hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   17:55
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Effekt


  1994-ben alapította meg a rock-zenekart a két testvér Holdosi Sándor (Sanyi) énekes és Holdosi Attila énekes-basszusgitáros (Ati, aki egyben a zenekar vezetöje).
  
  1998-ig több tagváltás történt. Közben magánkiadásban a következö albumok jelentek meg a fehérvári PONT-MI stúdiónál:
  1996-EFFEKT-Csalódás,
  1997-EFFEKT2-Mondd miért ,
  1998-EFFEKT3-Fordulat
  
  1998-ban feloszlott az akkori zenekar és a két testvér egyedül maradt. Elkezdtek zenészek után kutatni. Augusztusban elöször dobost (Bujdosó János (Bujdi) - Black Force, Force) sikerült találni. Néhány próba után Bujdi megkereste egy régi ismerősét, a jelenlegi szólógitárost (Guttengéber Zoltán (Gutti) - Démon, Stone Eagle) és így már majdnem teljes volt a zenekar.
  
  Elkezdődött a nagy munka. Az új tagok megtanulták a régi nótákat és közben készültek az új dalok is. Voltak fellépések is, de főként csak helyben. 1999-ben egy év kemény munka után megjelent az EFFEKT4 - Álomkép című album, szintén magánkiadásban fehérváron a PONT-MI stúdiónál, ahol már törzsvendégnek számít a zenekar. (A kemény felkészülés eredménye: Ez az az album amit a PONT-MI stúdió létezése óta szinte a legrövidebb idö alatt vettek fel. Egyetlen zenekar előzte meg ezt, de abban olyan zenészek játszottak, akik a zeneművészeti főiskolán oktatnak. A felvételek mindössze 4 napig (10 nóta !!!) tartottak a keveréssel együtt, persze ez köszönhető a hangmérnök „Gé” kitűnő és hibátlan munkájának is.) Ezen az albumon már egy új stílus jelent meg, ami az új tagok stílusát összekovácsolta a régi „effektes” hangzással. (Kicsit keményebb a zene és eltűnik a billentyű.)
  
  2000-ben az ország különböző pontjain fellépések követik egymást, és közben tovább folytatódik a munka. (A képeken is látható: Székesfehérvári McDonalds-napok a Fehérvár rádió szervezésében, Mosonmagyaróvári Rock Fesztivál ). Már érik az új album, amikor többszöri próbálkozás után beteljesedik a zenekar Balló Tamás (Tomi) gitáros személyével. Az újabb egy év eredményeként megjelenik az EFFEKT5 - Ezredforduló (PONT-MI), bár ezen Tomi még nem villantja meg magát. Ez az album, amin a zenekar az igazi formáját hozza. Megmaradt a gitár-centrikus rock zene, de itt-ott azért megjelennek azok az ún. „metálos” beütések, amiket a német és az amerikai metal-zenekaroknál hallhatunk. Tipikus „magyar metál”, ahogyan ezt a PONT-MI stúdió hangmérnöke „Gé” jellemezte. (Érdekességképpen többen a hajdani Stormwich-ra ütőnek nevezték, de több hozzáértő fül is „Ossián-os”-nak minősítette.)
  
  A 2001-es évben a zenekar egy kis pihenés után főként a fellépésekre fordítja az energiáját. (Motoros találkozók, fesztiválok stb.) Az új album valószínüleg 2002 tavasszal kerül a stúdióba.
  
  Holdosi Sándor (Sanyi) - ének
  Holdosi Attila - ének-basszusgitár
  Bujdosó János (Bujdi) - dob
  Guttengéber Zoltán (Gutti) - szólógitár
  Balló Tamás (Tomi) - gitár


Kulcsszavak:
  Effekt 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Effekt

 kapcsolódó cikkek: 

Széteffektezett vidóklippel harangozza be új kislemezét a Rien du Sol

Széteffektezett vidóklippel harangozza be új kislemezét a Rien du Sol

Demoshow a Zappa Caffe-ban - az elmúlt 20 év legjobb alkotásai

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dynamite    életképek    the last stand    saoirse ronan    pintér csaba    az igazi kaland    érdi tamás    nemes nagy ágnes    winniped    psychotic waltz    the last stand    funerus    eddie vedder    mark hoppus    vasárnapi gyerekek    soulmirror    csata: los angeles    honnan tudod    sub bass monster    turbonegro    michael bay    dr. living dead    fishing on orfű    ian astbury    toy dolls  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!