hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   10:13
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Deák Bill


  Blues Band
  
  A kőbányai Sztár együttesben külföldi dalok éneklésével kezdte. Később mint jazzénekes a Napsugár, a Wanderers és a Loyd együttes tagja. 1979-1985-ig a Hobo Blues Band tagja volt, ezután szólópályára lépett. Megalapította a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral, a P. Mobil és a P. Box egykori tagjával.
  
  Fellépett az István, a király című rockoperában: Torda, a Táltos szerepében. 1983-ban, az Itt élned, halnod kell, a János vitéz, a Jézus Krisztus szupersztár című musicalekben láthattuk.
  
  1983-ban Rossz vér címmel jelent meg első szólólemeze. 1986-ban Bill Kapitány Blues Cirkusza és a Mindhalálig blues című önálló albumokkal jelentkezett. (Ezeket a lemezeket 2001-ben újra megjelentették CD-n és kazettán.) 1987-ben a Deák Bill Blues Band vezetője lett. Dániában és az egykori Nyugat-Németországban is fellépett. Filmszerepet kapott a Kopaszkutya című Szomjas György filmben.
  
  A 90-es évektől vidéken és a fővárosban is nagy sikerrel koncertezik folyamatosan együttesével, a Deák Bill Blues Banddel. Az 1993-as Bűnön, börtönön, bánaton túl című lemeze megjelenése után 6 évig új lemezt nem készített, de együttesével rendszeresen koncertezett.
  
  Bort, bluest, békességet című albuma 1999-ben jelent meg. Stílusa változatlan, tehát régi szokásához híven, a tőle megszokott blues: rhytm and blues műfajt hallhatjuk albumán.


Kulcsszavak:
  Deák Bill 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Honlap

 kapcsolódó cikkek: 

Deák Bill Gyula & Alcohol

Életmű koncertet ad Deák Bill Gyula a ZP-ben

Rock Beach fesztivál - 3. nap

Ma este: Blues a Karácsonyért - Vadvirágok Blues Band és a Blues Juniors, Magyar Atom, Vasko Krapkata (BG), Pribojszky Mátyás, Deák Bill Blues Band

Deák Bill a Zöld Pardonról - videó
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
Egy másik zenekar
 kiemelt 
Birthday Massacre; Sirenia a Durer Kertben
  
Ötzenekaros minifesztiválra készülhetünk október 3-án a Dürer Kertben: a kanadai electro-gothrock csapat, a The Birthday Massacre lemezbemutató koncertje mellett a norvég gohtic metal zenekar, a Sirenia, valamint a kanadai Agonist, a spanyol Antalgia és az ír Xerosun is játszik ezen az estén

Voivod, Earth Ship, Perihelion
Alestorm, Troldhaugen, Aether Realm
Avatarium, Slayerking: progressziv doom metal a DURER Kertben
Accept - A heavy metal legenda Barba Negra Music Clubban
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tilos az Á    balatoni boli    children of bodom    nils petter molvaer    dark angel    kiss    partyzan    midriff    pomogácsok brutal monsters    the book of eli    james cameron    massive attack    stentor    nibutra    septicmen     paul di´anno    los vegas    death night feast    lancer    wings of love    fábián juli    pat metheny    frankenstein    symphorce    necropolis  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!