A rendező művészete az alkalmazkodás. A nézők és rajongók azt hihetik, hogy Roland Emmerich-nek, a katasztrófafilmek császárának már egy producer sem mond nemet, de a rendező egy újságírónak nemrég elárulta, hogy nem mindig azt csinálja, amit szeretne. Vagy legalábbis, nem abban a sorrendben. A müncheni filmfőiskolán hallottam először arról, hogy a maják ősi naptára csak 2012-ig tart nyilatkozta a rendező. Már akkor eszembe jutott, hogy ez egy fantasztikus film alapja lehetne; néhány évvel később egy történet körvonalai is kialakultak a fejemben, de a digitális technika akkoriban egyszerűen nem tette volna lehetővé, hogy lefilmezzem, amit akartam. Úgyhogy vártam. A Függetlenség Napja és a Holnapután rendezése közben, amikor egy új technikai lehetőség került elő, sokszor gondoltam arra: na, ez jó lesz majd a 2012-ről szóló filmembe. De a Holnapután-nál már azt is éreztem, hogy nincs sok időm. Egy ilyen film elkészítése sokévnyi munka, és az nem volt kérdés, hogy 2012 után már egész más szemmel néznénk ezt a filmet. Úgyhogy bele kellett húznom most még van három éve a 2012-nek (hazai bemutató: november 12.), hogy meggyőző legyen.