hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2009. augusztus 14. péntek   11:37
1 hozzászólás

szerző: Barna
Kaltenbach Open Air 2009
2009. július 16-18., Ausztria, Spital Am Semmering

  1.nap

  Az ausztriai Semmering hegyekben évente megrendezésre kerülő Kaltenbach Open Air fesztivál idén a hetedik alkalmát ünnepelte. A tavalyihoz képest a kettőről háromnaposra bővült a fesztivál, és a helyszín is változott. Kis különítményünk immár a harmadik alkalommal látogatott el Ausztriába, hogy az előző két év kellemes tapasztalatai alapján idén is részt vegyünk a rendezvényen. Most is volt pár olyan húzónév a 38 zenekart felvonultató programban, mint a Dark Tranquilliy, Amon Amarth, Dying Fetus, Einherjer, Absu, Melechesh, Rotten Sound, Thyrfing, Vomitory, melyek megteremtették a kellő motivációt a fesztiválon való részvételhez.
  
  Munka, és egyéb elfoglaltságok miatt a pénteki napon érkeztünk meg a fesztivál helyszínére, így sajnos a csütörtöki nap 10 bandájának produkciójáról lemaradtunk. Igazából nekem nem is eredt ebből hiányérzetem, mivel a 7 ismeretlenebb osztrák zenekar mellett az ismertebb bandák névsora aznap este a true black metalos német Paragon Belial, a szintén black metalt játszó osztrák Hellsaw és a 16 éves német sihederek által működtetett Hackneyed nevű, agyonreklámozott death metal formációban merült ki.
  
  Az utazással és megérkezéssel nem voltak gondok, gyorsan meg lehetett találni a tavalyitól pár kilométerre lévő fesztivál helyszínt, és a közeli SPAR parkolójában hagyva járgányunkat megindultunk az immár sík terepen elhelyezkedő (a korábbi helyszín domboldalon volt) kempingben történő sátorbontáshoz. Az új helyszínre is jellemzőek voltak a korábbihoz hasonlatos tények, miszerint infrastrukturális részről eléggé el volt hanyagolva a rendezvény. A szűkös számban mért Toi-Toi WC-k mellett továbbra sem volt zuhanyzási, tisztálkodási lehetőség, pedig erre azért lehetne gondot fordítani. Mondjuk a fürdést alternatív módokon meg lehetett oldani: a pénteki nap melege után pár bátor ember egy szál semmiben fürdött éjszaka a fesztivál terepét végigkísérő jéghideg, kis hegyi patakban, valamint szombaton a mindent elsöprő vihar és esőmennyiség úgyis mindenkit bőrig áztatott. A koncertek helyszínéül szolgáló egy darab nagy színpad ezúttal egy nagyobb tisztáson foglalt helyet, a sörsátorral és a merch cuccokat tartalmazó sátrakkal egyetemben.
  
  A sátor felállítása után, a pass-ok átvételekor el is érkezett az első komoly arculcsapás pillanata: éppen ekkor kezdték el kiplakátozni, hogy az általam legjobban várt Dying Fetus fellépése elmarad a Baltimore-i reptér lezárása miatt. A szomorú tényt tudomásul véve ballagtunk a színpad felé a gatyarohasztó melegben, ahol éppen a hazai Neochrome zúzott. Két útitársam inkább a merch pultok tüzetes, több órát felemésztő végignézését tartotta prioritásának a tűző napon, így egyedül figyeltem a délutáni zenekarok produkcióit. A Neochrome tisztességgel helytállt ebben a koradélutáni időpontban, csak a gyér számban jelen lévő levő közönség és a napsütéses idő nem teremtett ideális körülményeket a nívós black/death metal muzsikájuk élvezetéhez. Az utánuk következő, cseh nemzetiségű F.O.B. alakulata olyan jellegtelen, tucat metal témákból építkező zenét prezentált, hogy azt bármilyen körülmények között sem szívesen hallgatja az ember. Újra hazánk fiai következtek a szombathelyi Halor színpadra lépésével. Fellépésük azért volt fura, mivel az általuk játszott heavy metal muzsika abszolút nem illet bele a Kaltenbach által képviselt black és death metal irányvonalába. Pislogtak is rendesen a nézők, amikor megszólaltak az igazi kardlóbálós heavy metal témák. Ettől még nem volt rossz produkció, páran előre is mentek bátran villázni a hősies himnuszokra, csak a fesztivál zenei kínálatából lógott ki nagyon a Halor zenéje. A melodikus death metalt játszó osztrák Lost Dreams és a deathrock-ban utazó Outrage zenéje nem tűnt túl izgalmasnak, így inkább a sátrunknál megejtett, étkezéssel egybekötött pihenés mellett döntöttünk. A kemping területéig kiszűrődő zene alapján nem bántuk meg döntésünket.
  (Barna)
  
  Az esti időpontok közeledtével eljött az ismertebb zenekarok ideje, elsőként a Lengyelhonból érkező Hate prezentálta erőteljes black/death metal muzsikáját. Miután a lengyel fenegyerekek manifesztálódtak a Kaltenbach színpadán, elkezdődött a kegyetlen zúzás, tombolás. Rászabadították az emberekre gyilkos muzsikájukat, a jó kis black/death metalt, úgy, ahogyan azt lengyel módra teszik. A banda igen nagy múltra tekint vissza, 1990-ben alakultak, a legutóbbi kiadványuk a tavalyi Morphosis című lemez volt. Miközben a Nap utolsó sugarai is kezdtek eltűnni, Adam The First Sinner énekes/gitáros gyűlölettől ittasan hörgött bele a tömegbe, miközben castolta a fogós spelleket hangszeréből. Destroyer gitáros, Mortifer basszeros és Hexen dobos, hibátlanul és magabiztosan adták elő gyilkos szerzeményeiket. Mi az akkor még száraz tőzegben üldögélve figyeltük a ceremóniát. Igényes, steril és ugyanakkor kőkemény black/death metal zenének lehettünk szem és fültanúi.
  (Deviant)
  
  A lengyel black/death metal horda után jött az általam már várt svéd Vomitory előadása. Az 1989-ben alakult death metal banda idén már a hetedik nagylemezét adta ki Carnage Euphoria címmel. Svéd barátaink mindig is a brutálisabb oldaláról közelítették meg a stílust, de a gyilkos tempók és szikár darálások közé lassabb, középtempósabb sulykolásokat is illesztenek. A lemenő nap fényében fürdőzve is nagy vehemenciával, és jó hangulatban adták elő a zenészek a gyilkos Vomitory szerzeményeket. Peter Östlund és Urban Gustafsson gitárosok folyamatosan facsarták hangszerükből a zúzós, sajnos kissé kásásan megszólaló gitártémákat, Tobias Gustafsson nagy energiával ütötte a blast beat-eket és Erik Rundqvist hozta a basszustémák mellett a pincemély hörgéseket. Az új album nagyon jól sikerült, így örültem annak, hogy elég sok (négy vagy öt) nótát vettek elő róla. A régebbi érát is bőven megidézték, a Blood Rapture címadója mellett volt két dal a legbrutálisabbnak számító Revelation Nausea albumról, valamint a kimértebb, The Voyage című nótát is megidézték a Redemption lemezről. Természetesen a 2007-es Terrorize, Brutalize, Sodomize is szerepelt a koncertprogramban. A Dying Fetus koncertlemondása miatt mindegyik banda kicsit több időt kapott aznap este, így egy ráadás szám is belefért a Vomitory programjába. A hangzás apróbb hiányosságaitól eltekintve egy remek koncertet láthattunk a svéd aprító brigádtól.
  (B.)
  
  Miután a Vomitory lerótta tiszteletét a Kaltenbach színpadán, a főszerepet az egyik számomra legkedvesebb underground banda vette át, ami nem más, mint a német Dark Fortress. Aki kicsit jobban beleásta magát a black metal irányzatba, annak ismerősen cseng ez a név, hiszen manapság a melodikus black metal szcénán belül meghatározó szerepet tölt be a banda, és ha figyelembe vesszük, hogy egyedi zenéjével újabb dimenziókat/távlatokat nyitott meg a szcénán belül, akkor méltán nevezhetnénk a Dark Fortress-t egyfajta mérföldkőnek a melodikus black metal történetében. A nyári alkony fényében, feketén fénylő harci felszerelésben a német fenegyerekek neki is láttak tehát a zúzásnak. Kétség nem fér hozzá, hogy az idei fesztivál egyik legelitebb bandáját láthattuk a színen. A srácok kirobbanóan jó formában voltak, eszméletlen erő és dinamika sugárzott át a zenéjükből, mely engem és barátomat azonnal magával is ragadott, nyomattuk is a rotor effektust rendesen, alap. Morean énekes szinte hipnotikus hatást gyakorolt a közönségre egyéni karizmatikus előadásmódjával, határozott gesztikulációival, brutális hörgéseivel. Asvargr és V Santura gitárosok megállás nélkül ontották hangszereikből a gyilkosabbnál gyilkosabb riffeket, mindezeket kísérték Draug vastag bassztémái, Paymon kísérteties és démoni billentyűs szőnyegtémái, valamint az elit egység motorja, Seraph dobos, akinek pergetései és blastjai földrengésszerűen dübörögtek. A koncert során olyan számok kerültek megidézésre, mint például a tavalyi Eidolon albumról a The Silver Gate, a Baphomet, a The Unflesh, és a régebbiek közül a Midnight Poem, a Self Mutilation, a Catawomb. A hangzással nem volt különösebb gond, bár lehetett volna jobb is, meg néha volt, hogy az egyik gitárból semmi sem hallatszott, mert a másik elnyomta, ezért totál egybefolyt az egész. Ezt leszámítva nagyon igényes és egyéni produkciónak lehettünk szemtanúi, profi zenészek előadásában.
  (D.)
  
  A német black metal horda után a finn Rotten Sound brigádja vette birtokba a színpadot, hogy brutális grindcore muzsikájával tiporja földbe a közönséget. Az 1993-ban alakult zenekar minőségi munkákkal kényezteti a stílus rajongóit, amelynek a tavaly kiadott Cycles című ötödik nagylemez is mintapéldája. Az érces svéd death metal-os hangzású gitárral elővezetett 45 perces koncertjük remek hangulatban telt, egymás után szólaltak meg a velős, ám annál fogósabb témákat tartalmazó őrjöngések. A rengeteg dara mellett a Rotten Sound bőven épít be dalaiba lassabb, bólogatásra ingerlő részeket is, ezzel változatosabbá téve a szélsebes reszeléseket. Az erőteljesen megdörrenő hangzással elővezetett dalok megtették hatásukat: a fesztiválon a Rotten Sound-ra alakult ki a legnagyobb küzdelem a nézőtéren. Egymást érték a vad moshpit-ek és a gyorsan tekergőző circle pit-ek. A zenészek is elemükben voltak: Keijo Niinimaa énekes mellett Mika Aalto gitáros, Toni Pihlaja basszer és Sami Latva dobos is teljes erőbedobással prezentálták a zúzdákat. Ugyan nem szántották fel a színpadot, de dinamikailag teljesen rendben volt a produkció. Hallottam olyan véleményt is, hogy a 2006-ban belépett Sami dobos a csatlakozása utáni időben a koncerteken nem állt a helyzet magaslatán, azonban ennek most nyomát sem éreztem, teljesen egyben volt a zenészek játéka. A legtöbb szám a Cycles-ről hangzott el, de nem hagyták ki a régebbi lemezeket sem, így az Exit és a Murderworks is megidézésre került. Egy remek Rotten Sound koncertnek lehettünk tanúi, így kell grindcore-t játszani.
  (B.)
  
  A gyilkos grindcore ördögök után a színpadot az izraeli Melechesh vette uralma alá. A banda zeneileg olyan vegyes, mint a koldus szar, ugyanis sumér black/death/közép keleti metalt játszanak. Ezek mind keverednek zenéjükben, amiről mellesleg az a tipikus hiba jut eszembe, amikor van egy banda, amelyik valami nagyon nagyot akar alkotni, valami nagyon újat, szépet, és a végén egy teljes káosz lesz belőle. Nos, ez volt jellemző a Melechesh ausztriai fellépésére is. Jómagam aligha láttam kb. 5-6 számot az egész produkcióból, mert egy bizonyos idő eltelte után rám tört a fejfájás. A hangzás koszos volt, szóval még ez is betett az egésznek, de a zenészeket elnézve abszolút magabiztosan adták elő azt, amivel készültek. Melechesh Ashmedi énekes/gitáros határozottan bánt hangszerével, és közben adta ki magából a harci hörgéseket, zenésztársai, Moloch gitáros, Kawn basszeros és Xul dobos, mindent megtettek annak érdekében, hogy lázba hozzák az alélt közönséget, de mint a föntiek is elárulják, ez most legalábbis nem sikerült nekik. Egyszóval egy elég gyenge produkciónak lehettünk szem és fültanúi.
  (D.)
  
  A Dying Fetus sajnálatos elmaradása miatt a Melechesh után a Dark Tranquillity jött. A melodikus death metal-t játszó svédek voltak a nap főzenekara, így egy jó 75 perces játékidőben tudták prezentálni eddigi munkásságuk legjavát. Az 1989-ben alakult banda az In Flames mellett a göteborgi death metal egyik legjelentősebb zenekara, akik (az In Flames-el ellentétben) az eredeti stílus mellett maradva alkottak meg eddig 8 színvonalas nagylemezt. Ugyan nem mindegyik albumuk ugyanolyan jó, de mindig hozzák az elvárható minőséget, és a legutóbbi, 2007-ben kiadott Fiction különösen erősre sikerült. A Kaltenbach-os előadásuk is egy olajozottan működő, ereje teljében levő zenekart jelenített meg, ahogy sorban játszották a fogós szerzeményeiket. Élvezetesen, nagy beleéléssel prezentálták a számokat, különösen Mikael Stanne énekes volt aktív a teátrális, színpadias mozdulataival, és a közönséget buzdító megnyilvánulásaival. Niklas Sundin és Martin Henriksson gitárosok remekül tálalták a dallamos riffeket és a finom szólókat, valamint Anders Jivarp dobos, Martin Brändström szintis és a Soilwork-ből tavaly érkezett Daniel Antonsson basszer magabiztos játékára sem lehetett panasz. A hangzást sikerült jól belőni, a hangulattal sem volt gond, így egy igen kellemes koncertet adott a Dark Tranquillity. A számokat is jól válogatták össze: új és régi dalok egyaránt elhangzottak a koncerten. A Fiction-ról hallhattuk a The Lesser Faith, az Inside The Particle Storm és a Focus Shift mellett a két dallamos nótát, a Miserys Crown-t és a The Mundane And The Magic-et is. A Character-t a The New Build és a Lost To Apathy képviselte, a Damage Done-ról a Final Resistance és a The Treason Wall hangzott el, a Haven-ről pedig a The Wonders At Your Feet-et hallhattuk. A Projector-ról a ThereIn slágere csendült fel, míg a The Minds I-ról a Dreamlore Degenerate szerepelt a koncertprogramban. A The Gallery-ről is játszottak: a kihagyhatatlan Punish My Heaven mellett a Lethe című nótát hallhattuk. A koncert végeztével mindenki elégedetten indulhatott a sátrába nyugovóra térni, ugyanis a Dark Tranquillity egy remek, az elejétől a végéig kellemes, szórakoztató fellépéssel örvendeztette meg a Kaltenbach közönségét. Ekkor még nyugodtan hajtottam álomra a fejemet, mit sem sejtve az akkor már gyülekező viharfelhőkről, melyek a következő nap katasztrofális időjárását idézték elő.
  (B.)

  2.nap

  9 óra felé ébredve már sejtettem, hogy az ilyen időtájban uralkodó, szinte éjszakai sötétség egy nagyon komoly zuhé előjele. Nem kellett sokat várni, le is zúdult az eső, mintha dézsából öntenék. A sátorhoz visszaérést nem kockáztattuk, mivel addig rongyosra áztunk volna, így egy osztrák viking testvérünk álló pavilonja alá kérezkedtünk be. Nos, a vihar csak nem akart múlni, így gémberedő lábakkal vártunk órákat a 10 fokos hidegben vacogva. Viking barátunk közben egy fanyar mosollyal megjegyezte, hogy bizony Thor most jól megbünteti a hitvány népeket az égi áldással. Hát igen, a fesztiválok örök rákfenéje a szeszélyes időjárás, melyet nem tudunk befolyásolni. Az ítéletidő rányomta a bélyegét a fesztiválozók kedvére is, rengetegen futamodtak meg, és indultak hazafelé. Mi azonban kitartottunk, és a beázó sátor, valamint a bokáig süppedő sár sem hátráltatott meg minket. Körülbelül délután 4 órára szerencsére elállt az eső, így az esti bandákat már csapadék nélküli, didergős 8-9 fokban lehetett megtekinteni. Sajnos az időjárás miatt kimaradt az esőben játszó 6-7 zenekar, de csak a Parental Advisory röfögős, brutális death metal-jának kihagyását sajnáltam, melynél a színpadról kiszűrődő zajok egy ígéretes bandát sejtettek.
  
  Az osztrák Sanguis elég semmitmondó black metal-ja után az 1993-ban alakult amerikai Lividity következett. Az úriemberek pornó death/grind muzsikában utaznak, és nagyon meggyőzően játszották el a poénokban és brutalitásban bővelkedő szerzeményeket. Von Young énekes/gitáros komoly arccal vezette elő a számok közben mókás, vicces hozzászólásait, melyekben anális (és egyéb) szexre kapható lányokat igyekezett megszólítani a közönségből. A számok közti bohóckodás mellett a muzsikában nem vicceltek: pontos játékkal vezették elő a szigorú death/grind zúzdákat. Von Young erőteljes, gyomorból feltörő öblös hörgése mellett kiválóan kezelte gitárját, és Dave Kibler gitáros valamint Jake Lahniers basszer is besegített magasabb fekvésű üvöltésekkel a vokálozásba. Garrett Scanlan dobos pedig fáradhatatlanul püfölte a cájgot. Legutóbbi lemezük 2006-ban jelent meg Used, Abused, And Left For Dead címmel, az új csapás pedig idén októberben érkezik To Desecrate And Defile címmel. Ezen készülő új lemezről is előkaptak egy nótát, valamint a régi lemezekből kaptunk egy véres vegyes felvágottat. A jó hangzás, a gyilkos számok, és a mókás hangulat egy remek bulit eredményezett a lemenő nap fényében.
  
  Az utánuk következő svéd Evocation még 1991-ben alakult, de az akkoriban old-school death metal-t játszó banda 1993-ban egy hosszabb szünetre ment. 2004-ben tértek vissza, és a láncfűrész hangzású svéd death metal-jukat dallamosabb hatásokkal is felvértezték a 2007-es Tales From The Tomb, és még inkább a 2008-as Dead Calm Chaos című lemezeken. A mostani koncerten is főként erről a két albumról prezentálták a svéd death metal dalaikat. Egy közepesen erős fellépésnek lehettünk tanúi, ahol a hiányosságok egyrészt az előadásban is megtalálhatóak voltak, másrészt a zenei részben is. Utóbbinál a fogósságon, a markáns dalfelépítés terén lehetne még fejlődni, hogy elérhessék a nagy bandák szintjét (Dismember, Entombed). Az előadásban pedig Thomas Josefsson énekes kicsit heavy metal-osra vett, teátrális gesztusai zavartak, bár ez lehet, hogy csak az én szememet szúrta. A vokálok terén nem teljesített rosszul Thomas barátunk, és a többi muzsikus is meggyőzően kezelte a hangszerét. Egy kellemes koncertet láthattunk a svédektől, de nem éreztem az átütő erőt az előadásukban.
  (Barna)
  
  A svéd Evocation után eljött végre az Absu ideje. Az 1991-ben alakult, Babyloniak tengeristenének nevével ellátott, előbb death majd később black/thrash metalt játszó amerikai banda vette át az irányítást. Mint ahogy az a fentiekből kiderült, a zenekar az ősi korok és népek mitológiájával és okkultizmussal kapcsolatos témákban írja dalszövegeit, az újonnan megjelent Absu című lemez sem kivétel ez alól, amiről koncertjük során prezentáltak is pár számot. Megint csak egyedi bandának lehettünk szemtanúi, már csak azért is, mert jó pár számnál a dobos énekelt. Elképesztő látványt nyújtott számomra, hogyan képes egy ember ennyire precízen kezelve a dobokat még hibátlanul összpontosítani a dalszövegre is. Nos, ő nem volt más, mint a banda frontembere és egyben dobosa, Proscriptor McGovern, akinek iszonyatos erő van a hangjában. Hörgései, károgásai elősegítették az élmény faktor ugrásszerű, folyamatos növekedését, elejétől a végéig a jó hangulatban tartva a közönséget. A gitárosok, Aethyris MacKay és Zawicizuz úgy gyötörték hangszereiket, hogy azok az ősi istenek igéit idézték meg riffek formájában. Mindegyik zenész nagyon precízen bánt hangszerével, látszik, hogy nagy múltra tekintenek vissza. Ezezu (Paul Williamson) is hibátlanul nyomatta a fogós bassztémákat hangszeréből, miközben gyomrából feltört Absu haragjának hangja is, halálhörgés formájában, mely pusztító volt, mint egy özönvíz. A hangzással itt is voltak némi problémák, de ez nem a zenekar hibája.
  
  A hatalmas és dicső Absu leköszönése után következtek a svéd viking/black metal képviselői, a Thyrfing. A banda az esti órákban lépett fel, és a napközben leesett csapadékmennyiség olyan szinten lehűtötte a hőmérsékletet, hogy remegtünk még dupla pulóverben is, mint a Parkinsonos Ozzy Osbourne. Az 1995-ben megalakult banda tavaly adta ki Hels Vite című lemezét, amiről szintén játszottak pár számot, emellett a viking metal szcéna egyik vezető bandájának mondhatóak az olyan nagy nevek mellett, mint például a svéd Amon Amarth vagy a Feröer szigeteki Tyr. A Thyrfing produkciója igazán nagy élmény volt, Jens Rydén énekes egy nagyon energikus frontember, engem a Kampfar frontemberére emlékeztetett, aki szintén egy nagyon jó előadó művész és énekes. Szerintem egy viking metalnak ilyenek kell lennie, vadnak, erőtől duzzadónak, lehengerlőnek. Mindez megvolt a Thyrfing koncertjében, a gitárosok, Patrik Lindgren és Fredrik Jansson nagyszerűen kezelték hangszereiket, de ami még tetszett bennük, az volt, hogy talán ők voltak az egyetlen olyan előadók, akiknek igazán jó volt a kiállásuk. Mert azért valljuk be, az nem egy nagy mozgás, ha valaki párszor az egyik lábát hol felteszi a kontroll ládára, hol meg leveszi, aztán egyhelyben áll, mint valami unalmas jazz klubban. Emellett Kimmy Sjölund is szorgosan ontotta a kísérő riffeket basszusgitárjából, valamint Peter Löf szintetizátoros és Joakim „Jocke” Kristensson dobos is nagyot alakítottak. A hangzás ekkor már kezdett helyre állni, szóval a Thyrfing koncertje már egy olyan műsorszám volt, amely minden szemszögből vizsgálva elfogadhatónak mondható.
  
  Miután a vikingek eltávoztak a Valhallába, a hősök csarnokába, utána jött az osztrák rém, az igazi Sátáni black/death metal, a malacröfögésekkel és felgyújtott, kipreparált papokkal és prostituált apácákkal, malacfejekkel, anál terrorral és vérző nemi szervekkel megáldott, és több hektoliter vérrel átitatott Belphegor. Na, hát azt hiszem róluk szinte nem is kell mondanom semmi ismertető jellegűt, mert perverz black/death metaljukkal meghódították már szinte az egész világot, és még a legapróbb szadista, mizantróp, deviáns kisgyermek szívébe is belopták már magukat. Amúgy ők az egyik legkedvencebb bandám (he-he), remek zenészek, nagyon jó volt látni őket. Elég volt csak egy pillantást vetni rá, ahogyan hangszereikkel bántak, profik a srácok, számomra hatalmas élményt nyújtottak. Helmuth énekes/gitáros kivétel nélkül ontotta hangszeréből a fogós, vastag riffeket meg a szólókat, hörgése és károgása pedig dögvész szerűen sújtotta a gyengéket. Serpenth basszeros létesítette a brutális technikás darálást zenésztársával, Morluch gitárossal, és persze az elmaradhatatlan session dobossal, Robi Kovacic-al. Ezen a ponton már tök sötét volt, úgyhogy fel is adtam a fényképezéssel. Helmuth-nak volt egy humoros megnyilvánulása, amikor is az egyik átvezetésben úgy konferálta be a Lucifer Incestus című számot, hogy megkérdezte a közönségtől: Ti is a malacnemzedék tagjai vagytok?, ezután pedig elkezdett röfögni. A disznótor keretében olyan számok hangzottak el, mint például a tavaly kiadott albumukról, a Bondage Goat Zombie-ról a címadó szám, a Stigma Diabolicum, az Armageddons Raid, a Justine: Soaked In Blood, és a Shred For Sathan. Régebbi albumokról például a Lucifer Incestus, az Angel Of Retribution, a Hells Ambassador, a Bleeding Salvation, és a Swarm Of Rats hangzottak el. Emlékezetes élmény volt a Belphegor koncertje, az biztos, így másodszorra is nagyon tetszett a produkciójuk.
  
  A pusztító dögvészosztag után ismét egy viking metal banda lépett színre, mégpedig a norvég Einherjer. Az 1993-ban megalakult északi formáció nem aratott átütő erejű sikert nálam, de azért tetszett, bár ahogy elnéztem a közönséget, közülük is csak pár ember volt izgatottabb, a többiek nyugisan csücsültek, meg álltak sörrel a kezükben. A zenészek precízen, hibamentesen mutatták be azt, amijük van. Frode Glesnes (Grimar) gitáros/énekes ontotta gitárjából a nordikus, érces riffeket, és közben büszke, győztes viking módjára hörgött bele az éjszakába. Aksel Herloe gitáros segítette harcos társát helytállni a Kaltenbach színpadán, habozás nélkül hegesztett, mialatt Gerhard Storesund (Ulvar) dobos fogós dobtémáival támogatta őket a háttérben. Az Einherjer-t eddig még nem láttam élőben, szóval már csak az élményért is megérte látni őket. A koncertjük igényes és tehetséges bandáról tett tanúbizonyságot.
  
  Eljött hát az utolsó banda ideje, és egyben a fesztivál végéé is. Utolsó bandaként a híres svéd viking/death metal banda, az Amon Amarth lépett színpadra. Kétségkívül az egész fesztivál szinte legerősebb bandáját jelképezték a svéd vikingek. Ki ne ismerné az 1992-ben megalakult, anno még Scum néven futó death/viking bandát, akik a tavalyi évben adták ki újabb nagyszerű lemezüket, a The Twilight Of The Thunder God-ot. A ceremóniát is ezen album címadó számával nyitották meg, melyet sok más szintén új és régi szám egyaránt követett, mint például a Guardians Of Asgaard, a Varyags Of Miklagaard, a Live For the Kill, a With Oden On Our Side, a The Fate Of Norns, a Once Sealed In Blood, a Versus The World, és a Death In Fire. Johan Hegg énekes nagyszerűen bánt a tömeggel: énekeltette, együtt ivott, bátorította a népet, és mindemellett kiválóan acsarkodott az éjszakába. A gitárosok, Olavi Mikkonen és Johan Söderberg sebészi pontossággal játszották el a számokat, mintha csak a lemezen hallgatta volna az ember, ontották hangszereikből a vastag, viking riffeket. Ted Lundström basszeros hibátlanul követte a fogós gitártémákat, és mindezek mellé Fredrik Andersson dobos kiváló témái dübörögtek egészségesen. Nagyszerű koncertet adtak a híres vikingek: ez volt az első Amon Amarth koncertem, de az biztos, hogy amíg élek, nem felejtem el, mert kevés ilyen nagyszerű banda van, mint ők. A hangzás is hibátlan volt, úgy látszott addigra már összeszedték magukat a hangosító srácok ott a keverőpult mögött. Száz szónak is egy a vége, az Amon Amarth kiváló teljesítményt nyújtott, ők voltak az idei Kaltenbach fénypontjai. Miután vége lett a koncertnek, összefagyva és hulla fáradtan beálltam az osztrák fanatisták közé, hogy a színpad előtti területen az eső áztatta sáros tőzegben én is pengetőre leljek, de nem jött össze, így hát hosszabb keresgélés után visszatántorogtam a sátrunkhoz, aztán egy újabb remek nap után elégedetten hajtottam fejem békés álomra.
  (Deviant)
  
  Az Amon Amarth produkciójából 5 számot bírtam ki az egyre elviselhetetlenebbé váló hideg, és a rám törő ólomsúlyú fáradtság miatt, így a sötét éjszakában botorkáltam a kocsi felé a bokáig süppedő sáros ingoványban, ahol a sátram beázása miatt kényszerültem átszenvedni az éjszakát. Mérleget vonva az idei Kaltenbach fesztiválról, elmondható, hogy a tavalyi és a tavaly előtti sokkal jobban tetszett. És ezt nem csak az új helyszín, és a kegyetlen időjárás okozta, hanem a fellépő bandák névsora sem volt számomra olyan impozáns, mint az utóbbi két évben. Ennek ellenére így is láttunk jó koncerteket, magával ragadó előadásokat, és remélhetőleg jövőre ismét egy nívósabb fellépői névsorral és a régi helyszínnel fog visszatérni a Kaltenbach fesztivál. A dolgok kedvező alakulása esetén jövőre is részt veszünk majd a Semmering hegyekben megrendezett fesztiválon, és beszámolunk az ott történtekről.
  (B.)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 sagaris 2010. május 14. 09:50  #1
A Thyrfing koncerten mi már csak poló/rövidgatya - tesóm plusz egy szandál - kombóban adtuk elő, mivel ennyi volt az össz szárazruhánk. A sátrunk gyakorlatilag megtelt vÍzzel és mindenünk elázott, a szombati alvás az autóban volt, csakúgy mint elötte évben. De már megvettük (egy profi sátorral együtt) a fesztiválbérletet az idei akcióra is haha

 kapcsolódó linkek: 

Kaltenbach Open Air

A 2008-as Kaltenbach Open Air beszámoló

 programajánló: 
2018. szeptember 21.
Keep Floyding (A38 Hajó - Budapest)
2018. szeptember 26.
Spectral Voice, Discomfort, Purulent Rites (Dürer Kert - Budapest)
2018. szeptember 28.
Jazzanova (D); Shaibo (A38 Hajó - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
FEZEN ´18
Rockmaraton 2018 - 2. rész
Rockmaraton 2018 - 1. rész
EFOTT ´18
FEZEN 2018 – 1. nap (Helloween, Epica, Delain)
Judas Priest, Ordog
Joe Satriani - What Happens Next World Tour 2018
Exodus, Savage Messiah
Bullet for My Valentine, Asking Alexandria, Caliban és a többiek
Kigombolt blues - Joe Bonamassa
 kiemelt 
Dead Can Dance a Budapest Arénában
  
A Dead Can Dance az A Celebration – Life & Works 1980 -2019 című turnéjának keretén belül 2019

Budapesten koncertezik David Duchovny
Killfest 2019 - Overkill, Destruction, Flotsam And Jetsam
Within Temptation: decemberben Budapesten
Spectral Voice, Discomfort, Purulent Rites
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 turn of mind    adrian smith    veszprém    libido wins    hipno5e    palov & mishkin    nils    red hot chilli peppers    sollen    headcat    sebastian bach    massive attack    battle beast    leecher    dean white    kerecsensólyom    libido wins    deathstars    kukovecz gábor    ozzy    our youth    tarja turunen    dürer kert    cripper    isten háta mögött  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!