beszámoló [fesztivál] 2009. szeptember 8. kedd 15:28
nincsen hozzászólás
szerző: TokiSziget 2009: 2.nap 2009. augusztus 12-17. Hajógyári-Sziget - Budapest
A Sziget második napján is inkább a Nagyszínpad felé húzott a szívem. Miss Platinumot igaz nem láttam, de mivel a programfüzet böngészése előtt azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik, így annyira nem fogom fel veszteségként. Sokkal fontosabb viszont, hogy utána a brit indie-pop duó, a The Ting Tings állt színpadra. Nem gondoltam volna, hogy élőben is ugyanaz a felállás, mint a klipjeikben, vagyis hogy mindössze ők ketten állnak a színpadon dob és gitárok társaságában. Mondjuk azt beszélik a bennfentesek, hogy a színpad mögött azért egy kisegítőzenész aktívkodott, az ilyet pedig csak rühelleni lehet. Viszont ettől elvonatkoztatva nagyon jó kis műsort láthattunk tőlük. A We Started Nothing lemez úgy unblock terítéken volt és a dalok bizony jóval komolyabbat ütnek, mint a négy fal között hallgatva. Arra azért már csak az érdekesség kedvéért is kíváncsi lennék, hogy nálunk hány lemezt adott el a Ting Tings, mivel az már legendás sztorivá érett, hogy a szlovákoknál pár hónappal ezelőtt még csak egyet. Igaz, így is felléptek északi szomszédjainknál, de ettől függetlenül szerintem jóval többen rajonganak értük itt köztünk. Ez látszott itt a Szigeten is, ahol a hollandok mellett leginkább magyarokkal lehetett találkozni a koncert közben.
Utánuk viszont rendesen kicserélődött a Nagyszínpad előtti tömeg, hisz a Die Toten Hosen következett, velük együtt pedig csordákban indultak meg a német szigetlakók is a helyszín felé. Én magam nem túlzottan rajongok a német retropunkért, legutóbbi szigetes fellépésüket is kihagytam és hát ebből sem láttam túl sokat. Idő közben azért sikerült mélyebben is megismerkedi a Hilltop borok varázslatos világával, az utóbbi időben ez is elengedhetetlen része lett a fesztiválnak.
A jó hangulat mondjuk már e nélkül is garantálva volt, hiszen nyolc óra körül a sokak által lesajnált Bloc Party kezdett, akiket viszont én már régóta rettenetesen vártam. A Kele Okereke vezette londoni indie banda rendesen átmozgatta a szépszámú közönséget. Mondjuk Kele nehezen barátkozott meg a Sziget nevének kiejtésével, nem is nagyon sikerült neki, de hát ez legyen a legnagyobb problémánk. A régi, még sokkal inkább gitárcentrikusabb slágerektől kezdve, az újabb, lebegősebb, elektronikusabb dalokig mind-mind telitalálat volt. Ekkor már azt hittük minden szép és jó, semmi sem szegheti kedvünket, de sajnos Fatboy Slim megtette.
Sokan már előzőleg anyáztak, hogy nem alkotott valami nagyot a Sound-on sem. Hát én ott nem voltam, de itt ez most annyira nem jött át. Azt nem értettem igazán, hogy bár Fatboy Slimnek vannak fantasztikus slágerei, és látványos klipjei, ennek ellenére egy elég vérszegény kivetítős cuccal tolta, majd utána jött valami lézeres dolog, de ezen kívül semmi. Az meg a másik, hogy körülbelül olyan volt, mintha egy Tiesto koncerten lennénk, mert dallamoknak sok nyoma nem volt, eléggé lediszkósította a zenéjét. Volt minden La Roux-tól kezdve Cypress Hill-ig, de valahogy ez most nem jött be. Kár érte.
Ezután átballagtunk az MTV sátorhoz, ahol már állították be a hangcuccot a norvég Satyricon-nak, bár a koncert alatt ezt nem nagyon vettük észre, mert a hangosítón kívül mindenki figyelmes lett arra az apró tényre, hogy a gitárok lényegében nem hallatszottak. Nem telt meg az egész sátor, de Satyr és csapata olyan partit csaptak, hogy ihaj-csuhaj! A horgonyzott vasvillára szerelt mikrofon, a kissé nácis beütésű énekes, a lángoló hajú zenekar, a szintis csaj, aki nem is szintis, csak hajrázós mindez közrejátszott abban, hogy rasztáktól a diszkósokon át mindenki képviseltette magát az eseményen. Kétszer vagy háromszor is vissza lettek tapsolva a sátán közvetlen baráti társaságából összerántott csapat tagjai, és végig hihetetlen energiával ontották a büntető villámokat a színpadról. Az ember azt hinné, hogy egy black metal koncert unalmas, és lehúzós, de nem! Itt az élő példa, a Satyricon, akiknek a neve már templomgyújtogatásokkal is összekerült, és akik nem állnak be az unalmas black bandák sorába. A koncert végére hagyták személyes kedvencemet, a King című dalt, igaz a többség a régieket sokkal jobban díjazta, talán joggal.
A zajos black metal után jólesett körbejárni a multikulti szigetet, öt lépésenként megismerkedni új emberekkel, iszogatni a bábeli zűrzavarban. Egyszóval egyre jobb lett a hangulat, ezerrel pörög a Sziget