hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   13:37
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kids Of Cracatau


  Erdei ´Atman´ Attila Zsolt és Miló ´Madafaka´ Béla 1993-ban egy földrajz órán (melynek témája a Krakatoa vulkán volt, ami angolul is Kraktoa, csak ők ezt akkor nem tudták, így lett a név Kids Of Cracatau) úgy döntött, hogy egy Casio SA-20-as szintetizátoros, akusztikus gitáros formációt hoz létre, melyhez később Nánai ´Damage´ Csaba is csatlakozott lábasfedőn. Atman idővel a gitárját egy normál elektromosra cserélte, a basszusgitár poszton pedig megjelent Merczel ´Toma´ Tamás, az énekes pedig Tóvizi ´Tó´ András lett. ´Damage´ nem volt koncertképes. Ez mind ugyanabban az évben történt, összesen egy koncert volt.
  
  1994-ben Tó helyére Madafaka lépett és a szinti is jobb létre
  szenderült, viszont a doboknál üdvözölhettük Herkner ´Harkonnen´ Gyulát, aki most Speedster néven nyomul az Atavism nevű metálbandában.
  
  1995 egy igen különleges év volt, mivel ekkor konkrétan két énekese volt a zenekarnak, hiszen Toma is mikrofont ragadott, a basszusgitárosi posztot pedig Eged ´Marci´ Márton töltötte be, aki jelenleg a Tropical Transformot gazdagítja.
  
  1996-ra helyreállt a rend és Toma lett újra a basszusgitáros és 2000-ig a Toma, Atman, Harkonnen, Madafaka négyes mit sem változott. Évente egy max két koncertet képzelj el.
  
  Aztán 2000-ben feloszlottunk.
  
  A zenekar 2002-ben újjáalakult, ekkor Atman lett a dobos, Toma a gitáros, Madafaka az énekes, basszusgitáros. Így próbáltunk lenyomatot hagyni magunk után a magyar punk szcénában inkább kevesebb sikerrel, így 2004-ben újfent feloszlottunk, hogy 2006-ban újjáalakulhassunk.
  
  2006-ban a dobosi posztra Sziszik ´Dani´ Dániel került, a
  basszusgitáros újfent Toma lett, a gitárosi posztra pedig Atman mellé Kassai ´Aghee´ Ágnes került, kinek tagsága nem tartott ki Halász ´Süni´ Judit csatlakozásáig, aki a zenekar szaxofonosa.
  
  2007-ben Danit Méder ´Jason´ Ferenc váltotta, valamint csatlakozott hozzánk Farkas ´Pipi´ Violetta trombitás. Madafaka az énekesi poszt mellé leporolta régi szintetizátorát (ami ugyan hazugság, mivel azt 500 forintért anno eladta, szóval most egy új használtat kellett vennie), hogy neki is legyen valami a kezében. A második gitárosi poszton kedv szerint váltogatta egymást Lohn ´Darge´ Dániel, illetve
  Balikó ´Szani´ Tamás.
  
  2008-ban Atman helyébe Éles W. ´Robi´ Róbert lépett, Tomát pedig Bánki ´Peti (aki amúgy a Pipi becenévre is hallgat, csak hülyén venné ki magát, ha két ugyanolyan név is lenne egy zenekarban) váltotta.
  
  2009-ben csatlakozott hozzánk Markó ´Gábor´ Gábor szintén gitáron.
  
  A KOC egy szocio-alter-punk zenekar, mely a kisebb klubok mellett eljutott a Skalandra és a Sziget Fesztiválra. Mindkettő nagy érdem és elismerés ésatöbbiésatöbbi.
  
  Tagok:
  Miló ´Madafaka´ Béla - ének, szintetizátor
  Méder ´Jason´ Ferenc - dobok
  Bánki ´Peti´ Péter - basszusgitár
  Éles W. ´Robi´ Róbert - gitár
  Markó ´Gábor´ Gábor - gitár
  Halász ´Süni´ Judit - alt-szaxofon
  Farkas ´Pipi´ Violetta - trombita


Kulcsszavak:
  Kids Of Cracatau 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Kids Of Cracatau

 programajánló: 
2017. december 4.
Egy angol New Yorkban - a Dave Holland Trio Budapesten (MOM Kulturális Központ)
2017. december 11.
Visszatér Budapestre a világhírű Harlem Gospel Choir
2017. december 21.
Karácsonyi nagykoncertet ad Gájer Bálint
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Karácsonyi nagykoncertet ad Gájer Bálint
  
A magyar „Swing´n Pop” zenei stílus meghonosítója december 21-én a MOM Sport Rendezvényközpontban ad koncertet harmadik nagylemezének, a “Swing karácsony”-nak a zenei anyagából

Egy angol New Yorkban - a Dave Holland Trio Budapesten
Harlem Globetrotters, show Budapest!
Enrique Iglesias dupla koncertet ad tavasszal Budapesten!
Accept - A heavy metal legenda Barba Negra Music Clubban
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 elhunyt    feltbeats    coheed and cambria    velvet revolver    the bourne legacy    eluveite    nervosa    kapcsolat    special providence    winterborn    dax flame    wanderlust    kosheen    marathon zenekar    radics béla    hollyhell    fast five    ian astbury    igor    phoenix    contraband    gaudi-nagy tamás    overcast    up in the air    my dying bride  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!