfi

A titánok visszatérnek
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Áprilisban ismét mozikban a klasszikus Indiana Jones trilógia!
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
Történelem, társadalom, cukiság – ezek lesznek a JUNO11 Distribution tavaszi filmjei
Egy hónap múlva kezdődik a 14. Frankofón Filmnapok
Elindult a nevezés a 2024-es Magyar Mozgókép Díjra
A Sergio Leone filmhét
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 crystal fighters    deti picasso    killswitch engane    factorial-x    billy lunn    időgép    zz top    road    uwe boll    all that remains    conan´s first date    blues b.r. others    gazember lászló    washington dead cats    kretens    justin timberlake    csempészek    stormraizer    mz/x    reggae    alkonost    hs7    motörhand    szerelmek    magyar atom  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!