hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   11:14
6 hozzászólás

szerző: Pjotr
Emil.Rulez!


  Emil.RuleZ! nem egy ember, hanem legalább három. Rendszerint három. Ez ugyanis a zenekar neve. Eleinte Beatlesnek akartuk hívni, de valaki mondta, hogy valami hasonló nevű már volt.
  
  Az Emil.RuleZ! zenekart három unatkozó fiatalember alakította, akik úgy érezték, hogy a zene lesz az az eszköz, amivel kifejezhetik ezredfordulós depresszo-szplínes hangulatukat, amit akkor szereztek be, amikor mintegy tíz éven át egyfolytában részegen feküdtek valahol a városban arra gondolva, hogy az alkoholködön át látott, épp föléjük hajló mucika mellei vajon kibukkannak-e a pólójából, és ha igen, szertegurulnak-e a padlón, hatalmas bosszúságot okozva ezzel a takarítás gondját viselő házigazdának, akit ők rendszerint nem isismertek.
  
  Nem állíthatjuk tehát, hogy szimpatikus társaságról lenne szó. Az Emil.RuleZ! zenekar tagjai valóban soha nem is állítanák ezt. Ez olyan pökhendi, agglomerációs dolog lenne, s az ilyesmitől ők csodák csodájára ózkodnak.
  
  Az Emil.RuleZ! tagjait tehát nem feltétlenül kell szeretni. Az Emil.RuleZ lemezeit viszont feltétlenül meg kellene venni. Ez egy marketing-kérdés. Lehet tehát szeretni az Emil.RuleZ! zenéjét, szövegeit és persze az Emil.RuleZ! honlapját. Ez nagyon kedves dolog tud lenni a rajongók részéről. Meg hogy levelet írnak, hogy hol lesz a következő koncert és hogy az énekes arcán az tényleg egy szemölcs-e...
  
  Mindez nagyon jól esik majd. De nem változtat azon, hogy az Emil.RuleZ! lemezeit előbb meg kell venni. Aztán lehet szórakozni.


Kulcsszavak:
  Emil.Rulez! 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 Jajjfagyi 2001. december 14. 01:31  #6
inkább lemez-, zenekar népszerüsítés.

 ni 2001. december 13. 00:11  #5
hakni?

 mogyoro 2001. december 13. 00:07  #4
A zenészmagazinban megjelent egy riport a zenekarral.... annak aki, szereti... s aki nem.
Ja, s december 14-én nagy futása lesz a fiúknak, hogy a Kispálék előzeneakara beosztásból átjussanak a saját koncertjükre .

 12qper 2001. augusztus 07. 16:23  #3
mostanság lemaradtam a koncertjeikről, és közben megjelent a lemezük is
termékenye és nagyon jóók a fiúk, ahogy azt már mexokhattuk tőlük

est.hu-n, most a hét lemeze lett:
http://est.hu/cikk/?id=679&mode=wajanlo

 GAbci 2001. június 18. 21:08  #2
Naszak én voltam Fonóban koncertjükön, amikor a Kispálék előtt voltak, és hát bevallom nagyon teccetek, és Estfm-en is sokat hallotam őket, nem a kedvenceim, meg a stílusuk sem jön be annyira, ijen háttérzene.

 12qper 2001. március 29. 14:38  #1
Szeretném a fórumot az egyik kedven c zenekarral indítani, méghozzá a topic subjectben szereplő émilrulzikkal. Épp aktuális is a dolog, hiszen a srácok (ha szabad így szólítanom korunk legnagyobb zenészeit...) épp lemezt készítenek és ehhez, illetve a lemezborító elkészítésére, egy pályázatot is kiírtak. Akit a részletek is érdekelnek, az látogasson el a www.emilrulez.hu oldalra.

És most jöhetnek a vélemények, dícséretek, ömlengések, no és persze a magasröptű ócsárolások is a zenekarról.
twistelettel

qper

 kapcsolódó linkek: 

Emil.Rulez!

 kapcsolódó cikkek: 

Emil.Rulez! és Bijou ingyenes koncert az A38-on

Emil.RuleZ! az A38-on

Romano Drom, Kistehén tánczenekar, Emil.RuleZ! a Millenárison

Emil.RuleZ!, Borago az A38-on

Emil.RuleZ!: zanga!zanga
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lady gaga    zöld darázs 3d    fókatelep    like a strm    primus    checkmate    electric callboy    obey the brave    jane’s addiction    tracer    the last felony    velőrózsák    slash     impericon never say die tour    kassák lajos    kengyelfutó gyalogkakukk    hordes of chaos    legacy festival    karabély    chaoswave    keleti nyugalom    callisto    lamm dávid    children of bodom    bill clinton  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!