Az ausztriai Semmering hegyekben évente megrendezésre kerülő Kaltenbach Open Air fesztivál idén a hetedik alkalmát ünnepelte. A tavalyihoz képest a kettőről háromnaposra bővült a fesztivál, és a helyszín is változott. Kis különítményünk immár a harmadik alkalommal látogatott el Ausztriába, hogy az előző két év kellemes tapasztalatai alapján idén is részt vegyünk a rendezvényen. Most is volt pár olyan húzónév a 38 zenekart felvonultató programban, mint a Dark Tranquilliy, Amon Amarth, Dying Fetus, Einherjer, Absu, Melechesh, Rotten Sound, Thyrfing, Vomitory, melyek megteremtették a kellő motivációt a fesztiválon való részvételhez.

Munka, és egyéb elfoglaltságok miatt a pénteki napon érkeztünk meg a fesztivál helyszínére, így sajnos a csütörtöki nap 10 bandájának produkciójáról lemaradtunk. Igazából nekem nem is eredt ebből hiányérzetem, mivel a 7 ismeretlenebb osztrák zenekar mellett az ismertebb bandák névsora aznap este a true black metalos német Paragon Belial, a szintén black metalt játszó osztrák Hellsaw és a 16 éves német sihederek által működtetett Hackneyed nevű, agyonreklámozott death metal formációban merült ki.

Az utazással és megérkezéssel nem voltak gondok, gyorsan meg lehetett találni a tavalyitól pár kilométerre lévő fesztivál helyszínt, és a közeli SPAR parkolójában hagyva járgányunkat megindultunk az immár sík terepen elhelyezkedő (a korábbi helyszín domboldalon volt) kempingben történő sátorbontáshoz. Az új helyszínre is jellemzőek voltak a korábbihoz hasonlatos tények, miszerint infrastrukturális részről eléggé el volt hanyagolva a rendezvény. A szűkös számban mért Toi-Toi WC-k mellett továbbra sem volt zuhanyzási, tisztálkodási lehetőség, pedig erre azért lehetne gondot fordítani. Mondjuk a fürdést alternatív módokon meg lehetett oldani: a pénteki nap melege után pár bátor ember egy szál semmiben fürdött éjszaka a fesztivál terepét végigkísérő jéghideg, kis hegyi patakban, valamint szombaton a mindent elsöprő vihar és esőmennyiség úgyis mindenkit bőrig áztatott. A koncertek helyszínéül szolgáló egy darab nagy színpad ezúttal egy nagyobb tisztáson foglalt helyet, a sörsátorral és a merch cuccokat tartalmazó sátrakkal egyetemben.

A sátor felállítása után, a pass-ok átvételekor el is érkezett az első komoly arculcsapás pillanata: éppen ekkor kezdték el kiplakátozni, hogy az általam legjobban várt Dying Fetus fellépése elmarad a Baltimore-i reptér lezárása miatt. A szomorú tényt tudomásul véve ballagtunk a színpad felé a gatyarohasztó melegben, ahol éppen a hazai Neochrome zúzott. Két útitársam inkább a merch pultok tüzetes, több órát felemésztő végignézését tartotta prioritásának a tűző napon, így egyedül figyeltem a délutáni zenekarok produkcióit. A Neochrome tisztességgel helytállt ebben a koradélutáni időpontban, csak a gyér számban jelen lévő levő közönség és a napsütéses idő nem teremtett ideális körülményeket a nívós black/death metal muzsikájuk élvezetéhez. Az utánuk következő, cseh nemzetiségű F.O.B. alakulata olyan jellegtelen, tucat metal témákból építkező zenét prezentált, hogy azt bármilyen körülmények között sem szívesen hallgatja az ember. Újra hazánk fiai következtek a szombathelyi Halor színpadra lépésével. Fellépésük azért volt fura, mivel az általuk játszott heavy metal muzsika abszolút nem illet bele a Kaltenbach által képviselt black és death metal irányvonalába. Pislogtak is rendesen a nézők, amikor megszólaltak az igazi kardlóbálós heavy metal témák. Ettől még nem volt rossz produkció, páran előre is mentek bátran villázni a hősies himnuszokra, csak a fesztivál zenei kínálatából lógott ki nagyon a Halor zenéje. A melodikus death metalt játszó osztrák Lost Dreams és a deathrock-ban utazó Outrage zenéje nem tűnt túl izgalmasnak, így inkább a sátrunknál megejtett, étkezéssel egybekötött pihenés mellett döntöttünk. A kemping területéig kiszűrődő zene alapján nem bántuk meg döntésünket.
(Barna)

Az esti időpontok közeledtével eljött az ismertebb zenekarok ideje, elsőként a Lengyelhonból érkező Hate prezentálta erőteljes black/death metal muzsikáját. Miután a lengyel fenegyerekek manifesztálódtak a Kaltenbach színpadán, elkezdődött a kegyetlen zúzás, tombolás. Rászabadították az emberekre gyilkos muzsikájukat, a jó kis black/death metalt, úgy, ahogyan azt lengyel módra teszik. A banda igen nagy múltra tekint vissza, 1990-ben alakultak, a legutóbbi kiadványuk a tavalyi Morphosis című lemez volt. Miközben a Nap utolsó sugarai is kezdtek eltűnni, Adam „The First Sinner” énekes/gitáros gyűlölettől ittasan hörgött bele a tömegbe, miközben castolta a fogós spelleket hangszeréből. Destroyer gitáros, Mortifer basszeros és Hexen dobos, hibátlanul és magabiztosan adták elő gyilkos szerzeményeiket. Mi az akkor még száraz tőzegben üldögélve figyeltük a ceremóniát. Igényes, steril és ugyanakkor kőkemény black/death metal zenének lehettünk szem és fültanúi.
(Deviant)

A lengyel black/death metal horda után jött az általam már várt svéd Vomitory előadása. Az 1989-ben alakult death metal banda idén már a hetedik nagylemezét adta ki Carnage Euphoria címmel. Svéd barátaink mindig is a brutálisabb oldaláról közelítették meg a stílust, de a gyilkos tempók és szikár darálások közé lassabb, középtempósabb sulykolásokat is illesztenek. A lemenő nap fényében fürdőzve is nagy vehemenciával, és jó hangulatban adták elő a zenészek a gyilkos Vomitory szerzeményeket. Peter Östlund és Urban Gustafsson gitárosok folyamatosan facsarták hangszerükből a zúzós, sajnos kissé kásásan megszólaló gitártémákat, Tobias Gustafsson nagy energiával ütötte a blast beat-eket és Erik Rundqvist hozta a basszustémák mellett a pincemély hörgéseket. Az új album nagyon jól sikerült, így örültem annak, hogy elég sok (négy vagy öt) nótát vettek elő róla. A régebbi érát is bőven megidézték, a Blood Rapture címadója mellett volt két dal a legbrutálisabbnak számító Revelation Nausea albumról, valamint a kimértebb, The Voyage című nótát is megidézték a Redemption lemezről. Természetesen a 2007-es Terrorize, Brutalize, Sodomize is szerepelt a koncertprogramban. A Dying Fetus koncertlemondása miatt mindegyik banda kicsit több időt kapott aznap este, így egy ráadás szám is belefért a Vomitory programjába. A hangzás apróbb hiányosságaitól eltekintve egy remek koncertet láthattunk a svéd aprító brigádtól.
(B.)

Miután a Vomitory lerótta tiszteletét a Kaltenbach színpadán, a főszerepet az egyik számomra legkedvesebb underground banda vette át, ami nem más, mint a német Dark Fortress. Aki kicsit jobban beleásta magát a black metal irányzatba, annak ismerősen cseng ez a név, hiszen manapság a melodikus black metal szcénán belül meghatározó szerepet tölt be a banda, és ha figyelembe vesszük, hogy egyedi zenéjével újabb dimenziókat/távlatokat nyitott meg a szcénán belül, akkor méltán nevezhetnénk a Dark Fortress-t egyfajta mérföldkőnek a melodikus black metal történetében. A nyári alkony fényében, feketén fénylő harci felszerelésben a német fenegyerekek neki is láttak tehát a zúzásnak. Kétség nem fér hozzá, hogy az idei fesztivál egyik legelitebb bandáját láthattuk a színen. A srácok kirobbanóan jó formában voltak, eszméletlen erő és dinamika sugárzott át a zenéjükből, mely engem és barátomat azonnal magával is ragadott, nyomattuk is a rotor effektust rendesen, alap. Morean énekes szinte hipnotikus hatást gyakorolt a közönségre egyéni karizmatikus előadásmódjával, határozott gesztikulációival, brutális hörgéseivel. Asvargr és V Santura gitárosok megállás nélkül ontották hangszereikből a gyilkosabbnál gyilkosabb riffeket, mindezeket kísérték Draug vastag bassztémái, Paymon kísérteties és démoni billentyűs szőnyegtémái, valamint az elit egység motorja, Seraph dobos, akinek pergetései és blastjai földrengésszerűen dübörögtek. A koncert során olyan számok kerültek megidézésre, mint például a tavalyi Eidolon albumról a The Silver Gate, a Baphomet, a The Unflesh, és a régebbiek közül a Midnight Poem, a Self Mutilation, a Catawomb. A hangzással nem volt különösebb gond, bár lehetett volna jobb is, meg néha volt, hogy az egyik gitárból semmi sem hallatszott, mert a másik elnyomta, ezért totál egybefolyt az egész. Ezt leszámítva nagyon igényes és egyéni produkciónak lehettünk szemtanúi, profi zenészek előadásában.
(D.)

A német black metal horda után a finn Rotten Sound brigádja vette birtokba a színpadot, hogy brutális grindcore muzsikájával tiporja földbe a közönséget. Az 1993-ban alakult zenekar minőségi munkákkal kényezteti a stílus rajongóit, amelynek a tavaly kiadott Cycles című ötödik nagylemez is mintapéldája. Az érces svéd death metal-os hangzású gitárral elővezetett 45 perces koncertjük remek hangulatban telt, egymás után szólaltak meg a velős, ám annál fogósabb témákat tartalmazó őrjöngések. A rengeteg dara mellett a Rotten Sound bőven épít be dalaiba lassabb, bólogatásra ingerlő részeket is, ezzel változatosabbá téve a szélsebes reszeléseket. Az erőteljesen megdörrenő hangzással elővezetett dalok megtették hatásukat: a fesztiválon a Rotten Sound-ra alakult ki a legnagyobb küzdelem a nézőtéren. Egymást érték a vad moshpit-ek és a gyorsan tekergőző circle pit-ek. A zenészek is elemükben voltak: Keijo Niinimaa énekes mellett Mika Aalto gitáros, Toni Pihlaja basszer és Sami Latva dobos is teljes erőbedobással prezentálták a zúzdákat. Ugyan nem szántották fel a színpadot, de dinamikailag teljesen rendben volt a produkció. Hallottam olyan véleményt is, hogy a 2006-ban belépett Sami dobos a csatlakozása utáni időben a koncerteken nem állt a helyzet magaslatán, azonban ennek most nyomát sem éreztem, teljesen egyben volt a zenészek játéka. A legtöbb szám a Cycles-ről hangzott el, de nem hagyták ki a régebbi lemezeket sem, így az Exit és a Murderworks is megidézésre került. Egy remek Rotten Sound koncertnek lehettünk tanúi, így kell grindcore-t játszani.
(B.)

A gyilkos grindcore ördögök után a színpadot az izraeli Melechesh vette uralma alá. A banda zeneileg olyan vegyes, mint a koldus szar, ugyanis sumér black/death/közép keleti metalt játszanak. Ezek mind keverednek zenéjükben, amiről mellesleg az a tipikus hiba jut eszembe, amikor van egy banda, amelyik valami nagyon nagyot akar alkotni, valami nagyon újat, szépet, és a végén egy teljes káosz lesz belőle. Nos, ez volt jellemző a Melechesh ausztriai fellépésére is. Jómagam aligha láttam kb. 5-6 számot az egész produkcióból, mert egy bizonyos idő eltelte után rám tört a fejfájás. A hangzás koszos volt, szóval még ez is betett az egésznek, de a zenészeket elnézve abszolút magabiztosan adták elő azt, amivel készültek. Melechesh Ashmedi énekes/gitáros határozottan bánt hangszerével, és közben adta ki magából a harci hörgéseket, zenésztársai, Moloch gitáros, Kawn basszeros és Xul dobos, mindent megtettek annak érdekében, hogy lázba hozzák az alélt közönséget, de mint a föntiek is elárulják, ez most legalábbis nem sikerült nekik. Egyszóval egy elég gyenge produkciónak lehettünk szem és fültanúi.
(D.)

A Dying Fetus sajnálatos elmaradása miatt a Melechesh után a Dark Tranquillity jött. A melodikus death metal-t játszó svédek voltak a nap főzenekara, így egy jó 75 perces játékidőben tudták prezentálni eddigi munkásságuk legjavát. Az 1989-ben alakult banda az In Flames mellett a göteborgi death metal egyik legjelentősebb zenekara, akik (az In Flames-el ellentétben) az eredeti stílus mellett maradva alkottak meg eddig 8 színvonalas nagylemezt. Ugyan nem mindegyik albumuk ugyanolyan jó, de mindig hozzák az elvárható minőséget, és a legutóbbi, 2007-ben kiadott Fiction különösen erősre sikerült. A Kaltenbach-os előadásuk is egy olajozottan működő, ereje teljében levő zenekart jelenített meg, ahogy sorban játszották a fogós szerzeményeiket. Élvezetesen, nagy beleéléssel prezentálták a számokat, különösen Mikael Stanne énekes volt aktív a teátrális, színpadias mozdulataival, és a közönséget buzdító megnyilvánulásaival. Niklas Sundin és Martin Henriksson gitárosok remekül tálalták a dallamos riffeket és a finom szólókat, valamint Anders Jivarp dobos, Martin Brändström szintis és a Soilwork-ből tavaly érkezett Daniel Antonsson basszer magabiztos játékára sem lehetett panasz. A hangzást sikerült jól belőni, a hangulattal sem volt gond, így egy igen kellemes koncertet adott a Dark Tranquillity. A számokat is jól válogatták össze: új és régi dalok egyaránt elhangzottak a koncerten. A Fiction-ról hallhattuk a The Lesser Faith, az Inside The Particle Storm és a Focus Shift mellett a két dallamos nótát, a Misery’s Crown-t és a The Mundane And The Magic-et is. A Character-t a The New Build és a Lost To Apathy képviselte, a Damage Done-ról a Final Resistance és a The Treason Wall hangzott el, a Haven-ről pedig a The Wonders At Your Feet-et hallhattuk. A Projector-ról a ThereIn slágere csendült fel, míg a The Mind’s I-ról a Dreamlore Degenerate szerepelt a koncertprogramban. A The Gallery-ről is játszottak: a kihagyhatatlan Punish My Heaven mellett a Lethe című nótát hallhattuk. A koncert végeztével mindenki elégedetten indulhatott a sátrába nyugovóra térni, ugyanis a Dark Tranquillity egy remek, az elejétől a végéig kellemes, szórakoztató fellépéssel örvendeztette meg a Kaltenbach közönségét. Ekkor még nyugodtan hajtottam álomra a fejemet, mit sem sejtve az akkor már gyülekező viharfelhőkről, melyek a következő nap katasztrofális időjárását idézték elő.
(B.)

1. oldal

Következő oldal  >>