hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2010. január 25. hétfő   12:15
nincsen hozzászólás

szerző: NegativeArt.Hu
New Model Army és Mátyás Attila Band az A38-on
2010. március 1., hétfő 19:00., A38 - Budapest

  Belépő: február 10-ig 3900 Ft, utána 4500 Ft
  
  Március 1-én ismét Budapesten hallható a 2010-ben 30 éves New Model Army. A zenekar tavaly megjelent albumával járja végig Európát, s a budapesti állomásra keresve sem lehetett volna jobb vendéget hívni koncertjükre, mint a Sex Action és az F.O. System hősét, Mátyás Attilát, aki ezúttal saját zenekarával játszik majd Justin Sullivanék előtt az A38 hajón.
  
  30 éve működik a New Model Army. Talán ez a tekintélyt parancsoló életmű és a frontember, Justin Sullivan személyének állandósága, stabilitása is magyarázza azt, hogy hogyan lehetett 2009-ben egy lemezt Today Is A Good Day címen kiadni hiszen ez az év gazdasági és más szempontokból sem tartozik majd az emberiség történetének nyugodt, harmonikus esztendői közé.
  
  Az együttes valóban sikeres évet zár: az új lemez a vártnál jobban fogyott, és mindennel együtt 16 országban fordultak meg tavaly a koncertek pedig annak ellenére is gördülékenyen zajlottak le, hogy 2008-ban elvesztették szeretett barátjukat és menedzserüket, Tommy Tee-t. A szeptember 14-én megjelent korong - melyről a http://www.nmadownloads.co.uk címen tölthetjük le a címadó dalt - a frontember elmondása szerint az NMA egyik legélőbb, legkeményebb hangzású albuma, melyben nem kis szerepe van az új gitáros, Marshall Gill belépésnek, aki amúgy emberileg is erősített a csapaton: ahogy a szintén tag Dean White tavaly Mátrafüreden elmondta a Rockinform újságírójának: Szereti a sört (ha-ha). Remek humora van és pezseg körülötte az élet. Fiatal és bohókás, alig lehet több 35-nél (ha-ha).
  
  Persze az életmű és az idő a tagokon is nyomot hagy. Akik ott voltak az együttes legutóbbi, teltházas koncertjén a Ráday Klubban, vagy hallották Justin önálló műsorát 2009-ben a Mátrában, a telihold alatt, azok megtapasztalhatták, hogy a lendület és a régi nóták ösztönössége mit sem változott, de a zenészek világlátása már annál inkább. Justin például ma már nem félti a Földet a környezetszennyezéstől, sőt az emberiségért sem aggódik, hiszen ahogy elmondta: Nagyon okos majmok vagyunk, de a Föld még akkor is létezni fog, amikor mi már régen eltűntünk. Nagyon intelligensnek hisszük magunkat, de mindannak, amit életünkben teszünk, kb. 1%-át tesszük gondolkodva. A maradék 99%-ban ösztönből cselekszünk. Azt tesszük, amit tanultunk, ami elvárnak tőlünk. Ha egy mai gyereket betennénk egy ősember barlangjába, őslény lenne, ha egy ősember gyerekét odaültetnéd a mai korban egy számítógép elé, megtanulná használni. Ugyanazok vagyunk, nem változtunk. (Az interjú teljes egészében itt olvasható: http://www.rockinform.hu/justin-sullivan-nagyon-okos-majmok-vagyunk-302.html)
  
  A március 1-ei budapesti koncert a Today Is A Good Day lemezt bemutató turné része, és a hazai vendég az az előadó lesz, akinek életpályája, munkássága sok hasonlóságot mutat Sullivanével. Sőt, Mátyás Attila és Justin nem is most találkoznak először, hiszen - ahogy az F.O.System mypsace oldalán látható fotó is tanúsítja - már a rendszerváltás előtt is összefutottak az NMA öltözőjében, és ezt a találkozót 2008-ben is megismételték a Ráday Klubban, majd 2009-ben a már említett mátrai Fekete Zaj Fesztiválon. Most újra megoszthatják a backstage-et, a közönség pedig a Mátyás Attila Band lemezbemutató műsorát is meghallgathatja a New Model Army előtt. A MAB legújabb, egyelőre cím nélküli albuma márciusban jelenik meg az Alexandra kiadó gondozásában, az előző, Mélyen című lemezt pedig ingyenesen letöltheti minden érdeklődő a http://www.reverb.hu/matyasattila oldalról. A koncertre jegyek még kaphatók országszerte a Ticketportal jegyirodáiban, továbbá kezelési költség nélkül a www.ticketportal.hu oldalon.


Kulcsszavak:
  new model army     mátyás attila 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Ticketportal

New Modell Army

 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

Mátyás Attila Band – Ozone Mama – Hollywoodoo

GroundDay a Dürer Kertben Mátyás Attila, az Asphalt Horsemen és a The Trousers főszereplésével

VHK, New Model Army

Negative Art bemutatja - NEW MODEL ARMY; VHK

Mátyás Attila Band a Dürerben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
The Rasmus Budapestre hozza a Weirdo Tour ’27-et
City of the Sun: szeptember 14-én Budapestre érkezik a brooklyni zenekar
Black Veil Brides: a bosszú dalaival érkeznek Budapestre
Lord 55
Lord 55
A fado világsztárja, aki nem hajlandó úgy énekelni, ahogy elvárják tőle - Ana Moura novemberben Budapesten lép fel
Európa legnagyobb lagzija zajlik a Bëlga budapesti koncertjén
Amy Winehouse egykori zenekara búcsúztatja a nyarat a STENK-ben
Fear Factory, Crystal Lake, Hate, The Nocturnal Affair
A The Mission 2027-ben ismét Budapestre érkezik
James Blunt 2027 tavaszán smét Budapesten – Új albummal érkezik az Mvm Dome-ba
TRIPLE THRASH ALLIANCE TOUR 2027- Evil Invaders, Exhorder és Heathen: három thrash-generáció egy színpadon
Uriah Heep: a búcsúturné októberben Budapestre érkezik
 kiemelt 
City of the Sun: szeptember 14-én Budapestre érkezik a brooklyni zenekar
  
Szeptember 14-én a Dürer Kertben lép fel a brooklyni City of the Sun

Black Veil Brides: a bosszú dalaival érkeznek Budapestre
A fado világsztárja, aki nem hajlandó úgy énekelni, ahogy elvárják tőle - Ana Moura novemberben Budapesten lép fel
Fear Factory, Crystal Lake, Hate, The Nocturnal Affair
A The Mission 2027-ben ismét Budapestre érkezik
 friss hozzászólások 

Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (4)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 atlasz gábor    paul gray    tom stormy trio    puss in boots    snayx    isten kezében    padre guilherme    foamo    almost failed    cool head klan    bloc party    deck attack    michael caine    davey and the porchmonkies    ludditák    recoil    kiss    disztraktor    szex és new york 2    guns ’    the gaslight anthem    daath    die apokalyptischen reiter    blind guardian    sucker punch  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!