hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   11:59
1 hozzászólás

szerző: Pjotr
After Crying


  Előzmények - 1978-1986
  
  A történet kezdetei egészen 1978-ig nyúlnak vissza, hiszen az After Crying meghatározó tagjai közül négyen, Egervári Gábor, Görgényi Tamás, Torma Ferenc és Vedres Csaba barátokként már akkortól kezdve alakítottak együtteseket, és a művészet más területein is többféle produkcióval kísérleteztek együtt gimnáziumi éveik alatt. Az After Crying szellemiségének lényege és alapgondolata tehát ebben a középiskolai korszakban fogant, már akkor rátaláltak arra az útra, amit azóta az egyetlen útnak vélnek önmaguk és közösségük számára, és melyen ma is haladnak. Ifjú koruktól kezdve tudatosan építették föl értékrendjüket, melyben az európai kultúra nagyjait tekintik legnagyobb példaképeiknek. A zenében Bach, Beethoven, Bartók, az Emerson Lake and Palmer és a King Crimson együttes, az irodalomban, Shakespeare, Dosztojevszkij, Arany János, Karinthy Frigyes, József Attila, Weöres Sándor, a bölcseletben Arisztotelész, Aquinói Szent Tamás és Gilberth Keith Chesterton életműve hatott legerősebben felfogásukra középiskolás koruktól kezdve.
  
  Megalakulás és az első évek - 1986-1990
  
  Sok közös zenekar, kísérlet és tanulmány után végül 1986 őszén Vedres egy triót alakított Egervárival és a tehetséges ifjú csellistával, Pejtsik Péterrel. A triónak az After Crying (Sírás után) nevet adták és akusztikus kamaraegyüttesként kezdtek dolgozni. Ennek pusztán gyakorlati oka volt: a megfelelő elektromos eszközök hiánya. Nehéz évek következtek a létért folytatott küzdelem jegyében. Kis klubokban játszottak, néha igen kevés néző előtt, de mindig teljes odaadással és elkötelezettséggel. Eközben eljutottak Portugáliába, Angliába és Jeruzsálembe is, mindenütt különös, ünnepi hangulatot keltve közönségükben.
  
  A föld fölött lebegve - 1990-1991
  
  A korábbi együttesek folbomlása utáni sebek hamar begyógyultak és Görgényi (aki addig afféle belső kritikusként funkcionált), azonnal munkába állt, mihelyt dalszöveget kellett írni Vedres dallamaira, közösen formálni az ötleteket, gondolatokat.
  Ezidőtájt került az együttesbe Fogolyán Kristóf (fuvola) és Maroevich Zsolt (brácsa), s ekkor érkezett az első lemezszerződés. Így született meg az első lemez, az Overground Music (Föld fölötti zene).
  A lemez szakmai körökben nagy tetszést aratott, de megfelelő propaganda és terjesztés híján csak nagyon korlátozott számban jutott el a közönséghez. Az együttes négyfős felállásban, favúvósokkal és rézfúvósokkal kiegészülve havonta játszott az FMH-ban teltház előtt, és járta a vidéki művelődési házakat is. Több különleges koncertet, fesztivált is tartottak ebben az időszakban, egyiken különböző korokból származó népszerű dalokat játszottak saját kamarazenei hangszerelésben. Olykor irodalmi műsorokkal és kiállításokkal is színesítették koncertjeiket, saját kiadásban terjesztették korábbi programjaikat műsoroskazetta formájában, ezen kívül Vedres Csaba szóló produkcióit, verses füzeteket, a zenekar szellemiségének jegyében készült publicisztikai írásokat. Ennek az időszaknak az elején tért vissza az együtteshez Egervári Gábor, de ezúttal még nem fuvolával, hanem dalszövegekkel, és a hangosító pult kezelésével, s az After Crying esetében mindkettő zenekari tagságot jelent.
  A kamarazenei hangszerelések mellett a rock továbbra is az After Crying egyik fontos forrása maradt, s amint alkalom nyílt rá, ezt igyekeztek is a közönség előtt bizonyítani. Így történt, hogy azonnal ismét feltűnt Torma Ferenc is a társaságban, amikor gitározni kellett. Először mindjárt Robert Fripp szerepében lépett a színpadra 1991-ben, mikor az After Crying Magyarországon először bemutatta a King Crimson együttes Islands című lemezét a petőfi Csarnokban. A koncert hatalmas siker volt..
  
  Újabb albumok, újabb formációk - 1992-94
  
  A második album, a Megalázottak és megszomorítottak új felállást hozott és megújult hangzásvilágot. Fogolyán Kristóf már nem vett részt ebben a munkában, Maroevich Zsolt pedig egy rövid brácsaszólammal búcsúzott az együttestől. Állandó taggá és alkotótárssá lépett elő viszont Winkler Balázs, akkor még trombitaszakos zeneakadémistaként, aki korábban már az első lemezen és koncerteken is rendszeresen játszott a zenekarral. Szintén a második album munkálatai során lett dobosa az együttesnek Gacs László személyében. Így ismét négy fő muzsikált a színpadon, a szövegeket ketten írták, és a keverő pult is elkezdett hangszerré változni. A második albumot a szakma ismét jól fogadta, a rajongók egy része azonban elpártolt, részben a komorabb hangulat, részben az elektromos hangszerek és a dob megjelenése miatt. Az együttes tagjait ez nem keserítette el, hiszen számítottak rá. Mivel az együttes exkluzív szerződést nem akart kötni a kiadóval, a lemez nem kapott semmilyen propagandát és a kiadó a terjesztést sem nagyon erőltette.
  Ebben az időszakban a zenekar gyakran játszott az Egyetemi Színpadon. Egyik ilyen koncerten jelen volt Böszörményi Gergely, lemezboltos, aki az elsők között kezdte behozni Magyarországra a hallgatható kortárs zene albumait, akinek boltjában a múló divatok irányzatait és a popsztárok lemezeit nem lehetett megtalálni. Első hallásra beleszeretett az After Crying zenéjébe és nem sokkal később kiadta CD-n és kazettán a Overground Music-ot, s ezzel kezdetét vette egy azóta is tartó együttműködés, megszületett a Periferic Records. Ezzel párhuzamosan érkezett el a következő jelentős állomáshoz a zenekar, mikor bemutatta az első King Crimson albumot a BS-ben, több mint 3500 néző előtt, természetesen hatalmas sikerrel. Ismét Torma gitározott, s ezután nem sokkal a zenekar állandó tagja lett. A közönség lassan kezdte megszokni, hogy ez a zenakar kaméleonként változik akár koncertről koncertre is, hol kvartettként, hol 15 fős kamarazenekarként, hol elektromos gitárral és dobfelszereléssel dübörgő rockbandaként lép föl, s néha egy koncerten belül teszi mindezt.
  
  Időközben Egervári ismét fuvolázni kezdett a keverő pult mögül, ami újabb különös varázst adott a koncerteknek. A sikerek mellett, persze továbbra is jelen volt az állandó probléma, a támogatás és a megfelelő propaganda és koncertszervezés hiánya, s az ebből adódó feszültségek. A zenekaron belül is kialakultak a szükségesnél mélyebb emberi és szakmai konfliktusok, ami bizonytalanságot szült, és ez egyre inkább megérződött a koncerteken s az új kompozíciókon is. 1994-ben volt még egy nagy koncert a Petőfi Csarnokban, ahol az együttes híres progresszív számokat játszott, többek közt a Money-t a Pink Floydtól, a Starless-t a King Crsimsontól és a Trilogy-t az ELP-től, de nem sokkal ezután Vedres Csaba bejelentette, hogy megválik a zenekartól. A többiek azonban a folytatás mellett döntöttek. Vedres Csaba egy utolsó albummal akart elköszönni, így készült el a Föld és ég, melynek érdekessége lett, hogy a zenekar más tagjainak szerzeményei is rákerültek, valamint néhány a középiskolai évekből származó kompozíció is. A Föld és ég című album felvételein még jelen volt az alapító-zenekarvezető, a keverést már nélküle fejezték be a többiek. Ekkor még mindenki számára nyilvánvalónak látszott, hogy ha Vedres kiszáll, az After Cryingnak vége. Mégis, mikor valóban kilépett, pontosan az történt, amire az együttes neve utal: egy fájdalmas, mély válság, törés után a csapat föltámadt, sőt magasabbra jutott, mint korábban bármikor.
  
  A mélységből fölfelé - 1995-96
  
  A Vedres Csaba nélküli első év főként a kísérletezés, útkeresés jegyében telt, s a kezdeti nehézségek után 1995 őszére felsejlett egy új album készítésének lehetősége. A koncepció Görgényitől származott, aki Vedres távozása után egyre szervesebben épült be az együttes munkájába a három új szerző, Pejtsik, Torma, Winkler által írt zenék válogatásával, szerkesztésével, az együttes szellemi működésének összefogásával. Ennek jegyében jött létre 1995-ben egy úgynevezett zeneszerzői koncert a Jókai klubban, ahol az együttes a három szerző kamarazenei és rock hangzású műveiből készült összefüggő programot adott elő vendégzenészek közreműködésével.
  1996-ban jelent meg a De Profundis című negyedik, s egyben első Vedres nélkül készített albumuk, mely miközben szerves folytatása az After Crying hagyományainak, teljesen új hangzásokat, eszközöket és megközelítéseket mutat fel mind a zenében, mind a szövegekben. Ez az album 1997 novemberében a hónap CD-je lett az olasz Cranium Musicnál. Az After Crying lemezei ekkor indultak világhódító útjukra - az új kiadó és terjesztő munkája nyomán. A külföldi progresszív szaksajtó hamar felfigyelt mind az új, mint a régi After Crying albumokra. Közben Magyarországon is megmozdult valami. Az After Crying aratta a legnagyobb sikert az első magyarországi progresszív fesztiválon, olyan kiváló fellépők között, mint Peter Hammill (Van der Graf Generator), vagy a Ritual együttes. Két év alatt több, mint 200 perc új anyagot vettek fel, tízéves születésnapjuk alkalmából dupla albumot adtak ki, melyen régi, új és addig kiadatlan felvételek hallhatók, valamint egy a Magyar Rádió által rögzített 1991-es koncertfelvétel.
  Mindezek hatására a külföldi szaksajtóban és a hazai sajtóban is egyre gyakrabban kezdett feltűnni az After Crying neve - legalábbis a korábbi évek teljes mellőzöttségéhez képest. Még a jubileumi album felvételei előtt, 1996 kora őszén újabb személyi változás törént, Gacs László távozott a dobok mögül. Vedres kilépése után nem találta igazán a helyét a megváltozott munkastílusban.
  
  Régi álmok beteljesedése - 1997
  
  1997 fontos év a zenekar történetében, hiszen az új album munkálatai során először nyílt alkalmuk megvalósítani azokat a komplex hangzásokat, melyeket a kezdetek kezdetén megálmodtak. Az After Criyng „6” 1997 végén jelent meg és szintén nagy sikereket hozott az együttesnek, főképp a külföldi progresszív magzinokban. Ezen a lemezen sokkal erősebben érvényesülnek a rockzenei elemek és elektronikus hangzások, mint a korábbi albumokon, ugyanakkor megtalálhatók a bensőséges kamarezenei hangszerelések is. Az év másik fontos eseménye volt, mikor a stúdiófelvételek előtt 1997 augusztusában felejthetetlen koncertet adtak a Budapesti Nyugati Kapu fesztiválon, ahol John Wettonnal (UK, King Crimson, ASIA) közösen adták elő a King Crimson egyik halhatatlan kompozícióját, a Starless-t. Ezzel ismét egy kamaszkori álom vált valóra.
  
  Megnyílik a világ - 1998-1999
  
  A De Profundis és a 6-os album megnyitotta az After Crying előtt az utat a világ progresszív zenei élmezőnyébe. Az öttagú alkotócsoport elhatározta, hogy új állandó koncertfelállást hoz létre, ám ehhez feltétlenül szükség volt egy dobosra és még egy billentyűsre. Meg is találták mindkettőt. Madai Zsolt személyében egy régi After Crying rajongó került a dobok mögé a jazz akadémia növendékei közül. Lengyel Zoltán zongoraművész már játszott néhány zongoraszólamot a 6-os lemez felvételein, s mivel a szintetizátorokkal is remekül bánik, szívesen csatlakozott elsőszámú billentyűsként. Az első külföldi meghívás alkalmával máris az új felállásal játszó After Crying volt a fesztivál nagy meglepetése és fénypontja 1998 augusztusában a franciaországi ProgLive-en, csakúgy, mint ezt követően 1999 márciusában a mexikói BajaProg-nak. Ám addigra már új énekessel is kibővült a csapat, az angolul és spanyolul anyanyelvi szinten beszélő, éneklő Légrádi Gábor lett az After Crying hangja. Az együttes mindenütt elsöprő sikert könyvelhetett el. A Highland magazin szakértői 1998 legjobb együttesének az After Crying-ot választották.
  1998 őszén megjelentettek egy válogatás albumot a rajongók és a kiadó erőteljes unszolására. Az Almost Pure Instrumental című album egy sorozat első darabja, mely a zenekar különböző arcait igykeszik bemutatni. A sorozat második albumát a következő stúdióalbum megjelenése utánra tervezik. Eközben itthon is turnézott az együttes, 1999-ben több budapesti és külföldi fellépés mellett 15 vidéki városban léptek föl nagy sikerrel. 2000-ben folytatódtak a hazai is nemzetközi koncertsikerek. Az év elején a Progvisions című spanyol magazin szavazásán a kilencvenes évek legjobb progresszív együttesének az After Cryingot, legjobb stúdióalbumának pedig a De Profundist választották. Az időközben megjelent „Struggle for Life” című koncertalbum dupla változatából egy év alatt 2600 a szimplából 2000 példány kelt el.


Kulcsszavak:
  After Crying 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 BenSam 2002. december 06. 23:23  #1
Tiszta érzelmek közvetítése tisztán zenei eszközökkel.A zenei profizmus ígényét hiányolom környezetemből,és ebből arra is következtetek,hogy ez sajnos álltalános jelenség.Ezért is örülök hogy rátaláltam erre az oldalra,mert egyaránt támogatja a profi,illetve az ígényessel próbálkozó amatőrzenét.

 kapcsolódó linkek: 

After Crying

 kapcsolódó cikkek: 

”Korszerű komolyzene”: az After Crying a Müpában

After Crying jubileumi koncert

After Crying és Random Deeds az A38-on

After Crying Korszerű komolyzene - Budapesti Tavaszi Fesztivál

Ma este After Crying koncert az Erzsébetligeti Színházban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
Egy másik zenekar
 kiemelt 
Birthday Massacre; Sirenia a Durer Kertben
  
Ötzenekaros minifesztiválra készülhetünk október 3-án a Dürer Kertben: a kanadai electro-gothrock csapat, a The Birthday Massacre lemezbemutató koncertje mellett a norvég gohtic metal zenekar, a Sirenia, valamint a kanadai Agonist, a spanyol Antalgia és az ír Xerosun is játszik ezen az estén

Voivod, Earth Ship, Perihelion
Alestorm, Troldhaugen, Aether Realm
Avatarium, Slayerking: progressziv doom metal a DURER Kertben
Accept - A heavy metal legenda Barba Negra Music Clubban
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 milla jovovich    sisters of mercy    ronnie james    nohanded painter    celtachor    belga    másfél    persefone    grindrise fest vi    3d    tom hardy    morgan freeman    másnaposok 2.    radio panic    trollfest    mark zuckerberg    tom waits    spiritual beggars    carnivore diprosopus    busa pista    hammerfall    spi    slamo    bródy jános    the green hornet  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!