hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. július 9. csütörtök   12:28
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Steve Lukather az A38-on
2009. július 21. A38 - Budapest

  A legendás Toto együttes egykori szólógitárosa és énekese, Steve Lukather, a Toto zenei örökségét is megidézi, de tavaly megjelent szólóalbuma, az Ever Changing Times dalait is bemutatja.
  
  A VoteNumber1.com nevű portál szavazásán Steve 40 országból érkezett több millió szavazattal nemrég a legjobb gitáros címet nyerte el - Brian May (Queen), Jimmy Page (Led Zeppelin), Jimi Hendrix és Richie Sambora (Bon Jovi) előtt. Az ilyen szavazások során persze egybemosódnak a zenészi kvalitásoknak és az anyaegyüttesek népszerűségének kijáró voksok, de az eredmény így is mindenféleképpen imponáló. Annál is inkább, mert Steve ezen túl is kapott azért pár Grammyt - mint dalszerző és hangszerelő -, s ugyancsak többszörös Grammy-díjas szólistaként, de a Toto tagjaként is. Összesen több mint 30 millió eladott lemez van mögötte. Gitárszólói olyan innovatív, időtálló dalok tucatjaiban hallhatók, mint a Hold The Line vagy az I Won´t Hold You Back.
  
  Lukather másik kiemelkedő képessége dinamikus énekhangja, melyet olyan dalokban hallhatunk, mint a Rosanna, az I´ll Be Over You, vagy a Gyspy Train. Lukather az olcsó hatásvadászattól mindvégig tartózkodott pályája során. Magától értetődően beszéli a gitárhangok összes létező nyelvét, s éppen ezért a szaksajtó nem is nagyon tudta felcimkézni a munkásságát különféle korszerű műfaji megjelölésekkel. Mindig is a Toto-t tartotta elsőszámú zenekarának, de a legendás dobos, Jeff Porcaro hirtelen halála után nagyon összeomlott lelkileg, hiszen ahogy ő mondja, a testvérét veszítette el. Utána minden kétséget kizáróan ő lett a csapat meghatározó tagja a billentyűs és zeneszerző David Paich mellett, annak ellenére, hogy azt mindig is hangsúlyozta, nem tartja magát zenekarvezetőnek.
  
  Annak ellenére, hogy azt állítja magáról, sokkal elismertebb gitáros lett volna, ha csak a Toto-ban játszik, ez csak a hozzá közel állók által ismert lelkizős és tépelődős természete mondatja vele. Szólóalbumaival ugyanis csak megerősítette azt, amit a rajongók addig is tudtak, hogy Luke a világ egyik legjobb gitárosa. Szólólemezeinek sorát a Los Lobotomys (1989) című album nyitotta meg, aztán jött a Lukather(1989), a Candyman (1994), a Luke (1997), a Santamental (2003), az El Grupo Live (2005) és a most bemutatandó Ever Changing Times (2008).
  
  Steve Lukathert számos egyéni érdeme mellett úgy is jegyzik, mint a világ egyik legjobb session-zenészét, aki szinte mindenkivel játszott már, aki csak számít. A felsorolásokban többnyire Eddie Van Halen, Carlos Santana, Jeff Beck, Elton John, Quincy Jones, Al Di Meola, Eric Clapton, Cher, Lionel Richie, Joe Cocker vagy Art Garfunkel neve szokott szerepelni azok közt a sztárok közt, akiknek az albumain Steve visszahúzódóan megszólalva is értékes játékát lehetett hallani.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 delfines kaland    clutch    disztraktor    velvet seal    irigy hónaljmirigy    cannes    ticketportal    talentométer    strokes    kelet underground tehetségkutató    egri jános    penélope cruz    a kétballábas banda    kissi´ dynamite    mais rues des avenue    the crown    blaze bayley    jon favreau    pi élete    grinderman    posthum    new model army    svoid    august burns red    lighthouse project  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!