hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. november 12. csütörtök   11:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Skye Edwards (UK): The Keeping Secrets Tour
2009. november 16., hétfő, Millenáris Teátrum - Budapest

  A Morcheeba dalain keresztül már eddig is az életünk részévé vált, hiszen csupán a Big Calm című albumukból ötmillió példányt adtak el és a világ összes részén teltházas koncerteket adtak. A hangot ismerjük, de kiugró sikerei ellenére sem tudtuk igazán, ki is az igazi Skye egészen mostanáig. Első, Mind How You Go című szólóalbumával lépett ki a fényre, nem bujkálva többet az árnyékban. Ám ez az út az ismeretlenbe vezetett, amelyről nem tudta, hova viszi majd.
   A Mind How You Go Skye határozott zenei állásfoglalása volt egy életvidám dalokból álló fennkölt album, amely egészen más megvilágításba helyezi őt. Ismerősnek hangozhatnak ugyan a szerzemények főleg Skye mással össze nem téveszthető hangja miatt, amely szinte beitta magát az elménkbe a jól ismert slágerek által.
   Ennek ellenére megismerhetjük Skye egy merőben másik, sokkal személyesebb arcát is, amikor saját történeteit meséli el, és önnön dalain keresztül mutatja meg a benne rejlő hatalmas erőt és energiát.
  
  Mióta megjelent az albuma, Skye bejárta egész Európát, és mindenhol óriási sikert aratott többek között Szlovákiában, Oroszországban, Svájcban, Csehországban. Olaszországban még az átlagosnál is nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen az első, Love Show című kislemeze nyolc héten keresztül a slágerlista első húsz helyezettje között maradt. Skye azóta már Észak-Amerikában is turnézik, márciusban pedig Ázsiában lesznek koncertjei.
  
  Ülőjegy: 9500 Ft
  Állójegy: 8500 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Danubius Music

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 Üllői Úti fuck    amaranthe    youth violence    powerfest    asian dub foundation    ismeretlen férfi    budapest hardcore    fishing on orfű    kissi´ dynamite    jazzékiel    colin hanks    guardista    arctic monkeys    rollins band    fókatelep    laár andrás    crowbar    entombed    southern comfort    zoolander    abbath    five finger death punch    dark angel    nagy jános trio    amy winehouse  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!