hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [jótékonyság]  2009. július 15. szerda   17:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Akciók a Lindab katasztrófa-kezelési programja keretében kedvezményes Topline és Rainline termékek augusztus végéig


  A Lindab magyar leányvállalata az utóbbi hetek természeti csapásaira reagálva, a viharkárokat elszenvedettek megsegítésére országos programot indított el: cserepeslemezeikre ötven százalékos, az ereszcsatorna rendszereikre húsz százalékos kedvezményt adnak. Ezeket az árengedményeket ugyanakkor nemcsak a viharkárosultak vehetik igénybe, így az akció egyben a gazdaság élénkítését is szolgálja. A Magyarországon már több mint tizenhét éve jelen levő Lindab - mint piacvezető vállalat - tudatában van a felelősségének és ezt a társadalmi elkötelezettségét is bizonyítani kívánja azzal, hogy a most elindított katasztrófa-kezelési programmal támogatja a bajba jutott károsultakat - nyilatkozta Alyyan Nabeel ügyvezető igazgató. Az is közrejátszott a június 18-án meghozott döntésükben, hogy olyan megoldást tudnak kínálni a tetőkárokat elszenvedetteknek - és természetesen a többi építtetőnek, felújítónak is -, amely garantáltan viharálló. A tetőfedéseik a mostani viharokban is bizonyítottak, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például az érintett területeken a legtöbb tető sérüléseket szenvedett vagy tönkrement, csak a Lindab tetőfedések állták ki a próbát. Másrészt az építőipar jelenlegi recessziója is arra indította a céget, hogy a svéd példához hasonlóan tegyenek valamit a gazdasági helyzet javítására.
  
  Minden jégkár sújtotta tető gyorsan lehet újra szép, Lindab Topline cserepeslemezzel és Lindab Rainline ereszcsatornával.
  
  Augusztus végéig a cserepeslemezeket 50%-os, az ereszcsatorna rendszert 20%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni a Lindab kereskedőknél és kivitelezőknél.
  
  Aktív lépésekkel a válság ellen
  
  Svédországban - ahol a Lindab központja van - 2009. január 1-től az épületfelújítások és bővítések költségeinek ötven százalékát két éven belül le lehet írni a személyi jövedelemadó alapból. A svéd kormány döntésének köszönhetően nem bontakozott ki építőipari recesszió a világválság miatt, éppen ellenkezőleg: a kormány ezzel a lépéssel lendületet adott a saját építőiparának, gazdaságának. A Lindab itt, Magyarországon - gyártóként - a rendelkezésére álló saját eszközeivel próbál az építőipari válság ellen küzdeni, az ágazat helyzetének javítása érdekében, a kivitelezési projektek és a munkahelyek védelmében.
  
  Erős, ellenálló alapanyag és rögzítés
  
  A Lindab tetőfedések viharállóságát a svéd tűzihorganyzott acél alapanyag és az utolsó kis alkatrészig átgondolt, komplett rögzítési rendszer adja. Fontos tényező a cserepeslemezek mérete is. Egy lemez nagysága a sokszorosa a szokásos cserépméretnek, tehát lényegesen kevesebb az olyan hely, ahol a szél a fedés alá kaphatna. A Lindab mindig rendszerelvűen gondolkodik, minden kiegészítő elem megtalálható a termékválasztékukban. Több féle cserepeslemezt gyártanak, nemrégiben két új típust is bevezettek, így mostanra gyakorlatilag minden funkcionális, esztétikai és gazdaságossági igénynek meg tudnak felelni. Az ereszcsatorna rendszereik is tűzihorganyzott acélból készülnek és ezen a területen is komplett rendszereik vannak, minden olyan elem és kiegészítő szerelvény, amire szükség lehet, rendelkezésre áll.
  
  Ötven éves tapasztalat
  
  A Lindab története 1959-ben egy dél-svédországi kisvárosban az akkor újdonságnak számító tűzihorganyzott acél ereszcsatornák kifejlesztésével és gyártásával kezdődött. Az azóta eltelt idő alatt a cég palettáján szereplő termékek köre megsokszorozódott: a Lindab - folyamatos termékfejlesztés mellett - gyárt trapézlemezeket, szendvicspaneleket, falkazettákat, falváz- és födémrendszereket, síklemez fedéseket is, de ezek között a tűzihorganyzott acél alapanyag, mint összekötő kapocs megmaradt. Magyarországon - a Kelet-Közép-Európai régióban elsőként - 1992-ben alapított a cég leányvállalatot Biatorbágyon. Itt ma már több mint tízezer négyzetméteren folyik a termékek gyártása és a magyar telephely egyben a Lindab csoport kelet-közép-európai régióközpontja is.
  
  Az előzetes várakozásokat messze felülmúlja a program iránt tapasztalható érdeklődés és a megrendelések száma is igen magas. A viharkárosult települések önkormányzatai, polgármesterei részéről különösen pozitív az akció fogadtatása, mivel sok helyen a lakóépületek mellett az önkormányzati épületek is megsérültek, iskolák, óvodák, idősotthonok, kórházak, sportlétesítmények szenvedtek el komoly károsodásokat.
  
  A program sikerében nagy szerepe van annak, hogy a Lindab gyorsan reagált a viharkárokra, másrészt a termékeik kedvező műszaki tulajdonságai is sokak döntését befolyásolhatták ebbe az irányba. A svéd tűzihorganyzott acél alapanyagból készülő erős és ellenálló tetőfedő elemek és a szintén saját gyártmányú rögzítőelemek egy nagyon alaposan átgondolt mérnöki rendszert alkotnak, ez biztosítja a fedések hosszú élettartamát. A Lindab tetők a mostani viharokban is bizonyítottak, minimális esztétikai károsodásokkal vészelték át a hatalmas jégesőket, amelyek a gyengébb tetőfedő anyagokat szitaszerűen átlyukasztották. A Lindab cserepeslemez nagyon könnyű, a négyzetméterenkénti súlya mindössze 5 kg. Így felújításokhoz különösen alkalmas, nem kell a szaruzatot vagy a fedélszéket kicserélni. Mindezeken kívül az is hozzájárult a program sikeréhez, hogy a cég országszerte kiterjedt kereskedői és szerelői hálózattal rendelkezik, ennek köszönhetően a károsultakkal és a többi érdeklődővel közvetlenül, helyi szinten is kapcsolatba tudtak lépni.
  
  A program még csak körülbelül két hete indult el, de már most ötszáz kifizetett vagy leelőlegezett megrendelés futott be a céghez és ennek a többszöröse került felmérésre, áll előkészítés alatt. A munkáknak ez a nagy száma a válsághelyzettel küzdő építőipari piac élénkítésében is jelentős szerepet játszik. Az elmúlt időszakban a Lindab munkatársai rengeteg megkeresést kaptak és az érdeklődés várhatóan a közeljövőben sem fog csökkenni. A közelmúlt viharaiban országszerte károsodott tetőfelületek összmérete ugyanis valahol nyolcszázezer és egymillió négyzetméter között van.
  
  Ha a katasztrófa-kezelési programmal kapcsolatban információt szeretne kérni, akkor keresse a Lindab Kft. munkatársait:
  
  H-2051 Biatorbágy, Állomás u. 1/A.
  +36 23 531 100
  +36 23 310 703
  info.profil@lindab.hu



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Lindab

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 eye for i    testament    shape of despair    halflives    the mahones    war-head    lord    halestorm    crest of darkness    acyl    the 88    a nyugtalanság kor    sherlock holmes 2    xentrix    yelowcake    turn of mind    rómeó vérzik    jancsi és juliska    tesla        gábor andrás    senses fail    innerwrath    larsen    voodoo allen  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!