hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
kultúra [építészet]  2009. szeptember 24. csütörtök   16:45
nincsen hozzászólás

szerző: atonik
Szigszalag tartja össze a Canterburyi székesegyházat


  Anglia egyik legrégebbi és leghíresebb keresztény központja, a Canterburyi székesegyház oszlopait szigszalag tartja össze: a pénz ugyanis elfogyott az épület összeomlását megakadályozó javításokra.
  
  A szakértők évek óta fenyegettek azzal, hogy a katedrális komoly veszélyben van, és akár össze is omolhat. Az építmény ötödét tartó márványoszlopok azonban mostanra már olyan állapotba kerültek, hogy csak szigszalaggal tudták egybefogni. Júliusban az épület déli részén a falból kövek hullottak, így a hatóságok a területet kerítéssel zárták el, és a közönség védelme érdekében a déli kijáratot is lezárták.
  
  A 602-ben, Szent Ágoston által alapított épület eddig jól bírta a történelem viharait, és még a második világháborús német bombázások sem rombolták le. A helyzet most megváltozhat: az örökségvédők ugyanis attól félnek, hogy a XIV. században készített, 25 méter magas nagy déli ablak összeomolhat, ha azonnal nem kezdik el a restaurálásokat. Ez azonban félmillió fontba kerül, és legalább egy évig tarthat, így a többi, szintén létfontosságú javítást halasztani kellene majd.
  
  A katedrálist felügyelő kurátorok már 2006-ban is az azonnali renoválásért szálltak síkra: az akkori jelentés a légszennyezést tette felelőssé a kövek állapotáért. Ekkor globális pénzgyűjtő kampányba kezdtek, ám a 2011-ig tervezett 50 millió fontból eddig csak 9,4-et sikerült összeszedni. A The Sunday Telegraph Mentsük meg templomainkat kampányát több jeles közéleti személyiség is támogatta, és mindannyian a kormányzat azonnali segítségére szólítottak fel az ügyben.
  
  A székesegyház ugyanis hiába számít az egyik központi turistaszenzációnak az országban, semmilyen állami vagy egyházi pénzt nem kapnak, és minden bevételük a turizmusból származik. A maradék negyvenmillió megszerzésére ezért most újabb kampányt indítanak, és a szervezők abban reménykednek, hogy az Örökségi Lottóalap (Heritage Lottery Fund), amely már több hasonló épületet is megmentett, most őket is kihúzza majd a pácból.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára
Tavaszi műsor a füsziben
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 reese witherspoon    amott    tűzzománc    christian bale    steven soderbergh    maria brink    mardi gras    clash of  the titans    prodigy    black tusk    nightquest    blood for blood    sofitel    lamb of god    alice in chains    charlie    bakay marci    twenty-eight ways to bleed    hófehér és a vadász    core leoni    thornwill    weöres sándor    romanticbiodark    the girl with the dragon tattoo    harlott  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!