hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   12:15
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Aebsence


  A zenekart Perneczky András gitáros és Máthé Attila dobos alapította 1995 végén. Rövidesen csatlakozott hozzájuk Liwa László basszusgitáros, aki az alapítókkal korábban egy helyi formációban már együtt játszott. A zenekar korai zenei stílusát progresszív metalként határozhatjuk meg. azonban a csapat koncepciója nem egy tisztán instrumentális, inkább egy sokszínű, eklektikus stílus kialakítása volt, melyhez mindenképpen szükség volt az énekesi poszt betöltésére. Frontember hiányában a zenekar élő produkciókat sem vállalt kezdetben. Ezen időszak terméke egy hangszeres stúdiófelvétel, mely terjesztésre nem került, leginkább pontos lenyomata a csapat ezidőben tett zenei törekvéseinek. 1997 nyarán csatlakozott az együtteshez Budai Péter énekes, aki korábban egy másik Gödöllőn tevékenykedő zenekar énekes/gitárosa volt. Az együttes korábbi zenei motivációi ennek folyományaként megváltoztak, így a cél egy közérthetőbb megszólalás volt, mely nem nélkülözi a modern megközelítést sem. a zene alapját a mai napig a kísérletező heavy rock/metal hangzás képezi, melyben meghatározó szerep jut a magyar népzenei betéteknek is. Az alapvetően angol nyelven előadott szövegrészek helyenként magyar népdalsorokkal megtörtek.
  1998 augusztusában a csapat szerepelt a 13. Ugodi Rock Tehetségkutató Fesztiválon, melyen különdíjat nyert. Szereplésükről a metal hammer rockzenei magazin elismerően szólt.
  1999 januárjában az együttes rögzítette első demófelvételét a budapesti Honvéd Stúdióban Jiling Jácint hangmérnök segítségével.
  
  A demófelvételen szereplő zenészek:
  
  Budai Péter : ének, doromb
  Liwa László : basszus gitár
  Máthé Attila : dob
  Perneczky András : gitár
  
  A demófelvételt a hazai rock-sajtó képviselői, mondhatni egyöntetűen kedvezően fogadták: pozitív recenziókat közöltek róla többek között a Metal Hammer, Shock, Eclectic, Ragyogás, Vol. 10, Rock Gyémántok, Open magazinok, valamint a több külföldi (főként német) fanzine. A zenekar a fenti fórumokon kívül számos magyar és külföldi szakmai lapban szerepelt interjúval, számait hazánkban többek között a Para és a Tilos rádiók mellett több helyi rádióadó, valamint a német What´s Metal rádióműsor is sugározta.
  1999 októberében az Aebsence nyerte az 1 millió forint összdíjazású Keleti Ász Rock Tehetségkutató legjobb együttese címet. ezen hónapban a zenekar meghívást kapott a Metal Hammer által szervezett budapesti Progresszív Metal Fesztiválra.
  Az év végén a csapat szerepelt a Shock! magazin által életre hívott válogatásalbumon egy számmal, mely úgyszintén kedvező visszhangot váltott ki a szakmai sajtóból.
  2000-ben a csapat folyamatos koncertezéssel mutatta meg magát az ország rock-szerető közönségének. Saját és fesztiválszereplései mellett az év végén országos turnét bonyolított le a Kaotika és a Dying Wish zenekarok társaságában.
  
  A zenekar az ország több városába kapott koncert és fesztivál meghívásokat, melyeknek jelen időszakban tesz eleget. A csapat ezen felül teljes lemezanyaggal és albumkoncepcióval rendelkezik, melynek kiadását ez évben tervezi...


Kulcsszavak:
  Aebsence 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Honlap

 kapcsolódó cikkek: 

Aebsence lemezbemutató a Kék Lyukban

Aebsence lemezbemutató a Kék Yukban

Itt van egyben az Aebsence minden videója az új lemezről, decemberben koncert

Folkkal átitatott agyas metal - ez az Aebsence

Budapesten ad koncertet az újjáalakult Cynic és az Aebsence
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 green hornet    alterdistrict    koszorúslányok    inhalator    newborn    hajdu zsolt    system of a down    hope the last    anna & the barbies    indian    animations    sonny and his wild cows    nyírség táncegyüttes    krízis    titanic 3d    warner bros.    mr. bean    paul gray    james newton howard    spacesh!t    spirit of pink floyd show    chapelier fou    the heartless aisha    efott arcok    lóci  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!