szerző: BarnaUlver, Void Ov Voices 2010. február 20., Budapest, A38
Az eredeti, érdekes, művészi muzsikák kedvelőinek február 20-án kötelező eseményként szerepelt a naptárában az A38-as hajó bendőjében megrendezett Ulver koncert. Garm zenekara kultikus státusszal bír underground körökben, és az, hogy ez a zenekar első és egyben utolsó turnéja, még komolyabb érdeklődéssel ruházta fel a szombati budapesti fellépést. Az Ulver előtt pedig Csihar Attila új művészi formációját lehetett megtekinteni.
A Void Ov Voices többek között a black metalos norvég Mayhem énekeseként is ismert Csihar Attila egyszemélyes produkciója. Az említett úriember szokásaihoz híven itt is színpadias látványelemek között zajlott az előadás: a mécsesekkel díszített oltár mellett két groteszk, H.R. Giger (Alien) rémképeire emlékeztető szobor adta meg a hangulatot. Csihar művészúr csuklyás palástban libbent a színpadra, és belekezdett a jó félórás sámánista démonidézésébe. Az egymás utáni, ismétlődő sávokra felvett torokhang, gregorián mormogás, és egyéb hangok által generált alapra Attila fennhangon kántált magyar nyelvű, jelentőségteljes kinyilatkoztatásokkal tette fel a képzeletbeli koronát. És ennyiből állt a produkció. Nem akarok maradi, művészetellenes kritikusnak tűnni, de szerintem önmagában ezen előadás zenei értéke a nullához konvergált. Művészileg és önmegvalósítás szempontjából lehet hogy jó volt, de egyszerűen nem biztosított élvezeti értéket, sőt hosszú távon monoton és fárasztó volt. Lehet, hogy valakinek elnyerte a tetszését az előadás, de nekem inkább szenvedés volt végighallgatni.
Rövid átszerelés után a színpadra is lépett Garm és csapata (=kisegítő emberei). A norvég Ulver az évek alatt már mitikus szférába emelkedett a rajongó közönség körében, és valljuk be, a folyamatosan megújuló, változó zene mindvégig kiemelkedő minőségű és érzelmi többletet indukáló művekben manifesztálódott. A kezdeti nyers black metal-ból kiindulva különböző zenei közegekbe kóstolt bele Garm, amely az utóbbi lemezek ambient zenei megoldásaiban állapodott meg. A mostani fellépés ezen utóbbi albumokra koncentrált, így többnyire nyugis, utaztatós, elmélázós tételeken lehetett merengeni gondolatainkban, vagy a kivetítőn megjelenő képek segítségével elmélyedni az adott dal által sugárzott érzelmi és hangulati hullámokban. A tavalyi csehországi Brutal Assault-os fellépésükhöz hasonlatosan most is sikerült egy bensőséges, speciális hangulatot teremteniük és a zenében elmerülni kívánó közönséget egy sajátos élménnyel megajándékozniuk. Ebben csak a folyamatosan duruzsoló, beszélgető közönség tagjai próbáltak megakadályozni, akiknek természetesen éppen az Ulver koncert közben kellett megvitatniuk az élet dolgait. (Ez a tiszteletlenséget sugárzó viselkedésmód a két nappal utána lévő, egyébként zseniális Mono koncerten is jellemző volt.) Ettől, és a mindössze 60 perces játékidőtől eltekintve egy remek koncertet kaptunk. Bár a színpadi aktivitás minden volt, csak nem intenzív: Garm a néha hallatott, egyébként gyönyörű tiszta éneke mellett nyugisan szívta a cigijét, és elrévedezve álldogált. A többi zenész (a gitáros/billentyűs Daniel O´Sullivan-től eltekintve) pedig még ennyit sem tett: a hátul álló látványtervező figura tényleg úgy állta végig a fellépést, mintha ő lenne a szélen figyelő biztonsági ember. Nem várom el, hogy egy vetítős ambient koncertet a zenészek magukból kikelve zúzzanak végig, de egy minimális aktivitási szint nem ártott volna. Az eljátszott számokat amúgy jól válogatták össze, volt pörgősebb tétel is a lassabb, merengős dalok mellett, valamint a vetített képek is jól passzoltak a dalokhoz: az oroszlános, zebrás szafari téma mellett naplemente, borongós képsorok, balettozó hölgy és egyéb szuggesztív klipek delejezték a vetítő vásznára fókuszáló tekinteteket. A Shadows Of The Sun-ról hallhattuk az Eos, Like Music, Let The Children Go, és Funebre című dalokat, a Blood Inside-ról pedig az In The Red és az Operator hangzottak el. A Svidd Neger-t a Rock Massif képviselte, a Perdition City-t pedig a Porn Piece Or The Scars Of Cold Kisses és a Hallways Of Always. A Themes From William Blake´s The Marriage Of Heaven And Hell című albumot is megidézték a Plates 16-17 képében, valamint a Little Blue Bird-öt és a koncertet záró Not Saved-et illetően kislemezekről is játszottak. A ráadásra visszahívott banda nem adott elő újabb dalt, és van benne valami, hogy így volt kerek egész Garm-ék előadása, de kicsit rövidnek éreztem a mindössze 1 órás koncertet.
Alapvetően elégedetten, bár az eget rengető élmény érzetétől távol állva hagytam el az A38-at, egy korrekt teljesítményre értékelve az Ulver performanszát. Igazából azokat is meg tudom érteni, aki többet vártak az estétől (hosszabb műsoridőt, hullámokban ránk törő érzelmi apokalipszist), és azokat is, akik elvarázsolva áradoznak a fellépésről. Örülök, hogy kétszer láthattam az Ulver-t, egy igazán egyéni és üde színfolt Garm zenéje az unalomig ismételt sablonokat újrahasznosító zenei palettán, amely az alkotó emberi elme önmegvalósító kiteljesedését helyezi mások által is könnyen élvezhető, interpretálható és átélhető formába.
17:59
