hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   10:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Sugarloaf


  A Sugarloaf zenekar 1995. májusában alakult. Első, kétszámos demója rákerült az Underground Rock válogatásra, mely Magyarországon és Európában egyaránt megjelent, megalapozva ezzel a zenekar mai ismertségét. 1999. októberében a zenekar szerződést kötött a Record Express kiadóval.A zenekar első lemeze az ország egyik legszínvonalasabb stúdiójában, a Sound Master-ben készült, és 2000. márciusában jelent meg, Manga címen. A szövegek magyarul és angolul is rögzítésre kerültek, hogy az együttes a kezdeti franciaországi sikerek után másfelé is nyitott legyen. Az eddigi németországi érdeklődés mellett figyelemre méltó, hogy a zenekar néhány száma bemutatásra került Cannes-ban, a 2000-es MIDEM fesztiválon is nagy sikerrel.
  
  A Sugarloaf szinte a kezdetektől sokat koncertezik, bejárta csaknem az egész országot. Budapest és az ország szinte valamennyi fontosabb klubjában játszott jelentős sikerekkel, a közönség ugyanis jól fogadta a rockzenekaroktól eddig szokatlan iróniát, pörgést, pozitív gondolatokat. A Sugarloaf rendszeres résztvevője a nagyobb magyar fesztiváloknak, így a Pepsi Szigetnek, az EFOTT-nak, a Wanted,a Kotta és a Travellers fesztiválnak, stb. 2000. nyarán a zenekar állandó résztvevője volt az RTL Klub Road Show-jának, 2001 ben pedig a Tv2 Mobil Partyán szerepelt, és rendszeres, visszatérő szereplője az írott és az elektronikus sajtónak.
  
  A zenekar első videoklipje 1998-ban, még a lemez megjelenése előtt a Movie című számra készült, mely nagy sikerrel szerepelt a Z+ sikerlistáján de az angol MTV és a német Viva is játszotta a klippet, és a francia MCM zenei csatornán, mely televízió az együttessel kötött szerződés alapján kiemelten játszotta a klipet. Ennélfogva a Sugarloaf és a Movie előbb lett ismert és sikeres külföldön, mint Magyarországon.
  
  A Manga anyagából öt videoklip készült. Az első a Main Street c. dalra, az ezt követő három a Ragga II. című számra (ragga 2, ragga II szexi version, ragga II remix). A hivatalos videoklip munkálatai idején a zenekar elkészítette a sokat emlegetett, és Magyarországon mindezidáig egyedülálló meztelen videoklipjét, ami nagy botrányt kavart az erre felkészületlen média körében.
  
  2000. decemberében a kiadó ismét megjelentette a Manga c. albumot, ezúttal dupla CD-ként, Re-Manga címmel. Az első CD-n a nagylemez, a másodikon tehetséges fiatalok remixei és egy multimédia anyag található a Ragga II-ből készült két videoklippel.2001 nyarán felkérte a Tv2 az addigra Stickyvel megfogyatkozott Sugarloafot, hogy válalják el a Hálóvilág nyár című műsor állandó „botrány szereplőinek”. A műsor nagy sikerrel szeptember közepéig ment és ezzel a fiúk megalapozták a média szereplésüket.Még ezen a nyaráon a zenekar a Medina Tours segítségével kiutazott Afrikában ahol már a következő lemezre íródott Girlfriendre és egy meglepetés nótára forgattak két videoklippet.
  2001 őszén a zenekar meghívást kapott egy három hónapos tengerentúli turnéra amit aszeptember 11-i sajnálatos események miatt lemondtak.
  
  2002 áprilisában felbontották a lemezszerződésüket a Record Expressel. A Sugarloaf nyári turnéja során fellépett az összes nagy fesztiválon. A Szigeten az Est színpadon akkora sikert arattak, hogy a szokásostól eltérően a koncertet felügyelő színpadmester utasítására nem jöhettek le a sorozatos Vissza után, hanem játszaniuk kellett amíg ki nem fáradtak.
  
  A koncertsorozatok és a nyári nagy fesztiválok lezajlása után újabb változás következett. Pepe szeptemberben búcsút vett a zenekartól. A csapatot felkészülten érte a bejelentés, ezért már nyár eleje óta kereste azt az énekest, aki lendületességével és karizmatikusságával méltó utóda ehet, és nem utolsó sorban a koncertek utáni bulizásból is kiveszi a részét.
  Az Énekest keresünk hírdetésre jelentkezők közül egy lány és egy srác mérkőzött meg a posztért. Ezt a csatát nem ők vívták hanem a zenekar, melynek tagjai két csoportra oszlottak. Véggül is a sok huza-vona után Era került ki abszolút győztesként.
  
  A régi nóták begyakorlása és újraéneklése után mindenki előtt világosan körvonalazódott a tény: ez már nem a régi Sugarloaf. A nóták Era előadásmódjával kiegészülve újabb dimenziókat nyitnak meg, mintha egy amazon papnő osztaná az áldást miközben újból és újból hatalmába keríti híveit.
  A zenekar jelenleg új albumát készíti, mely forró bulizó hangulattal telített igazi Sugarloaf érzéssel lüktet. Tengerpart, koktélok, zúgó tenger, a távolban hangolnak a zenészek, majd egyszer csak a húrok közé csapnak!


Kulcsszavak:
  Sugarloaf 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Sugarloaf

 kapcsolódó cikkek: 

Sugarloaf : Dolce Vita

Énekescsere a Sugarloafban

 programajánló: 
2018. augusztus 22.
A reggae nagyágyúja, Alborosie először koncertezik Magyarországon!
2018. augusztus 25.
Zorall Sörolimpia 2018
2018. augusztus 29.
Fahrenheit koncert a Barba Negra Trackben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
Egy másik zenekar
 kiemelt 
Il Divo - Timeless Tour
  
30 millió eladott album, 160 arany-, és platina-díj 33 országban

Jethro Tull 50th Anniversary - Tour Budapest 2019
Nazareth: 50-es jubileum az A38-on
Godsmack: novemberben budapesti koncert
Decapitated, Hatesphere a Durer Kertben
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 aetarnam    utódomra ütök    gondozoo    losing season    severe torture    baltazár színház    olivia wilde    grain    vágtató csodaszarvas    five finger death punch    bakay marci    hang-súly    beri ary    perfect symmetry    testcsere    ir    chris evans    pete doherty    gyalázat    maci laci    metal    kálloy molnár péter    tokody ilona    képzelt város    sad kolibries  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!