lemezajánló [nagylemez] 2010. február 3. szerda 12:54
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloFlúg: Elviszlek Magammal Edge Records
Még nem tekint vissza nagy múltra a Flúg zenekar története, sikerekből és elismerésekből azonban kijutott nekik, hiszen számos tehetségkutatón kimagasló eredményeket értek el. Ezáltal debütáló albumuktól, az Elviszlek Magammal lemeztől minden bizonnyal sokat várt mind a zenekar, mind a rajongók, mind a szakma, még akkor is, ha a tervezett Universal-os szerződés helyett az Edge Records-szal sikerült megállapodni az album megjelentetéséről. A lemezt hallgatva olykor az jut eszembe, hogy a srácok nem teljesen tudták eldönteni, hogy a rock vagy a pop irányába induljanak el. Utóbbiban sincs semmi ciki, csak valahogy tényleg nem mindig tudom hova tenni a zenét magát. Egy rockzenétől (még ha a leginkább fülbesimuló, dallamos fajta is) az ember elvár egyfajta lendületet, lüktetést, karcos riffeket szerintem többek között ezek azok a jellemzők, amelyek miatt hallgatjuk és szeretjük a rockot. A Flúg nótáiban felbukkannak jó kis rockos témák, de csak nagyon ritkán érzem azt a fajta lüktetést (aminek mibenlétét amúgy elég nehéz megfogalmazni, de talán értitek), amibe bele lehetne fogózkodni, amire rá lehet kattanni.
A Szökevény, Iker, Déja-Vu, Anno-Name dalokat érzem a legerősebbnek, ezek tényleg vérbeli rock nóták, élvezetes megoldásokkal, ügyes technikázással, remek szólómunkával operálnak. Összességében mégis a lendületet hiányolom leginkább az albumról, hiszen a kényelmes középtempótól csak a lassúbb irány felé mozdulnak el, még az említett szerzemények is. Ezek amúgy rajta voltak a 2006-os EP-n, számomra sokatmondó, hogy a korábbi szerzemények mellett elvesznek az újak, amelyek már bántóan sziruposak olykor, és túl sok izgalmat nem is lelek bennük. Pop nótáknak amúgy nem lennének rosszak, ezt minden viccen és cikizésen kívül, mert a lágy refrének tökéletesek, a dallamok simogatóak, már csak néhány háttértáncos hiányozna... (na, ez már tényleg vicc volt). Ügyesek pedig a srácok, látszik, hogy uralják a hangszereiket. A basszusmunka különösen figyelemreméltó a lemezen, de a gitárszólók, a magabiztos dobjáték, és Zoli kellemes énekhangja ill. a közös vokálok is a kiadvány erényei közé tartoznak. Talán dalszerzésben kellene még előrelépniük, hogy szerzeményeikkel végig fenn tudják tartani a figyelmet, ne laposodjanak el a nóták, mert ez olykor fennáll, persze nem minden esetben. Tehetséges fiatal csapatról van szó, de kellene még ide egy kis lendület és némi szufla.
Felállás: Lőrincz Zoltán: ének Major Róbert: gitár Dombi Ádám: basszusgitár Szakadáti Mátyás: dob