beszámoló [fesztivál] 2009. szeptember 14. hétfő 12:36
nincsen hozzászólás
szerző: TokiSziget 2009: 4.nap 2009. augusztus 12-17. Hajógyári-Sziget - Budapest
Annak ellenére, hogy mint utóbb kiderült, nézőcsúcsot döntött a Sziget, sokszor úgy éreztem, mintha lézengenének az emberek a koncerteken. Így volt ez a szombati napon is, mikor nem kisebb nevek léptek fel, mint a The Subways, az Editors, a Klaxons, a Manic Street Preachers és a Placebo.
Az Editorst, kiknek nevéből indie csapat ellenére hiányzik a the, sikerült elcsípnem. Kissé olyan érzése volt az embernek, mintha egy undergroundosított Coldplay-t látna, de ez lehet, hogy csak azért volt, mert az énekes számomra hasonlóságot mutatott Chris Martin-nal. De persze lehet, hogy nem. De ez mindegy is, a lényeg, hogy nem alkottak túl maradandót, olyan volt, mintha minden szám ugyanabban a hangnemben lett volna eljátszva, ugyanabban a tempóban, ugyanazzal a szöveggel. Jó, a szöveg azért túlzás. Mondjuk a Racing Rats című dal önmagában vitte a hátán az egész produkciót.
Őket követte a sokkal változatosabb és lendületesebb Klaxons, akik viszont rendesen odatették magukat, folyamatosan váltogatták a hangszereket, a gitáros kapucnis dzsekijével maximum a szintis fiú (mert az fiú volt, nem srác) mellszőre vetekedhetett, ami valami hihetetlen mértékben ellentmondásba került kisfiús arcával. Élőben határozottan jobbak voltak, mint felvételen (pedig ott sem rosszak), sőt, a Myths Of The Near Future album igazi kuriózum. Tényleg egy jó koncert volt, ajánlom mindenkinek a figyelmébe, aki eddig nem hallott még az indie csapatról.
A közeli Auchan-ban (ejtsd: osan, nem ósön) megállapítottuk, hogy a rendőrök mennyivel másképp viselkednek Sziget alatt, mint mondjuk a Balatonon. Például ha a magyar tenger partján ül az ember egy nyitott sörrel, akkor hat rendőr együttesen sünbe veszi, majd kiemelik, beviszik, megtestüregmotozzák és 24 óra után elengedik. Na, itt más a helyzet. Körülbelül 1000 ember ül szerteszét a téren, mindenki iszik, füvezik, tol, szív, fúj, lök, szúr, nyom, a rendőrök meg lazán járkálnak közöttük, mintha itt ez lenne a megszokott.
A Placebo-ra értünk vissza, még éppen kezdés előtt, hatalmas tömeg gyűlt össze itt is, bár lényegesen kevesebben voltak, mint mondjuk a The Prodigy-n, de már mindenki kiéhezve várta a srácokat. Ez a koncert viszont egy kicsit olyan népmesésre sikeredett, volt is meg nem is. Adtak is, meg nem is. Profin végigtolták a koncertet, de mégsem volt teljes a dolog. Talán ha a másfél órás koncerten nem egy óra után szólt volna először a közönséghez Brian Molko, és akkor sem darálta volna végig, hogy helló-örülünk-budapest-örültünk-helló. Sokan arra gyanakodtak, hogy rosszul volt, mert mindenki hallotta a hírt, hogy összeesett egy koncerten nem sokkal a Szigetes buli előtt. De szerintem nem. A programjuk főleg az utolsó lemez köré csoportosult, amit a közönség annyira nem díjazott, mint ahogy azt sem, hogy totál máshogy játszották el a slágereket, mint ahogy vannak. Sőt az Every Me, Every You-t rögtön az elején el is lőtték. A gitárhangzások fantasztikusak voltak, az új dobos valami hihetetlen energiával püfölte, kicsit olyan volt, mintha Nick Carter-t keresztezték volna Travis Barker-el, de mindenképpen figyelemreméltó volt a teljesítménye, energetikusságával kicsit kilógott a csapatból.
Fél csalódottan átcammogtunk az MTV sátorba, egyrészt azért, mert ott mindig le lehet ülni, másrészt azért, mert az Expatriate nevű szintén indie csapat tolt egy kisebb koncertet, amire felkaptuk a fejünket. Bár később le is kaptuk. Jó volt meg minden, csak kicsit olyan semmilyen. A dobos határozottan olyan arccal van megáldva, mintha Michael Jackson lenne Zorro-bajusszal. Ezt a lehetőséget a srácok sajnos még nem aknázták ki, pedig lenne benne ráció. Nem baj, ők is a csomag részei, láttuk. Ami viszont érdekességnek mondható, hogy a koncerten végig ott álltak a színpad szélén a Placebo tagjai, akik miután észrevettük őket szívesen kötélnek álltak egy-két aláírásra és közös fotóra, nagyon közvetlenek voltak, és a koncertélményhez ezzel utólag elég sokat hozzátettek.
A koncertek után még ellátogattunk az MR2 színpadához egy kis mulatozásra, de a Gumipop hangerejét olyannyira levették, hogy a színpadtól 5 méterre már nem is nagyon lehetett óbégatni a feledhetetlenül aktuális indie slágereket. Óbuda népe mindenesetre biztosan örült, hogy nyugodtan alhatott. Hát példát vettünk róluk mi is.