hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2009. december 17. csütörtök   17:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
SKRU ismét a Tettek mezején


  Második akciójával jelentkezik a pécsi SKRU zenekar Tettek Mezeje elnevezésű társadalmi szerepvállalási kezdeményezése. Az előző akció során, az utcán élő hajléktalanok számára gyertya-adományokat gyűjtöttek, amelyeket a TÁMASZ Alapítvány Utcai Szolgálata oszt ki. Ebbe az akcióba továbbra is van lehetőség bekapcsolódni, részletek itt.
  
  Ígéreteiket beváltva, itt a második akció: ez alkalommal, az Emberség Erejével Alapítvány januárban nyíló ifjúsági klubja, a Menedék számára gyűjtenek bögréket, illetve könyveket. Az ifjúsági klub január közepétől naponta fog működni délutánonként a Pécs-Gyárvárosban nemrég megnyitott Zenész Ifjúsági Otthonban, azaz ZIONban. Legfőbb céljuk, hogy értelmes elfoglaltságot biztosítsanak a környékbeli fiataloknak, és a foglalkozások, beszélgetések során közösséget építsenek, szemléletet formáljanak. A Menedékben teaház is működik majd, itt van szükség a bögrékre, és mivel egy kisebb könyvtár kialakítása is a tervek között szerepel, könyvadományokkal is be lehet kapcsolódni az akcióba. Az adományért cserébe újabb kitűzőt lehet kapni.
  
  Az előző akcióból okulva most több helyre lehet vinni az adományokat:
  
  - Toxic Club (Pécs, Király u. 2)
  - Tett-hely (Pécs, Apáca u. 2/1)
  - Szivárvány Gyermekház (Lukács Zoltánt kell keresni a portán, ő a Baranya Ifjúságáért Non-Profit Kft-nél dolgozik)
  - Zenész Ifjúsági Otthon (ZION legközelebb Szilveszterkor lesz nyitva, de januártól rendszeresen)
  - Azok, akik nem Pécsen laknak, írjanak e-mailt ide kattintva és a részleteket megbeszélhetik



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

SKRU - Tettek mezeje

Emberség Erejével Alapítvány

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 asking alexandria    ingested    phoenix    pintér csaba    bilocate    blackgates    demoshow    todd phillips    thrashfest    csemer boglárka    katona tamás    metalchamp    puss in boots    org4org    abbie cornish    lamb of god    szerk alatt!!!!    elefánt    jared leto    attila    exarsis    a strom of light    stolen beat    james sullivan    jena malone  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!