hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
interjú [hazai hangok]  2010. február 1. hétfő   10:25
nincsen hozzászólás

szerző: Sonny
Nuclear Beast


  Sajnos kevés igazi iszapszemű thrashbanda tenyészik Magyarországon, így a műfaj fanjai örülhetnek, hogy az utóbbi egy-két évben a stílus kezd ismét beszivárogni az underground berkekbe. Az egyik legfrissebb csapat mosonmagyaróvári Nuclear Beast, akik ifjú koruk ellenére meglehetős vehemenciával zúztak január 22-én Tatabányán, a 1KillEmbrace előtt. A buli után metsző hidegben, a klub előtt fagyoskodva beszélgettem a srácokkal, akik közül a dobos ráadásul az énekes is egy személyben.
  
  Zsolt: 2009. június elején alakultunk. Egy pesti bulin elhatároztuk, hogy alakítunk egy old school thrash bandát.
  
  Hogy jött a stílus?
  
  Zsolt: A régisulis thrasht inkább Bogyó és én hallgatom, megtetszett nekünk a Los angelesi és a Bay Area vonal, meg akartunk bulizni egy jót. Megvoltak a hangszerek, dob, gitár, minden, akkor miért ne csináljuk meg?
  
  Kezdettől saját dalokat akartatok?
  
  Zsolt: Igen, kezdettől ez volt. Rövid idő alatt megírtunk és begyakoroltunk pár számot, aztán jött pár feldolgozás, hogy kicsit azért színesebb legyen a műsor, de igazából ritkán játsszuk őket.
  
  Hoztatok létre már valami hangzóanyagot?
  
  Bogyó: Igen, van egy demónk, tavaly ősszel vettük fel. Többféle verziója lett, mert sajnos az utolsó három számot idő és pénzhiány miatt elrontottuk, csúszott az ének meg minden, ezért inkább csináltunk egy ötdalos promót, és azt küldtük internetes webzineknek meg olyan fanzineknek mint például a Fekete Terror. Eddig csak jó kritikákat kaptunk, kivéve a Gorezone-t, ami lehúzott minket, de ugye ilyen is megesik. Kb. 3-400 forintért lehet venni tőlünk CD-n, volt kazetta is, de már elfogyott, viszont a www.myspace.com/nuclearbeast oldalon is bele lehet hallgatni a dalokba.
  
  Eddig hol léptetek fel, mik a fontos mérföldkövek az elmúlt fél évből?
  
  Bogyó: Az első koncertünk az első próba után két héttel történt meg Mosonmagyaróváron, nagyon jó fogadtatásunk volt. Utána játszottunk Szlovákiában, majd megint Móváron a Tankcsapda előtt, de ezt nem híreszteljük szívesen, mert nagyon szar volt, haha. Győrben léptünk fel háromszor, abból egyszer a Bandanasszal és a Tizedes meg a többiekkel, majd a brazil Claustrophobia zenekarral illetve a Pure Apokalypse Festen, amit a volt gitárosunk, Edem barátunk szervezett.
  
  A mai koncert nektek hogy tetszett?
  
  Bogyó: Hát igazából ez a műfaj arra van, hogy az emberek megmozduljanak, csak a thrash nem teljesen Magyarországra való. Nem hiszem, hogy sokaknak tetszett itt.
  Zsolt: Szerintem senkinek sem tetszett, inkább nyilvános próba volt.
  Bogyó: A hely viszont nagyon jó, és köszönjük szépen a 1KillEmbracenek, hogy meghívtak.
  
  Hogy lehetett volna a mai bulit jobbá tenni?
  
  Bogyó: Fogalmam sincs, lehet rajtunk is múlt, de ez olyan dolog, hogy a közönségnek vagy tetszik, vagy nem. Főleg Magyarországon, ilyen kis számú közönség előtt nagyon nehéz kifogni az olyan bulikat, ahol a közegnek ez a műfaj bejön.
  
  Nekem érdekes, sőt furcsa volt, hogy nálatok a dobos énekel, a többiek pedig vokáloznak.
  
  Bogyó: Ezt úgy sikerült összehozni, hogy az eredeti elképzelés szerint én lettem volna az énekes, csak a környéken nem találtunk megfelelő dobost. Az a durva, hogy ilyen egyszerű zenét senki se tudott úgy eljátszani, ahogy kellett volna, ezért ez a megoldás jutott. Jelenleg is keressük a megfelelő dobosunkat.
  
  Mit terveztek erre az évre?
  
  Kasza: Szeretnénk rögzíteni az első albumunkat, amit nyár elejére vagy végére talán össze tudunk hozni, pénz és idő függvénye az egész. A Metal Ör Die-tól írtak nekünk, hogy szeretnének velünk együtt dolgozni, majd meglátjuk, hogy fog sikerülni. Nyárra túlleszünk az érettségin, úgyhogy sok koncertet akarunk, a lemez utánra pedig egy kisebb miniturnét Magyarországon, vagy külföldön, ahogy sikerül.
  
  Miniturnéhoz azért össze kell állni egy másik zenekarral.
  
  Bogyó: Vannak külföldi kapcsolatok bookingokkal, menedzsmentekkel. Szó van egy Dew-Scentedes minitúráról szeptember közepére, de ez még nem teljesen tiszta.
  
  Azért ez nem kis dolog.
  
  Bogyó: A mendzsmentjükkel kialakult egy kapcsolat, összehaverkodtunk, és ők benne lennének a dologban, egy egyhetes Európa-turné lehetne belőle, de ez még nagyon tervezés alatt van, nem is mondanék semmit előre. Mostanában is lesz pár koncertünk, például Budapesten februárban a Concrete-tel, illetve márciusban a német Henry Fonda előtt, meg a szombathelyi Morgue-os srácok mondták, hogy oda is mehetünk valamikor tavasszal. Mindenesetre szeretnénk nyomni ezt a szart.
  
  Van olyan, hogy magyar thrash színtér?
  
  Zsolt: Szerintem még nincs, kiakalulóban van, nekem is van pár ismerősöm, aki bandát csinál. Régebbről vannak bandák persze, legismertebb ugye a Moby Dick, de teljességében nem alakult ki. Ahogy Bogyó is mondta, nem igazán a magyar színtérre termett ez.
  Bogyó: Meg kell még említeni a Remorse-ot, vagy a Beyond-ot, ott van még a Morfium. Tremorék már feloszlottak. Az Akela is thrashesebb vonal. Mellettük még Mörbid Carnage, Drünken Bastards, Concrete...
  
  Külföldi kedvencek?
  
  Zsolt: Mindenkinek más. A Bogyó inkább a punkos vonalra mozog.
  Bogyó: Crossoveres cuccok, D.R.I., Discharge, stb.
  Zsolt: Én meg az amerikai cuccokra inkább, Fueled By Fire, Bonded By Blood, meg esetleg a kicsit sötétebb thrash, Toxic Holocaust, Japánból a Barbatos, stb.
  Kasza: Destruction, Sodom, Municipal Waste, a Slayer nagyon, részben miattuk kezdtem el zenélni. Igaz nem thrash, de nagy hatással volt rám a Motörhead is. A thrash alapja, úgy mint a Venom.
  
  Még egy hülye kérdés a végére. Szerintetek mi az a maximum szint, ahová eljuthattok idehaza?
  
  Zsolt: Nem látok a jövőbe én se, de az eddigiek alapján nem
  hiszem, hogy messze eljutnánk. Esetleg a mostaninál egy kicsit magasabb szintre tudnánk, de szerintem külföldön nagyobb esélyünk lenne.
  Kasza: Viszont külföldön az lehet probléma, hogy magyar szövegeink vannak. Ha lesz lehetőség kijutni, akkor válthatunk angol nyelvre.
  Bogyó: Legoptimistább álláspontom szerint 50 ember a Petőfi Csarnokban, haha. Az a cél, hogy egyszer lássunk egy kibaszott old school circle pitet, ahol szétbasszák egymást az emberek.
  
  Ez pont jó végszónak.
  
  Bogyó: Nagyon szépen köszönjük az interjút.
  
  Nuclear Beast:
  gitár/vokál: Németh Zsolt „DraZsé”
  gitár: Major Gábor Bence
  dob/ének: Bogyó Ádám
  bőgő/vokál: Kasza Gergely



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Nuclear Beast

 programajánló: 
2024. december 5.
Wheel, Múr: izgalmas és feltörekvő zenekarokat hoz idén a progmetal Mikulás
2024. december 6.
Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
Tizedik sorlemezével ünnepli 35. évfordulóját a Nulladik Változat
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dübörgő lóerők és a lélek – interjú Dolhai Attilával
Interjú az Auraleak vokalistájával, Hex-szel
A Barba Negra új helyre költözik!
Interjú az Ǝ.N.D. zenekarral
Nest of Plagues interjú: Közös tetoválás és fűnyírás, mint hobbi
Megjelent a Lélekhelyek kislemez: interjú az Illetve zenekarral
Talk2night: új nagylemez, új videóklip és interjú
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről
Drawing interjú: „Egy hardcore koncert maga egy sport, egy kemény meccs, ha azt akarod, hogy igazán üssön a dolog!”
 kiemelt 
Indie rock ünnep a Dürer Kertben: December 11-én érkezik az October Drift!
  
Az év egyik legfontosabb indie eseménye közeleg: december 11-én a Dürer Kert ad otthont az October Drift első magyarországi önálló koncertjének

Kreator + Anthrax + Testament a Barba Negra-ban
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 psychotic waltz    hot water music    over the rainbow    smashed face    pete doherty    leaves eyes    checkpoint charlie    ruszty lászló    merlin    megahertz    balatoni boli    cult of grace    eluveitie    favreau    csemer boglárka    thekillingscreens    paul di’anno    friendly fires    való világ    parway drive (aus)    maradék    specko jedno    parkway drive    paul    herman frank  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!