hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
magazin [rizikófaktor]  2009. május 14. csütörtök   12:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Be akarják szüntetni Lovasi fesztiválját


  Rátgéber Lászlómesteredző szerint erős a gyanú, hogy a Lovasi Andrással tavaly indított rendezvényüket, a Fishing On Orfű Alterfesztet be akarják szüntetni. A probléma megoldására a csodaedző nyilvános pályázatot hirdet.
  
  Nincs még egy éve, hogy a festői Orfűn lelkes helybéliek kis csapata, élükön Lovasi András zenész és Rátgéber László kosáredző, barátságos fesztivált indított, melyen a hazai alterrock jeleseit hívták meg zenélni. A sikeres kezdés után idén szintén beindult a szervezés és június 18-19-20-án ismét várja a látogatókat a fesztivál, immár újabb helyszínekkel és külföldi előadókkal is. A szervezés menetét azonban beárnyékolja egy probléma, melyről Rátgéber László beszélt. Szerinte a tavalyi tóátugrási kísérletét egy, az orfűi tóban megjelent szörny akadályozta meg és erős a gyanú, hogy a szörny az egész fesztivál ellen tör. Amint azt a mesteredző elmondta, szörnyvadászatot tervezett idén, azonban úgy tűnik, hogy kevésnek bizonyul egyedül erre a nagy feladatra. Ezért pályázatot hirdet: erős, bátor jelentkezőket vár, akik fel tudják venni a harcot a szörnnyel. A részleteket a www.fishingonorfu.hu oldalon tudhatják meg a feltétel nélküli önfeláldozásra képes vállalkozó szellemű harcosok.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Fishing on Orfű

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
A BFZ 2024–25-ös évada
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 exhumed    nils    cruel hand    ub40    the halo effect    naturally 7    mason    donots    jerry lee lewis    sonata artica    pentagram    +she+    bohemian betyars    holy man’s glory    jon oliva    bonecrusher    fueled by fire    killed with hate    pacino    billie joe armstrong    stetl    the green hornet    uneven structure    kristen stewart    alain johannes  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!