beszámoló [fesztivál]  2003. február 10. hétfő   16:49

nincsen hozzászólás

  Lassan , de biztosan hagyománnyá válik, hogy minden év legelső fesztiválját hazánkban a Világveleje Produkció lelkes csapata rendezi. Ők azok akik, önzetlenül és szeretetből szervezik nekünk, zenebarátoknak ezt a közös, baráti találkozót. Igaz itt a zene kap fokozottan hangsúlyt, majd eköré csoportosul a filmbarátok egynéhány órás videó produkciója és fiatal képzőművészek vizuális alkotásainak kiállítása is.
  
  A környék hagyományos építészetét mostanra részben felváltotta a modern építészet. E miliő mélyére telepedett be az egykoron parkolónak és buszpályaudvarnak helyet adó, de már a régmúltba vesző emlékkép helyére a Nemzeti gödör, ahogy az a köztudatba szervesen beépült, aztán úgy változott idővel egyre inkább pestiesen szólva, csak egyszerűen Akváriummá. Egyre inkább elnyeri sokmindenki tetszését, akinek meg nem annak véleménye nem számít! Ténylegesen érdekes építészeti alkotás márvánnyal, üveggel, fémmel, vízzel és sok lépcsővel.
  
  Az első lépések megtétele után közvetlenül beleütközünk a rendezők sűrűn elhelyezkedő biztonsági falába. Alaposan, de figyelmesen választják le a jegyeink perforált részét, és testünk rejtett zugait nem érintve, bocsátanak be bennünket. Bent már a hatalmas vízoszlop alatt kényelmesen közlekedhettük és találhatjuk meg a számunkra megfelelő irányt. Első lépésként a mindenki a ruhatár akasztói felé veszi általában az útját... talán nem véletlenül. Hosszú és türelmes várakozás következett, mert a leadás sajnos nem ment zökkenőmentessen, és a szabad rész vészesen fogyott. A következő állomásom a jól körülbástyázott büfépult volt. Mind a sorbanállókkal, mind berendezésekkel. Terveim szerint az egész estémet itt szerettem volna eltölteni (főleg az árak miatt is...?), de sajnos az itt tartózkodásomat igen csak le kellett rövidíteni, mert a fesztivált első ünnepélyes zenekara a Nulladik Változat fellépése következett Tamással, Tiborral, Péterrel és Szabolccsal.
  
  -Olyan hatásfokú albumot hoztak össze 2001-ben a „Murmuccal”, mint a 92-es Nulladik Változat” a pillangós album és a 94-es Metropolis Tánc” album, de az is biztos, hogy az elkövetkező albumuk jobb és hatásosabb lesz!-. Ha jól emlékszem még, akkor a kezdeteket a Bolyongás éveivel és a Metropolis tánccal” kezdték, majd jó pár régi hasonszőrű dalt is elnyomtak a nagyérdeműnek a kezdetektől a befejezésig. Ennek hatása egy jó megérdemelt remek hangulatú produkció sok-sok féktelennek látszó közös tánccal. A Nulladik Változat produkciója után a zenekar a Műszaki Hiba kezébe adta a stafétabotot avagy a mikrofonokkal teletűzdelt színpadot. Daniék rutinosan teljesítették feladatukat, azaz egy remek hangulatú produkcióval hangolták be a közönséget az egészen kora hajnalig tartó bulira.

  Most szeretnék néhány szót vesztegetni a hangosításra. Egyszerűen szólva, az borzasztó pocsék volt! Alapos szenvedést kaptunk az állandó sípolás, gerjedés és a nem funkcionáló hangfalak miatt. Ha csak már az egyik jelenség is megjelenik az is roppantul zavaró lehet, de hogy mindegyikkel találkozzunk egy este alatt az már maga a pokol. Biztos vagyok benne, hogy az ipari zenét kedvelők boldogságtól fürödhettek a fellépések alatt. Így időt tudtam fordítani a Fiatal Képzőművészek alkotásainak megszemlélésére is. És egy kevés mintát tudtam vételezni, hogy hol tart a mai művészeti felfogás illetve milyen technikával tudnak újat vagy hagyományosat alkotni.
  
  Szabó Viktória alkotásaival a gombákat és spórákat helyezte a középpontba. Alaptételként és hordozónak a funért” választotta, melyre szisztematikusan kerültek fel a dominanciának számító vörös, barna, zöld és okkersárga színek. Mátyus Andrea és Márton Judit közös alkotópáros fantáziadús képi világszemléletű pillanat megfogó fotóábrázolása, mely inkább, a természet és az e mber közös harmóniáját ragadták meg a fotóművészetet szemszögéből. Rontó Lili a groteszk grafikai állat és ember ábrázolása. Kövér Csilla realisztikus roma” fotóival debütált. Jónás Tamás: Fenyegető verse.
  Szalay Dávid szobrai, melyek a fémet, a fát és a követ hozta egymással harmóniába. Ez a csöppnyi, de tartalmas kiállítás napokkal később a Józsefvárosi Galériába került át egészen február 7-ig.
  
  Balaton. Sok éve már, hogy Vigh Mihály és a Balaton, az egyik meghatározó személye a magyar underground életnek. Mihály költő, előadóművész, gondolkodó, nyugalmas harmóniák melankolikus harmóniák atyja, és nem utolsósorban egy a kevesek közül. A kezdetektől fogva oly alapos nyugalommal és nem kevés irodalom szemlélettel vissza tudott nyúlni álmaink harmóniáihoz és belénk plántálta a felettünk elmúló időt, és azt az elmúlt majd” harminc évet. Az ő meghatározó személyisége, nélkül már szinte elképzelhetetlen lenne megrendezni ezt a fesztivált!
  
  A következő fellépőként a Hiperkarmát köszönthettük, akik másodpercek alatt a nyugalom vizeit átváltoztatták egy felszabadult kötelmek nélküli bulivá. Az egész hangulatot annak a hat zenésznek köszönhetjük, akikről igazán elmondhatjuk, hogy ők nem Alain Delon” esztétikummal megáldott emberek, de viszont ellensúlyként kiváló zenészekké, dalszerzőké váltak. A Karma felszabadult bulija után a büfék megüresedése egyenes arányban mutatkozott meg a közönség fogyásával. Ennek ellenére egy kicsit mellbevágó árai mellet is (Ászok 350.-), alaposan pusztítottuk le készletet. De az is igaz, hogy csak időlegesen ad otthont a szórakozni vágyóknak az Akvárium.

  Lassan a türelem meghozta gyümölcsét, és hosszú évek után ismét láthattuk Peter Ogit hazai pódiumon. Ő sokunknak olyan meghatározó személyiség, mint Menyhárt Jenő vagy Wahorn András. Akik tehetségüket most valahol másutt kamatoztatják. Erről talán az átkosban” tevékenykedő aktivistákat kellene megkérdezni, hogy miért?
  És a dolgok miért alakultak azzá, amivé...?
  Nos azért, nem szeretnék nagyon elkalandozni a Peter Ogitól, mert ő volt ennek az estének az egyetlen exklusive vendége. Balaton után és Puf előtt.
  
  Peter Ogi az idő szavát hallva, lassú lírai dalaival és kottaállványok mögé bújt ez alkalommal alkalmi zenészbarátaival karöltve (PUF, Color Star..., akiket kellő figyelemmel válogatott össze erre a ritka alkalomra) lépett nagyközönség elé. A számok tolmácsolását az anyanyelvén, de a dalokat már az ő újnyelvén” adta elő. Arányaiban belassult dalokat játszott, melyekben kihallhattunk egyfajta kellemes harmóniákat is. Ezek a hallott dalok ismeretlenek voltak számukra, de mégis úgy tűnt, hogy valahol már hallhattuk... Egyébként csendes és állós volt. Az elhangzott dalokból időnként feltűnhetett Tom Waits, Nico, Laurie Anderson...” kísérletező szellemisége is, igaz más metódusból szemlélve.
  
  Az est ténylegesen utolsó hangos fellépője PUF következett. Lecsó már levedlette magáról Ogi melankóliáját és borosüveggel és Anikóval kiegészülve belevágtak a legnagyobb PUF slágerekbe. Mindenki a helyzet magaslatán volt. Így eléggé hajnalba behajló koncerten a féktelen közönség a számokat üvöltötte és a kifojt alkoholmaradványokon is jókat tudott táncolni. Egy kevés ének szinkronhiba, húrszakadás még korrektül belefért a zeneszerzői szabadságba, de az elemi technikai káosz az már nem. Ennek ellenére a csapat nem hátrált meg, csak nyomta a dalokat rendületlenül. Záróakkordként valamikor zárás előtt a Maskarades és táncháza osztotta meg a még ittmaradókkal a görög hagyományokat, azon a nagyon késői hajnali órán végleg elbúcsúztatta ezt az ezévi fesztivál nyitó rendezvényt.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: