hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   15:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Dezormon


  Jelentése: hormon hatású gyomírtószer az őszi búzában.
  
  A zenekar 1999 júniusában alakult Ambrózfalván (Csongrád megye perifériáján lévő 500 lelkes kis falu).
  
  Alapító tagok:
  Páll Gábor: ének
  Páll László: gitár
  Páll Tamás: basszus
  Páll Viktor: dob
  
  A zenekar első felállásban (akkoriban Tamás dobolt és Viktor basszusozott) lassúbb, hömpölygő metált játszott, mint jelen időkben. Próbahelyünk akkoriban az édes otthon teraszán ill. szobájában volt.
  
  A zenekar indítórakétáját apánk zenekari múltja indította be. Emellett még hozzájárult az is, hogy a környéken csak diszkók voltak és tele volt már vele a hócipőnk. Ebben a felállásban felléptünk Tótkomlóson, Medgyesegyházán, Mezőhegyesen, Ambrózfalván és Szarvason.
  
  A szarvasi Rolling Rock fesztiválra is beneveztünk 2000 januárjában, ahol sajnos nem jutottunk be a döntőbe, de az elődöntőben egy budapesti és hajdúszoboszlói zenekart sikerült magunk mögé utasítani. Ezek hatására 2000-ben végrehajtottunk egy kis átalakítást a zenekaron belül, mivel egyre keményebb és gyorsabb témák születtek. Így a basszus és a dobos posztos helyet cserélt a két testvér. Már ebben az évben a death-metal ösvényét kezdtük taposni. Beszerveztünk még egy énekest a falunkból, Csirik Lászlót akivel valami extrémebb dolgot akartunk csinálni. Sajnálatos módon egyéb problémák miatt meg kellett tőle válni.
  
  El tudtunk jutni: Szeged Rock Klub, Szarvas Granárium, Medgyesegyháza Csicsely kocsma, Tótkomlós Korzó Pizzéria, Köröstarcsa MAMF, Ambrózfalva Lechoczki kocsma. Ezek közül két helyet szeretnénk kiemelni: életünk legjobb buliját Ambrózfalván éltük meg, ahová sikerült elcsalni a kemény fémzene szeretőket a környékből. A másik fontos helyszín: Köröstarcsa MAMF fesztivál volt, ahol sajnálatos módon lejárattak minket úgy, hogy nem engedtek játszani. Ez persze köszönhető volt a nagy Bikini zenekarnak ill. a szervezőknek, ugyanis a Bikini nem volt hajlandó megvárni az amatőr zenekarokat (pedig több zenekar jött volna még utánunk) és hamarabb kezdték felpakolni a cuccukat, mert siettek. Titokzatos módon eltűnt (X-akták) az est főszervezője Szabó Zoltán (hirtelen a mobilján sem volt elérhető). Ezúton mondunk köszönetet a Bikininek, hogy mekkora odaadással támogatja a mai amatőr zenekarokat. Köszönettel tartozunk Szabó Zoltánnak, hogy felcsalt minket 150 km messziről és befizetette velünk a 3000 forintos nevezési díjat aminek a törlesztését megígérte, hogy rendezi (azóta is csak várjuk): Beveheted Szabó Testvérünk!
  
  2001 januárjában is elmentünk a Rolling Rock-ra, ahol 8 zenekarból 9-ikek lettünk (hülyén hangzik, de igaz). Itt a zsűri azt nyilatkozta, hogy ők még ezzel a stílussal még nem találkoztak, úgyhogy lefikáztak minket. Persze volt kivétel a zsűriben is, ahol az MZ/X egyik tagja majdnem maxi pontszámot adott mindenre (érdekesség: most az ért a zenéhez aki csinálja vagy az aki kritizálja?). Még ebben az évben a szomszédos Nagyér község Önkormányzata ill. az egykori zenésztársunk Kálnay Atilla segítségével helyet kaptunk a Művelődési Házban.
  
  Sokan mondják, hogy a zenét amit játszunk nem lesz kelendő, mi erre azt mondjuk mi négyen szeretjük és azt hiszem ez a lényeg. Az csak plussz öröm, ha még valakinek tetszik.
  
  A következő zenekarokkal játszottunk együtt: Nevergreen (Szeged), The Garde (Makó), The Gire (Makó), Kend (Gyula), Áspisliget (Békés), Hangyák (Orosháza), Spectrum Blues Band (Tótkomlós), Depedencia (Mezőtúr), Worm (Medgyesegyháza), Smafu (Szeged), Enola Gay (Szolnok), Incipid (Gyomaendrőd).
  
  Tervek, célok:
  2001.áprilisában Battonyán készítettünk egy 6 truck-ot tartalmazó demót, a Cyber-E stúdió két munkatársa Takács Dezső és Oláh Ferenc rugalmasak voltak mindenben, szerintünk a hangzás telitalálat volt.
  
  Nyáron készítettünk egy videóklippet amit sok helyre elküldtünk, de komolyabb visszajelzés még nem érkezett. Ugyanez vonatkozik a CD-re is.
  
  A Hammerban már szerepeltünk, de kemény kritikát kaptunk Milán Pétertől a szövegvilág miatt. A kritika óta eltelt másfél év alatt, sokat fejlődött mind a zene, mind pedig szövegvilágunk, most tervezzük újabb demó lemez készítéset.


Kulcsszavak:
  Dezormon 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Dezormon

 programajánló: 
2018. december 12.
Within Temptation: decemberben Budapesten
Dead Daisies - Welcome To Daisyland – EU Winter Tour 2018 - Barba Negra Music Club
2018. december 19.
José Carreras nagyszabású gálakoncertje a Papp László Arénában (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
The Iron Maidens: Maiden tribute 2019-ben a Durerben
  
Jövő tavasszal egy különleges koncertre készülhetnek az Iron Maiden és az igazi heavy metal rajongói: a világ legjobb Iron Maiden tribute zenekara, a The Iron Maidens egyenesen Kaliforniából érkezik majd a Dürer Kertbe május 4-én

Original Enigma Voices
Postmodern Jukebox - Welcome to the Twenties 2.0 World Tour
Dead Daisies - Welcome To Daisyland – EU Winter Tour 2018 - Barba Negra Music Club
Avantasia- Moonglow World Tour 2019 - Budapesten is
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 gemma arterton    orden organ    1killembrace    tökéletlen trükk    headcat    smashed face    stereomilk    il parto delle nuvole pesanti    cd pince    bardo    neo fm    real lies    wintersun    revamp    candlemass    facebook    szerk alatt    winniped    stadt    tom waits    nachtmystium     steven spielberg    ozone mama    hangmás    csempészek  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!