beszámoló [party]  2009. szeptember 28. hétfő   10:43

nincsen hozzászólás

  A dán Artillery talán a világ egyik legalulértékeltebb metal zenekara. Az 1982-es megalakulás óta briliáns albumokat tettek le az asztalra, ott lenne a helyük a Death Angel, Testament, Exodus mellett, de a színtér sohasem kapta fel őket. Többször is a szünetelés illetve a feloszlás mellett döntöttek, de aztán újra és újra előbukkantak egy remekbeszabott albummal. Most is hosszú hallgatás után tért vissza a csapat a 2009-es When Death Comes lemezzel, amely már most borítékolható, hogy az idei év egyik legnagyobb dobása lesz.
  Nemrég a Municipal Waste buliján is meglepődtem, milyen sok érdeklődő zsúfolódott be a Dürer Kert kisterembe. Most a Kék Yukban mindössze egy maroknyi fanatikusra számítottam, akik versenyt űznek abból, hogy minél ismeretlenebb, underground zenekarokért rajongjanak. Ismét tévedtem, ugyan nem volt mérhetetlen tömeg a Yukban, de egy használható létszám mindenképpen összejött. Sőt, a jelenlévők szemmel láthatóan jól ismerték az Artillery életművet. De haladjunk szép sorjában.
  
  Az első fellépő a Keeper Of Dreams nevű formáció volt Kecskemétről. Ők gyakorlatilag teljes egészében a Death/Control Denied életműből merítik munkásságukat, szóval a komplex, technikás témák már ismerősnek hatnak, ráadásul az énekes orgánuma is egy az egyben Chuck Schuldiner-t idézi. Látszott rajtuk, hogy még kevés a rutin a színpadi munkában, meg voltak kissé illetődve a srácok, de aztán egyre jobban belelendültek.
  A hangzás nagyjából kielégítő volt, a közönség viszont inkább csak hátulról szemlélte az előadást. Szerintem van potenciál ebben a formációban, a szólógitáros feelinges játéka például kifejezetten tetszett. Csak valahogy az egyéniségüket kellene még beleépíteni a zenéjükbe, mert mindaz, amit ma hallhattunk, már Chuck Schuldiner fejében többször megfordult.
  
  A sokadszorra is vicces hangzású Megazetor tagsága érkezett a deszkákra, az ő koncertjüket már jóval több technikai probléma színesítette. Nem hatott meg igazán az előadásuk, egyrészt azért, mert az általuk képviselt stílus nem áll kifejezetten közel a szívemhez, másrészt pedig azért, mert bár a zúzós, durvulós témák sütöttek, de például a dallamos énekre való törekvések rettenetesen gyengék voltak.
  Ezt vagy nagyon sürgősen el kellene felejteni, vagy pedig egy olyan torkot illene csatasorba állítani, aki ezt használható módon tudja művelni. Nem lenne rossz a Megazetor zenei világa, csak sajnos elmentek egy olyan irány felé, ami egyáltalán nem fekszik nekik.
  
  Kicsit még lazítottunk a pultnál, várva a War-Head produkcióját, majd ismerős nótára kaptuk fel a fejünket. De hát ez a Rise Above It All! Máris az Artillery játszik? Végül kiderült, hogy a horvát csapat csúnyán ráfaragott erre a bulira, mert a dobosukat nem engedték át a határon, dokumentum problémák miatt, míg a banda többi tagja rendben megérkezett a helyszínre. Így már rögtön érthetővé vált az a morcos tagokkal megtöltött, horvát rendszámú kisbusz esete, amely épp az érkezésünkkor készült elhagyni a Kék Yuk területét, miközben nem vette figyelembe, hogy bizony nem fog kiférni a csak félig nyitva lévő kapun (na még ez is...). Szóval a War-Head koncertje elmaradt, térjünk vissza az Artillery-hez.
  
  Érdekes figurákat tömörített a dán csapat. Közel sem olyan formák, mint ahogy egy ilyen intenzitású, zúzós zene alapján elképzelné az ember (vagy maximum a 80-as években voltak olyanok). Mintha egy koppenhágai nyugdíjas otthonból ráncigálták volna elő őket. A basszer Morten Stützer-nek amolyan szelíd kishivatalnok fizimiskája volt, Michael Stützer pedig egy jóságos nagypapa benyomását keltette. Egyedül az új énekes, a fiatalabb korosztályt képviselő Sören Adamsen nézett ki egy mai, modern metal arcnak a szemébe húzott koponyás sapkájával. Persze csak azoknak újdonság mindez, aki nem szembesült még a One Foot In The Grave, The Other One In The Trash DVD-vel. Ráadásul ott kissé harmatosan muzsikál a csapat, bíztam benne, hogy azóta energikusabbá váltak.
  
  Nos, a kezdő nóta után elszállt minden aggodalmam, ugyanis az Artillery tagság alaposan odatette magát. Nem mozogtak sokat (a színpad méretei amúgy se tették lehetővé), de itt legalább nem vesztek el a deszkákon, mint a DVD-n. A közönség igen lelkes volt, lobogtak a hajak, és sokan a szövegeket is tudták. A koncert gerincét a zseniális új lemez, a When Death Comes adta, a már említett nyitó nótán kívül a 10.000 Devils, When Death Comes, Upon My Cross I Crawl, The End hangzott el róla.
  A korábbi (underground szinten legendásnak számító) albumok csak pár szám erejéig lettek felvillantva. Pedig jó lett volna hozzácsapni a koncerthez még egy fél óra játékidőt, és akkor az 1999-es visszatérő, a korábbiaknál valamelyest modernebb felfogásban íródott B.A.C.K.-ről sem csak a Cybermind-ot hallhatjuk, valamint a mesterműnek számító By Inheritance is jobban érvényesülhetett volna. Most csak a címadó és a Khomaniac hangzott el. Az 1980-as évekből származó Fear Of Tomorrow és Terror Squad lemezeket a The Almighty és a The Challenge képviselte, valamint ráadásként a Terror Squad és az Out Of The Sky.
  
  A két ráadás nótát is beleszámítva korrekt volt az Artillery játékideje, de még lett volna hely néhány thrash csemegének. Sajnos bőven kijutott a technikai problémákból a csapatnak, Michael Stützer gitárja és kábelei minduntalan megadták magukat. A szegény kis embert még az ág is húzta, a buli vége felé még a gitár hevederje is elszakadt, így fél térden állva pengette az aktuális riffeket.
  A banda javára legyen mondva, hogy amíg Michael bosszúsan küzdött a technikával, a többiek némi témázgatással elszórakoztatták a közönséget. Különösen a másik gitáros, Peter Thorslund volt figyelemreméltó. Kiválóan elriffelgetett ilyenkor magában, látszott, hogy milyen remek érzékkel nyúl a fogósabbnál fogósabb, keleties hangulatú riffekhez, amelyektől olyannyira különleges a By Inheritance lemez. Sőt, még az említett album bevezetéséül szolgáló 7:00 From Tashkent témáit is eljátszotta az egyik „technikai szünetben”, amihez Carsten Nielsen dobos is csatlakozott. Meg is kapták a megérdemelt tapsot érte.
  
  Sören Adamsen jó frontemberi tevékenységgel vezette végig a bulit, bár a leállásoknál kissé zavartan toporgott. Énekteljesítménye is megfelelő volt, de hallatszott azért, hogy Flemming Rönsdorf énektémáit nem őrá írták. A technikai gubancok ellenére lelkes volt a csapat, mint ahogy a közönség is, szóval a hangulatra nem lehetett panasz. Nem tudom, fogjuk-e még látni valaha ezt a bandát itthon, könnyen lehet, hogy vissza nem térő alkalom volt ez a Kék Yukas buli. Mindenesetre szívből kívánom az Artillery csapatának, hogy sikerüljön végre elfoglalni méltó helyüket a thrash metal felsőházában, életművük alapján ez már mindenképpen kijárna nekik.

Kulcsszavak:
  artillery     megazetor     keeper of dreams 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás