szerző: TokiAmorphis, Before the Dawn, Amoral 2009. október 28., Diesel - Budapest
Szerencsére az utóbbi időben minden évre jut nekünk egy Amorphis buli és mivel a zenekar nemrég jelentette meg Skyforger című lemezét, így teljesen egyértelmű volt, hogy idén sem maradunk ki a jóból. Tomi Joutsen extra hosszú rasztáival, a zenekar odaadásával, a közönség fáradhatatlan lelkesedésével együtt az Amorphis továbbra sem hajlandó félvállról venni fellépéseit és ennek mi isszuk meg a levét, szerencsére!
Az est krónikájához hozzátartozik, hogy két, talán hazánkban kevéssé ismert finn banda melegített be a nézősereget. Mondjuk, ha ezen az estén múlik a jövőbeni megítélésük, akkor nem is lesznek megbecsültebbek, de az is lehet, hogy csak mellettem robogtak el gyorsvonatként dalaik. Mind az Amoral, mind pedig a Before The Dawn zenéje inkább korrekt iparos munkaként említhető, az Amorphis magasságaiba nem nagyon ér fel egyikük sem. Mindenesetre rajtam kívül még azért pár százan meglesték őket, így az elismerő tapsokból nekik is kijutott bőven.
Az Amorphis jövőre immáron húsz éves lesz és mindenképpen fontos tény, hogy három alapító tagja: Jan Rechberger, Tomi Koivusaari és Esa Holopainen azóta is a zenekar tagja (persze akadtak azért megszakítások közben). Az együttes pedig a finn és úgy általánosságban véve is a metal csillogó ékköve. Korábbi lemezeik, főleg a Tales from the Thousand Lakes ma is ott virít rengeteg metalos örök toplistáján, de az Elegy és a Tuonela is meghatározóvá vált az évek során. Pasi Koskinen az új, progresszív irányba mutató Am Universum és a Far from the Sun után búcsút intett az Amorphisnak, hogy saját doom bandájával törődhessen. A helyére érkező Tomi Joutsen-nel viszont rögtön másodvirágzását kezdte meg a banda, mely azóta sem látszik enyhülni. Az Eclipse, a Silent Waters és a Skyforger egyaránt remekműnek számít, így tehát minden hazai fellépésüket érdemes királyoknak kijáró tisztelettel fogadni.
Az ígéreteknek megfelelően elég korán lépett a színpadra az Amorphis legénysége. Ilyen feszített tempójú turnén azért nem meglepő, ha kénytelenek már szinte nyolckor bedobni magukat, hogy azután rögtön a buszra pattanva elérjék a követező koncerthelyszínt. A lényeg, hogy ekkorra már jócskán megtöltötte a nézősereg a Diesel küzdőterét, majd jöttek Joutsenék és hatalmas energiával vetették bele magukat a buliba. A nyitó Silver Bride és a szintén új lemezes Sampo után azért rendesen szemezgettek korábbi lemezeikről is, így amit én személy szerint elvártam tőlük, azt precízen meg is kaptam. Hisz milyen is lenne egy Amorphis koncert, ha nem játszanák el nekünk az Alone-t, a Black Winter Day-t vagy a My Kentele-t? Nem tudni, hisz ilyen még nem nagyon volt, szerencsénkre. Igaz utóbbiak a ráadás részét képezték az estének, de addig is jó adag ízelítőt kaptunk a Skyforger albumról és megcsodálhattuk Tomi Joutsen káprázatos rasztáit is, ami már szinte önálló életet él mellette. Aztán persze kaptunk még ízelítőt a két korábbi Tomival felvett anyagról is, na meg az örök kedvenc Tuonela-ról is! Arról se feledkezzünk meg, hogy Joutsen hangja élőben sokadszorra is ugyanolyan lenyűgöző, mintha csak szűrőeszközök tucatjain keresztül jutnak el hozzánk. Bár lehet, hogy az a gyönyörű old-school mikrofon, amit itt is és klipjeiben is használ, hozzátesz valamit a hangzáshoz. Ami a többi zenekartagot illeti, nos hát a hosszú évek alatt volt idő odáig csiszolni tehetségüket, hogy ami náluk átlagos teljesítmény, az a mi szemszögünkből nézve mesteri.
A Skyforgerről írt lemezkritikánknál már megjegyeztem amit most ismét személyesen tapasztalhattam hogy a metalon belül ez az a zenekar, ahol nem számít, ki milyen stílus felé hajlik, mindenki megtalálhatja a szeretni valót benne. Most már csak az a kérdés, hogy várnunk kell egy új lemezig, vagy jövőre is átélhetünk egy ilyen határok nélküli mesteri koncertet, amilyenre csak az Amorphis képes mostanság