előzetes [koncert]  2009. szeptember 29. kedd   11:46

nincsen hozzászólás

  November elsején hazánkban lép fel az intellektuális, kortárs progresszív rockzene egyik kiválósága, a brit Porcupine Tree majd negyedszázados fennállásuk óta most először! Szeptember közepén pedig megjelent a tizedik stúdióalbumuk, a The Incident. A várva várt koncert apropóján tekintsünk körbe egy kicsit a zenekar háza táján.
  
  A gitáros/énekes/dalszerző/zenekarvezető/atyaúristen Steven Wilson által 1987-ben alakított Porcupine Tree-t sokan az új Pink Floydnak tartják: az együttes ugyanis az 1987-es megalakulást követően a pszichedelikus rock műfaját képviselte, egyfajta kísérleti-jellegű, LSD-hatású muzsikával, amely valóban a korai Floydra volt jellemző. A kilencvenes évek végére módosult a hangzás, a Porcupine Tree egy valamelyest emészthetőbb, populárisabb irányba fordult, ám az utolsó néhány lemezen már a sötétebb tónusú progresszív metállal ötvözött post-rock felé kanyarodott. Ami pedig mind a mai napig jellemző rájuk, hogy a zenészek sosem a hangszeres virtuozitást helyezik előtérbe, miután az atmoszférateremtés az elsődleges, a hangulati ívek kidomborítása.
  
  A Tarquin´s Seaweed Farm (1989) kazetta, majd a The Love, Death And Mussolini (1990) kislemez tartozik a legelső felvételek közé, ez utóbbi ráadásul mindössze tíz (!!!) példányszámban jelent meg, így lett a fanatikus gyűjtők féltve őrzött ereklyéje. A The Nostalgia Factory kazetta-felvétel egyes számai felkerültek az On The Sunday Of Life című bemutatkozó albumra, amely 1991-ben látott napvilágot, s például a rajta található Radioactive Toy a rajongók nagy kedvencévé vált. A gyakran negyedórás, monumentális tételek nem ritkák a Porcupine Tree életműben: az ambient-, trance-jellegű Voyage 34 (Phase 1 & 2) a maga félórányi terjedelmével már nem is fért rá a következő lemezre; irdatlan hossza ellenére azonban felkerült a brit független top 20-as sikerlistára. Az 1993-as Up The Downstair-t aztán a Melody Maker pszichedelikus mesterműnek kiáltotta ki. A The Sky Moves Sideways (1995) album még nagyobb sikereket ért el, s talán ezzel a munkával kerültek a legközelebb a Pink Floyd világához. Az itt két részre bontott, egyébként 35 perces címadó monstrum a zenekar leghosszabb szerzeménye. Az egy évre rá kiadott Signify-t nemcsak a banda, de a rajongók is az egyik legerősebb anyagnak tartják; egyfajta mixtúrája az instrumentális és az énekes tételeknek ahol találkozik az avantgárd és a space rock.
  
  A Porcupine Tree zenéjében alapvető változások jelentek meg a 99-es Stupid Dreams albummal: ez már egy rockosan letisztult, közérthető és dalközpontú arcát mutatta a csapatnak; Wilson olyan előadók hatását jelölte meg, mint a Beach Boys, a Crosby Stills, Nash & Young vagy a Radiohead, s ez utóbbira utalást is tesznek a Pure Narcotic-ban. A Lightbulb Sun (2000) lemez megjelenését követően teltházas koncertet adtak a londoni Scalában, turnéra indultak a Dream Theaterrel, s egyúttal a Marillionnal is tettek egy kört. Chris Maitland dobos 2002-ben távozott, és helyére Gavin Harrison került. Ezután Stars Die: The Delerium Years 1991-1997 címmel piacra dobtak egy válogatásalbumot, majd 2002-ben új stúdióanyagot, az In Absentia-t, amely az egyik legnagyobb példányszámban elkelt Porcupine Tree korong lett. Először itt jelentek meg súlyosabb, metálos elemek, és érdekesség, hogy a svéd Opeth igen nagy hatással volt Wilsonra, amikor e dalokat szerezte, bár ez nem annyira szembetűnő. A lemez kitermelte a maga slágerét a Blackest Eyes képében, az 5.1-es Dolby-hanggal megtámogatott verzió 2004-ben, Los Angelesben kapott díjat. A turné előzenekara éppen az Opeth lett, a koncertek vizuális elemei pedig egy dán fotós-filmes, Lasse Hoile érdemeit dicsérték, így támogatva meg a zenekar fellépéseit egyfajta sötét-pszichedelikus látványképpel.
  
  A 2005-ös Deadwing alapja egy szürreális kísértettörténetet, amelyet két amerikai filmrendező, David Lynch és Stanley Kubrick művei inspiráltak. Az album még több metál hatást hordoz, és újfent nagy sikert hozott: a Shallow és a Lazarus című dalok egyaránt felkerültek a slágerlistákra. Ehhez az eredményhez a két illusztris vendégzenész is közrejátszott, úgymint Mikael Ĺkerfeldt az Opethből és Adrian Belew a King Crimsonból. 2006-ban a Porcupine Tree kiadót váltott, és átszerződött a nagynevű Roadrunner Records-hoz. Ebben az évben jelent meg az első DVD-jük, az Arriving Somewhere, amelyen a chicagói koncertjüket örökítették meg; a kritikusok és a rajongók részéről természetesen nem maradt el a méltatás. A következő állomás a Fear Of A Blank Planet soralbum volt 2007-ben; a hírhedt amerikai írófenegyerek, Bret Easton Ellis Holdpark című regényét veszi alapul, komoly társadalmi problémákra felhívva a figyelmet: kommunikációképtelenség és elidegenedés, a tömegkultúra térhódítása, a fiatal generáció drogfogyasztása a mai kor emberének állít görbe tükröt. Wilson akkoriban megemlítette, hogy a lemezcím közvetlenül is utal a New York-i hip-hop gárda, a Public Enemy Fear Of A Black Planet (1990) korongjára. Kereskedelmi szempontból ez lett a Porcupine Tree pályafutásának legkelendőbb alkotása, emellett számos díjat kapott, több magazin az Év Albumának kiáltotta ki, az 5.1-es hangzásáért pedig ismét Grammy-díjra jelölték (amit végül egy The Beatles lemez nyert meg).
  
  Elérkeztünk a jelenhez, amikor is szeptember közepén megjelent a tizedik mű, a hetvenhat perces The Incident. Korábban Steven Wilson egy nagyszabású, bő félórás dalon dolgozott, amely aztán folyamatosan fejlődött, és a végén 55 percesre duzzadt ebből lett a tizennégy tételes The Incident. Az albumra még négy különálló szám került fel, amelyek függetlenek az epikus címadótól. Mindent egybevetve egy különleges és a szó valódi értelmében progresszív dalcsokorral van dolgunk, amelyet alighanem hasonló siker koronáz majd, mint elődeit.
  
  Azonban ne feledkezzünk el a pesti koncertet felvezető bandáról sem: a francia prog metálos Demianst éppen a Porcupine Tree-főnök Steven Wilson dicsérte az idő tájt, és lélegzetelállítónak nevezte bemutatkozó anyagukat, a 2008-as Building An Empire-t. Tavaly októberben pedig az Anathema vendégeként láthattuk őket az azóta jobblétre szenderült Avalon klubban. A Porcupine Tree tehát még sosem járt hazánkban, és aki szereti az intellektuális, egyedi és előremutató muzsikákat, annak ott a helye november elsején a Petőfi Csarnokban!
  
  Tagok:
  
  Steven Wilson ének, gitár, zongora, szintetizátor
  Richard Barbieri billentyűs hangszerek, szintetizátor
  Colin Edwin basszusgitár
  Gavin Harrison dobok
  
  Válogatott diszkográfia
  
  Stúdióalbumok:
  
  1991 On The Sunday Of Life
  1993 Up The Downstair
  1995 The Sky Moves Sideways
  1996 Signify
  1999 Stupid Dream
  2000 Lightbulb Sun
  2002 In Absentia
  2005 Deadwing
  2007 Fear Of A Blank Planet
  2009 The Incident
  
  Koncertlemezek:
  
  1997 Coma Divine Recorded Live in Rome
  2004 Warszawa
  2006 Rockpalast
  2006 Arriving Somewhere (DVD)
  
  A jegy ára: 8 500.- Ft
  A koncert napján: 8 900.- Ft
  
  Megvásárolható online: Ticket Express, Interticket vagy Ticket Portal, vagy színes, nyomdai formában a szolati.hu-n, a CD Pincében, a Headbangerben, a Lemezkuckóban, a Hammer Zenebarlangban, és valamivel később a PeCsa pénztárában! Akik nem budapestiek, rendelhetnek jegyet e-mailben: info@livesound.hu! (Utánvéttel küldik!)

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: