hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   11:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
V.I.Ny.O.


  A V.I.Ny.O. zenekar (teljes nevén: Voltatokmá´ Idén Nyáron Olaszba´?) 1998-ban alakult meglehetősen spontán módon. Tagjai a saját örömükre kezdtek együtt zenélni, azonban az együttes és zenéje néhány hónap elteltével lassanként színpadképessé érett, amit eleinte gimnáziumi, illetve főiskolai, egyetemi rendezvények alkalmával sikerült kamatoztatni.
  Később a csapat sok tagcserén ment át: az eredeti felállás megváltozott és kibővült; mára csupán egyetlen alapító tag maradt. Talán ez az átalakulási folyamat az oka annak, hogy a zenei stílus igen változatos, ha úgy tetszik, vegyes, sokak szerint eklektikus. Annyi mindazonáltal megemlíthető jellegzetességként, hogy a dalszövegek zömmel magyar nyelvűek, és a gitárközpontú zene többnyire ezek köré rendeződik, bár az egyre-másra születő újabb daraboknál megfigyelhető egy - elsősorban a ritmus-szekció kezdeményezésére indult - ezzel ellentétes, lassan fejlődő tendencia is, amely ritmikus, helyenként (dallamos-) rock-jellegű, másutt funky-, illetve jazz-szerű önálló hangszeres elemekben mutatkozik meg.
  
  A zenekar jelenlegi, 2001 tavasza óta állandó felállása és tagjai a következők:
  Petrányi Nóra: ének
  Kardos Péter: ének, gitár
  Csongrádi Gábor: gitár
  Kardos Kata: szaxofon
  Száva Tamás: basszusgitár
  Kocsis Péter: dob
  
  A V.I.Ny.O. zenekar fő profiljának elsősorban az élő fellépések tekinthetők. Az elmúlt 2-3 év során rengeteg helyszínen lehetett részese a közönség a hamisíthatatlan V.I.Ny.O.-koncertélménynek (néhány korábbi fellépési helyszín: Pepsi-sziget [többször is], mezőtúri Wanted fesztivál, Kotta fesztivál, Efott; valamint egyetemi és főiskolai rendezvények [gólyabálok, stb.] és igen sok kisebb-nagyobb klub, főként a fővárosban)
  
  Az élő koncertek mellett a zenekar másik célja mindig is a saját szerzemények minél jobb minőségű rögzítése volt. Ennek megfelelően az elsőként elkészült 11 számot az együttes többször is rögzítette demonstrációs céllal és a szerencsésebb rajongók egy-egy koncert után meg is szerezhették ezeket az igen kis példányszámban készült, ma már különlegességnek számító lemezeket.
  
  2000. őszén kezdte meg a csapat legújabb számainak (10 db) rögzítését. Az új album felvételei idén, május közepén fejeződtek be, végleges formában pedig ez év novemberének végén jelenik meg a Bahia kiadó gondozásában előre hátra oldalt vissza címmel.
  
  Ez a lemez mind zenei, mind technikai szempontból kiforrottabb, érettebb, összességében magasabb minőségű produkciót képvisel az előzőleg készített demo-felvételekhez viszonyítva. Mind a zenekar, mind a kiadó érdemesnek találta arra, hogy a szélesebb nagyközönséghez is eljuttassa.
  2001 nyarán elkészült a V. I. Ny. O. első videoklipje is a Nyári sablon című számból, melyet már jelenleg is több televíziós társaság sugároz. Ezzel párhuzamosan az együttes egyre több nyilvános médiaszerepléshez jut. A zenekar fél éve saját honlappal is rendelkezik a www.vinyo.hu címen, amely a lemez megjelenésekor formailag megújul, illetve tartalmilag tovább fog bővülni és gazdagodni.
  
  1995 Repülő tudomány
  1993 Ne aggyad az agyad !
  1991 Atom-atom az a harcom !


Kulcsszavak:
  V.I.Ny.O. 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

V.I.Ny.O.

 kapcsolódó cikkek: 

UpDate az A38-on

Különleges előszilveszteri V.I.Ny.O. koncert a Szilvupléban

V.I.Ny.O. és Pál Utcai Fiúk a Wigwamban

V.I.Ny.O.: Előre hátra jobbra balra

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
Egy másik zenekar
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 struggle for life    whitesnake tribute band    silenos    how do you know    accept    zac efron    cherokee    the hellfreaks    európai unió    blues juniors    amber smith    kypck    bibliotheque pascal    the order of apollyon    scerra    selah vie    sc.art    doves    virrasztók    fury uk    efott 2017    besh o drom    jerry lee lewis    isten kezében    gorezone  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!