hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   10:41
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kimnowak


  A Kimnowak életrehívója Novák Péter énekes, szövegíró, aki gyerekkorában a családi hagyományok folytatójaként klasszikus balettet, néptáncot tanult, 13 évesen részt vett az -István, a király-ban, majd egy évvel később megalapította a Cég nevű rockformációt, mellyel komoly hírnevet szerzett magának és társainak. A csapat 1988-as feloszlása után megalakította a Vörösök zenekart, ám 1990-ben már csatlakozott az Aranyláz-hoz, akikkel 1991-ben lemezt is készített. Két évvel később egy régi - a Cég és az Aranyláz soraiból ismerős - zenésztársával, Nagy Gergely basszusgitárossal megalakították a Kimnowakot.
  
  A trió Pribil György gitáros-zeneszerző csatlakozásával alakult ki. Gyuri számtalan zenekarban (Topo, Állati Elmék, Palermo Boogie Gang) és projectben (Závodi János együttesében, Ferenczy György lemezén) muzsikált a Kimnowak előtt, ám igazi hírnevet saját zenekarával, az S Modell-lel szerzett magának. A zenekar indulása kimondottan kalandos volt, hiszen a TV és az R-Vision videoklip fesztiváljára barátjuk, Silló Sándor rendező unszolására az utolsó előtti pillanatban - félórával a határidő lejárta előtt - neveztek be, majd a Silló által rendezett Hol van az a nyár? című alkotással három díjat (Legjobb rendezés, Legjobb előadó, Legjobb vágás) is nyertek. A dal megjelent a fesztivál legjobb dalait felvonultató válogatásalbumon, majd helyet kapott a csapat bemutatkozó albumán, a Tűz van, babám címűn is, mely a Sony Music gondozásában látott napvilágot 1994 augusztusában. A 12+1 számot tartalmazó lemez mesterien ötvözi a keménykötésű rock and roll-t, a rhytm and bluest, a funk és a magyar népzene elemeivel, teljesen egyedülálló zenei világot teremtve belőlük. Az alkotásban állandó Nyíri Sándor dobos, Dióssy D. Ákos billentyűs és egymást váltó vendégmuzsikusok segítették a csapatot, akiknek közreműködésével, koncertjeikkel időről-időre megismételték a csodát, melyet lemezükön teremtettek.
  
  Szerencsére a stúdiófelvételek szerelmeseinek sem kellett sokáig várni a folytatásra, hiszen egy, a világtól elvonult alkotói időszak gyümölcseként 1995-ben megszületett a Fekete zaj című album, mely még mélyebbre ásott a gyökerek közt, még több népzenét vegyített az egyre markánsabb rocktémák közé.
  A 96-os nyár csendesen, új produkciók érlelésével telt, izgalmat csak az okozott, hogy a Radio France International által kiírt Rock- és Popzene Keleten elnevezésű versenyen a Kimnowak elnyerte a producerekből, újságírókból, zenei szakemberekből álló nemzetközi zsűri különdíját. A döntőbe jutott 11 zenekar 2-2 dallal szerepelt egy válogatáslemezen, majd a verseny révén a Kimnowak meghívást kapott Bukarestbe, ahol október 12-én nagysikerű koncertet adtak.
  
  Az év végén azonban új, izgalmas alkotást hívott életre Silló Sándor író-rendező és a Kimnowak zenekar, Ég és Föld címmel. Az 1996. december 20-án a veszprémi Petőfi Színházban bemutatásra kerülő zenés darab dalait nemcsak megírta a zenekar, hanem élőben el is játszotta őket. Ráadásul Novák Péter és Czerovszky Heni - a Kimnowak vokalistája - színészi képességit is megcsillogtatta az előadások során. Az Ég és Föld hanganyaga (13 kompozíció) 1997 elején kazetta és CD formában is napvilágot látott.
  
  A színházi kitérő után a Kimnowak zenekar új lendületet vett, és nekilátott új, immár harmadik nagylemezének elkészítéséhez. Az együttes az album megjelenése után úgy vélte, hogy ez az eddigi legjobb, legkiforrottabb munkájuk. Az összetett, nehezen emészthető lemez az Utcazene címet kapta. A siker alatta maradt a várakozásnak. Az album iránti érdeklődés jóval alacsonyabb, mint az előző kettő esetében, és bár még fellép az együttes a BS-ben a Page/Plant előzenekaraként, mégis úgy döntenek, hogy egy időre szüneteltetik a munkát. Csak 1999 őszén jelentkeztek új albummal, közel két év hallgatás után.


Kulcsszavak:
  Kimnowak 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Elhunyt Pribil György

Kimnowak helyett Bihari Sokk ’94 Novák Péterrel, Pribill Györggyel és Nagy Gergellyel a Gödör Klubban

Garish, HS7, Kimnowak, Peet a Világgödörben

Kimnowak koncert a Zöld Pardonban

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 krapulax & bellepomme    Ü    mundruczó kornél    kesh    haw    the slayerking    igor    sisters of mercy    the trade    proghma-c    kalan mikla    holy moses    mitsoura    perihelion    fields of the nephilim    the chariot    bleubird    ingmar bergman    bloc party    darkane    trigger the bloodshed    the ghost inside    lemmy    dark tranquillity    elefánt  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!