hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. szeptember 17. csütörtök   13:13
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Paganfest: Korpiklaani, Die Apokalyptischen Reiter, Alestorm, Dalriada, Unleashed, Ex Deo, Swashbuckle
2009. szeptember 28. Diesel klub - Budapest

  A tavalyi éve egyik legsikeresebb világkörüli turnéja, a Paganfest, majd a második kör, a Heidenfest is elérte hazánkat 2008-ban (előbbi áprilisban, utóbbi pedig novemberben), s Budapest idén sem maradhat ki ennek a különleges turnénak az állomásai közül. Tanévkezdés után pár héttel, az ősz első hónapjában kerül megrendezésre a Paganfest II. a Diesel Klubban.
  
  Az este egyetlen hazai fellépője a hazai folk metal legismertebb zenekara, a hamarosan szintén új lemezzel jelentkező Dalriada is színpadra lép majd. Itt hallhatjuk majd először az ősszel megjelenő lemez, az Arany-album dalait és itt lehet majd először kapni a korongot, melyet a csapat a helyszínen dedikál is!
  
  A fellépők között szerepelnek olyan nevek, akik korábban már jártak nálunk, így például a Korpiklaani az első Paganfest alkalmával aratott elsöprő sikert a Petőfi Csarnokban, idén pedig a nyár elején megjelenő új anyagukat mutatják majd be, amely a Karkelo címet viseli. Itt lesz az Alestorm, akiket a Ragnaröks Aaskereia névre keresztelt tavaly őszi buli alkalmával láthatott először a hazai közönség. A skót kalóz metal csapat június elején adja ki Black Sails At Midnight című friss korongját. Jönnek az apokalipszis lovasai is! Aki látta már őket koncerten, az tudja, hogy mekkora show-t képesek adni és hogy kihagyhatatlan a fellépésük! A svéd death metal legendás formációja, az Unleashed; a Nuclear Blast új üdvöskéje, az Ex Deo és az önmagát kalóz thrash metalként aposztrofáló Swashbuckle is fellép majd ezen az estén. A Nuclear Blast új üdvöskéje nemcsak kalóz metalban utazik. Saját bevallásuk szerint mindezt ötvözik némi hardcore ízzel is, s sokan már most olyan csapatokhoz hasonlítják őket, mint az Anthrax, a Slayer vagy az Exodus. Érdemes lesz tehát eljönni a Paganfestre, már csak azért is, hogy kiderüljön, valóban igazak-e a hírek a fenti csapattal kapcsolatban. Mindezt az idén júliusban megjelenő, Back To The Noose című lemezük bemutatásával fogják majd bebizonyítani a Diesel közönségének.
  
  Belépő:
  szeptember 1.-ig: 5990 Ft
  Jegyek limitált darabszámban kaphatóak a következő helyeken: Hammer Zenebarlang, CD Pince, Headbanger, Viking, Shark, Rockpark



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bioberber    groove armada    green day    abbie cornish    cliteater    frenk    utcazene fesztivál    deftones    black procession    black dahlia murder    Új látásmód fúzió    nervecell    kamikaze scotsmen    pattinson    vesztegzár    joana amendoeira    unsent letters    silenus    the bourne legacy    the bouncing souls    fields of the nephilim    deals death    over my dawn    rob de luca    what we all come to need  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!