hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2009. június 15. hétfő   12:53
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Megakoncertek a Sziget nulladik napján
2009. augusztus 12-17., Budapest - Óbudai-Sziget

  A több mint 30 éves múltra visszatekintő angol Rock Against Racism (RAR) mozgalom megkeresésére a Sziget szervezői a RAR-rel, valamint a Love Music Hate Racismmel és a Brit Nagykövetséggel közösen monstre koncertsorozatot szerveznek a Sziget nulladik napján, azaz augusztus 11-én, zene a rasszizmus ellen címmel. A Nagyszínpadon aznap déltől néhány külföldi vendéggel kiegészülve javarészt a hazai rock műfaj jelesei és ifjú tehetségei lépnek majd fel, míg a Világzenei Nagyszínpadon ezzel párhuzamosan a magyar jazz képviselői állnak majd színpadra. Ez a helyszín még egy világraszóló meglepetést is tartogat: egy ritkán látható koncert keretében, a világ legjobbjai közt említett zenészek, Miles Davis egykori muzsikusai indiai zenészek társaságában idézik meg a legendás trombitás szellemét. Mindezt az ottalvós hetijegyeseknek ingyen, egyébként pedig féláron, azaz 5000 forintos napijegyért.
  
  Két rock´n´roll „halhatatlan”, Eric Clapton és David Bowie rosszízű kijelentései keltették életre 1976-ban a Rock Agains Racism (Rock a Rasszizmus Ellen) mozgalmat, mely eredetileg egyetlen koncert erejére szerveződött, majd több, nagy tömegeket megmozgató fesztivált is szervezett, ellensúlyozva az egyre sűrűsödő rasszista megnyivánulásokat a hetvenes évek Angliájában. A kezdeti években olyan együttesek vettek részt a mozgalomban, mint a Steel Pulse, a Tob Robinson Band és a Clash. A RAR számos kampányt szervezett az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején. 1979-es nagyszabású fesztiváljuk 30. évfordulóját 2009-ben a RAR rendkívül sikeres koncerttel ünnepelte a londoni Victoria Parkban.
  
  2002-ben a RAR Love Music Hate Racism néven született újjá. Koncertjeiken és fesztiváljaikon többek között a következő együttesek és előadók léptek fel: Kaiser Chiefs, Damon Albarn, Paul Simonon (The Clash), Babyshambles, Kelly Rowland (Destiny´s Child), Basement Jaxx, Jerry Dammers (The Specials), Get Cape. Wear Cape. Fly, Estelle, The View, Kasabian, Ms Dynamite, Kano, Asian Dub Foundation, Belle & Sebastian, Antiflag, Hard-Fi. A szervezet legutóbbi projektje május 30-án, az EP választás kampányidőszakában került megrendezésre az északnyugat-angliai Stoke on Trentben: a 20 000 zenerajongót vonzó koncert a rasszizmus elutasításának nagyszerű megnyilvánulása volt.
  
  A Rock Against Racism szervezői idén tavasszal a Brit Nagykövetség közvetítésével keresték fel a Sziget szervezőit az együttműködés lehetőségével. Mint írták, a Magyarországon a közelmúltban történt események okán is szeretnék, ha a Sziget helyt adna egy koncertsorozatnak, mely a fesztivál széleskörű közönsége előtt is demonstrálná a zenészek összefogását és tiltakozását az ellen, hogy embereket külsejük alapján hátrányosan megkülönböztessenek. Augusztus 11-én, a Sziget „nulladik” napján egy széleskörű összefogásnak lehetünk tanúi, ahol a Nagyszínpadon a rock műfaj jeles hazai képviselői és fiatal tehetségei „a zene pozitív energiáját” használva tesznek hitet az emberek egyenlősége mellett. Az Angliából indult Rock Against Racism mozgalom most tehát a Szigeten is hangot ad annak, hogy politikai szimpátiától függetlenül, kizárólag a zene nyelvén milyen komoly erőket lehet megmozgatni egy jó ügy mentén. A Sziget szervezők pedig úgy döntöttek, hogy a „zene a rasszizmus ellen” rendezvény bevételéből származó esetleges nyereségből egy olyan magyarországi civil szervezetet támogatnak, mely sokat tesz az ügyért.
  
  A Nagyszínpad fellépőinek sora még koránt sem teljes, az már biztos, hogy fellép majd az LGT, a Kispál és a Borz, a Heaven Street Seven, Balázs Fecó, KFT, Deák Bill Gyula, a Quimby, a Beatrice, a Kaukázus, Rúzsa Magdi, Péterfy Bori Love Band, Novák Péter, Bródy János, a Bikini, a Fish!, az Irie Maffia, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Turbo, a Subscribe, a Republic, a Zanzibár, Jamie Winchester, a 30Y, Müller Péter Sziámi és sokan mások. Este 11-kor a Nagyszínpad programja véget ér, de a nap még nem: egyrészt az A38-WAN2 sátrában többek mellett az Animal Cannibals, a Ladánybene 27, Dopeman, Anna and the Barbies szereplésével, a Budapest Jazz Klub helyszínén jazzisták közreműködésével folytatódik a program tovább.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Sziget

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 maeotis    karthago    barney és a nők    wasting light    daedelus (usa) live    moog    hétköznapi csalódások    specials    hills have eye    waxy    első osztályú vidéki srácok    emmure    rózsaszín pitbull    blahó borbála    the moog    the dictator    ziskó    brian de palma    fuzzkeyone    kerecsensólyom    conan´s first date    bermuda rock band    shakespeare    slytract    godnr.universe  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!