hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   10:43
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
ColorStar


  A ColorStar 1996-ban alakult négy, akkor már hosszabb ideje együtt zenélő budapesti fiatalból. A zenekar a tudományos ismeretterjesztő tánczene irányába indult el, azon megfontolásból, hogy oly módon ötvözzön instrumentális és a vokális, akusztikus és elektronikus, valamint élő- és gépzenét, hogy végeredményül egy semmilyen létező műfajba nem besorolható, de számtalan műfaj jegyeit felvonultató zene szülessen.
  
  Az 1998-ban megjelent Heavenicetrip! c. albumot a szaksajtó előszeretettel hasonlította az Ozric Tentacles, a Porcupine Tree vagy a Hawkwind lemezeihez az azon föllelhető pszichedelikus, space és acid rock stílusjegyeknek köszönhetően. Sikerének következtében a zenekar rendszeres fellépőjévé vált a magyarországi klub- és fesztiválszíntérnek, sőt külföldön is több ízben talált kedvező fogadtatásra.
  
  Az 1999-ben megjelenő 1.999 c. maxi CD előhírnöke a végül 2001-re elkészülő Via La Musica c. második nagylemeznek, mely műfaját tekintve sokkal inkább kísérleti popzene, erőteljes elektronikus tánczenei, valamint etno és világzenei hatásokkal. A fogadtatás ezúttal még pozitívabb, mint az első lemez alkalmával.
  A ColorStar zenéjének meghatározó és egyedi jellemzői az eddig jobbára csak elektronikus műfajokban föllelhető modern, feszes dobritmusok, a rendkívül innovatív, ugyanakkor helyenként funk-os (fretless) basszusjáték, a jellegzetes visszhangos, úszós gitártémák valamint az ének nem annyira kiemelt, mint inkább mellérendelt, kiegészítő szerepe, mindez kiegészítve a gazdag hangszerelés hangmintáival. A ColorStar szívesen randevúzik más műfajokkal, legyen az színház, film vagy party, a tagok maguk is szívesen vállalnak szerepet színházi, filmes és zenekari produkciókban.
  
  
  FONTOSABB KONCERTEK:
  
  1999.08. - Pepsi Sziget - Budapest (H)
  1999.12. - Hysteria 2000 - Budapest (H)
  2000.01. - EuroConnections - Budapest (H)
  2000.03. - Külföldi turné (Franciaország - Belgium - Németország)
  2000.06. - Fčte De La Musique (A Zene Ünnepe) - Isztambul (T)
  2000.07. - Wanted Fesztivál - Mezőtúr (H)
  2000.08. - Pepsi Sziget - Budapest (H)
  2000.08. - Budapest Parádé - Budapest (H)
  2000.09. - Ózon Fesztivál - Budapest (H)
  2000.10. - Külföldi turné (Szlovénia)
  2001.04. - VOLT Fesztivál - Sopron (H)
  2001.07. - Wanted Fesztivál - Mezőtúr (H)
  2001.07. - Hegyalja Fesztivál - Tokaj (H)
  2001.08. - Pepsi Sziget - Budapest (H)
  2001.10. - EuroConnections - Budapest (H)
  
  
  DISZKOGRÁFIA:
  
  Heavenicetrip! - CD+CD-ROM / MK, 1998, Bahia Music
  1.999 - Maxi CD, 1999, Black Cat CineMagic
  Via La Musica - CD+CD-ROM, 2001, ColorSt


Kulcsszavak:
  ColorStar 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

ColorStar

 kapcsolódó cikkek: 

colorStar - Across the Desert klip premier

colorStar: megjelent a Time Is The Drug, lemezbemutató a Dürer Kertben

colorStar, Heavenicetrip vs Time Is The Drug

colorStar - Across the Desert dalpremier

colorStar 20
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 agentea    savages    trivium    mission impossible ghost protocol    the new black    tim ripper owens    schmiedl tamás    Őrült    seventh void    mustasch        illúzió    jürgen von knoblauch    joe lynn turner    polyák lilla    southern comfort    holy moses    képzelt város    marion cotillard    nicia    simpson család    tudósok    a life divided    systemhouse33    susan tedeschi  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!