hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [pályázat]  2009. szeptember 23. szerda   11:15
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
PANKKK HungaroConnections program
Jelentkezési határidő: 2009. október 9.

  Az immár nyolcadik alkalommal kiírt HungaroConnections program az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK közös kezdeményezése. A pályázat elsődleges célja, hogy a hazai és külföldi zenekarok közös koncertjeinek támogatásával elősegítse egymás zenei színterének megismerését.
  
  A HungaroConnections program 2005-ben indult, negyedik éve működik sikeresen, s eddig közel 350 hazai és külföldi koncert jött létre a támogatásával. A program eddigi működése során egyértelműen kiderült, hogy ez a pályázati forma sok zenekarnak adott lökést a külföldi koncertezési lehetőségek és partnerzenekarok felkutatásához.
   A HungaroConnections azokat a zenekarokat célozza (kisebbeket és nagyobbakat egyaránt), amelyek életképesek, hisznek magukban és vállalják a külföldi koncertezéssel járó kihívásokat. A támogatások elsősorban az útiköltségeket fedezik és nem céljuk a koncertek költségeinek teljes finanszírozása.
  
  A támogatás összege és feltételei:
  Egy-egy zenekar az általa kiválasztott külföldi partnerzenekarral együtt 120 ezer Ft támogatási összegre pályázhat, és ennek fejében egy-egy közös koncertet játszanak itthon és a külföldi partnerzenekar hazájában.
   Támogatott időszak: 2009. október 1. 2010. március 1.
   Jelentkezési határidő: 2009. október 9. (eddig az időpontig kell postára adni és az online regisztrációs felületre feltölteni a zenekari jelentkezéseket)
  
  További információk:
  személyesen:
  Berta András (programigazgató, PANKKK): andras.berta@pankkk.hu, 0620 3941071
  Nagy Illés (operatív munkatárs, PANKKK): illes.nagy@pankkk.hu, 0630 3985519



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Részletes pályázati kiírás:

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 rhapsody of fire    sziládi mónika    architect    e-nora    wattican punk ballet    jay chou    ugly kid joe    e-force    star positive    terhes társaság    the clash    balaton sound 2013    shades of grey    szarka gyula    tosca    ismerős arcok    inevitable end    antimatter    johnny english    our existence is punishment    leleményes hugo    core leoni    laurence fishburne    deák bill    winona ryder  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!