hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2010. január 6. szerda   15:33
nincsen hozzászólás

szerző: Concerto
The Gathering, Autumn
2010. január 31., Diesel Klub - Budapest

  A világszerte elismert The Gathering nevű holland zenekar egy énekesváltáson átesve érkezik újra Budapestre, hogy a 20. születésnapját a magyar rajongókkal is méltó módon meg tudja ünnepelni. Január 31-én, a Diesel Clubban egy sokkal bensőségesebb bulira számíthatunk legutóbbi, a Sziget fesztivál nagyszínpadán történt szereplésükhöz képest és ez talán jobban is illik a zenekar atmoszferikus, kifinomult zenéjéhez.
  
  1989 őszén két testvér - Hans és René Rutten - közös barátjukkal, Bart Smits-szel úgy döntöttek, hogy zenekart alapítanak, melynek a The Gathering (összejövetel) nevet adták. Konkrét, előre meghatározott célok nélkül álltak neki a zenélésnek, pusztán a vágy hajtotta őket, hogy zenét írjanak és persze minél többet játsszanak élőben. A 2009 őszén megjelent The West Pole pedig már a kilencedik stúdióalbumuk a sorban, rajta Silje Wergeland, az újdonsült énekesnő bemutatkozásával. Az együttes visszatekint az elmúlt 20 évre: a korai doom-metalból hogyan jutottak el az atmoszférikus alternatív rockhoz, hatalmas nemzetközi sikert elérve és kitartó rajongói bázist szerezve.
  
  Ebben a 20 évben rengeteg említésre méltó dolog történt: több száz koncert szerte az egész világban, 9 stúdió és 3 élő album, rengeteg egyéb kiadvány, saját lemezkiadó alapítása és két DVD kiadása. Ezek közül az A Sound Relief a hírhedt Edison díjat is elnyerte. A The Gathering emellett nagyon büszke a rajongóbázisára, ami az évek során melléjük szegődött. A nehéz időszakok és tagcserék ellenére is megmaradtak erős egységként az alternatív rock zene úttörőinek, a nagyon autentikus The Gathering-hangzással és az erőteljes élő szerepléseikkel.
  
  Kezdetben a gótikus vonal felé mozdultak el, majd egyre rockosabb dalokat írtak. A nagy áttörést a harmadik lemezükkel - Mandylion - és Anneke van Giersbergen bevételével érték el. Máig hatalmas jelentőségűnek tartják ezt az albumot, ami megkérdőjelezhetetlen nyomot hagyott a rockzenében. Minden idők legjobb holland lemezei között van a helye. A mai The Gathering már merengősebb, elszállósabb stílust követ, zenéjük a föld felett lebeg. Sajnos 2007-ben Anneke kilépett, de a helyére érkező Silje Wergeland személyében viszont méltó énekes került a zenekar élére. Nem csak hangban emlékeztet Annekére, hanem abban is, hogy nem lehet nem észrevenni - ennyi érzelmet kevesen képesek átadni - pusztán a hangjuk segítségével.
  
  Most tényleg van ok az ünneplésre: az elmúlt 20 év és a legutóbbi kiadványuk (The West Pole). Ősszel egy holland körrel kezdték a koncertezést, 2010 elején Európát utazzák be, majd Dél-Amerika felé folytatják a sorozatot. A The Gathering zenéje tipikusan olyan, ami már otthon hallgatva is teljes mértékben magával ragadja az embert, de ez az érzés egy klubkoncerten még inkább fokozódik, ezért is érdemes kilátogatni a budapesti állomásra. A zenekart a szintén holland és női énekessel kiálló gótikus metalt játszó Autumn kíséri. Jegyeket a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon lehet vásárolni. A koncertre a belépő 5000 Ft-os áron váltható meg.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A The Gathering myspace oldala

Az Autumn myspace oldala

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 julia roberts    johnny knoxville    kukovecz gábor    naturally 7    doherty    csányi sándor    faith no more    billy gibbons    morcheeba    svoid    malmsteen    acuna    aaron sorkin    u2    sebastian bach    malacka és a tahó    kaszás géza    tristania    karst    hobo És bill    cripper    black sabbath    social network    ticketexpress    grave  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!