kultúra [fesztivál]  2009. május 14. csütörtök   13:42

nincsen hozzászólás

  A fesztivál résztvevői ill. a fesztiválon szereplő projektek:
  
  - Abstract Monarchy Trio (A/H),
  - Milan Adamciak - Juhász R. József (SK),
  - Bartha Krisztián - Oli Mayne Varga Zsolt (H/UK),
  - Binaura (H),
  - Desert Chaos + VJ-k (H),
  - Michael Fischer - Ken Okami (A/J),
  - az „Intimacy & Distance” Rádióművészeti Fesztivál utolsó „live actje”
  Budapest (Tilos Rádió), Lisszabon (Rádio Zero) és Tbiliszi (Radio Green
  Wave) között (D/H/GRU/PT) - élő előadás és közvetítés az Artusból,
  - Ben Patterson (D/USA),
  - Peter Strickland rövidfilmje: Berberian Sound Studio (CAN/H/UK),
  - Process 2 (H/PL),
  - Tabbouch Linda - Turcsány Villő (H),
  - Uramichi meets Ishii Junya (J).
  
  A Relatív (át)hallások kortárs zenei találkozó célja, hogy a hazai publikum megismerkedhessen korunk elmúlt bő négy évtizedének, az európai és a tengerentúli zenekultúrát nagymértékben meghatározó, Magyarországon mégis csaknem teljesen ismeretlen ún. experimentális kortárs zene
  reprezentatív alkotóival és előadóival, legfontosabb műveivel.
  
  A sorozat emellett kiemelten fontosnak tartja, hogy bemutatkozási lehetőséget és műhelymunkát biztosítson a fiatal magyar kísérletező zeneszerzők és előadók számára. A Relatív (át)hallások kortárs zenei találkozó közvetlen előzményének tekinthető a kilenc alkalommal (1995-2002 között) előbb az Egyetemi Színpadon, majd pedig a MU Színházban nagy sikerrel megrendezett Szünetjel Nemzetközi Experimentális Zenei Fesztivál. Az akkori anyagi és szellemi lehetőségeinket maximálisan figyelembe véve egy olyan fesztivál létrehozására törekedtünk, melynek elsődleges feladata az volt, hogy a kortárs magyar zene széles palettáját megjelenítse, valamint a fiatal és tehetséges, kezdő hazai muzsikusok számára is alkalmat biztosítson arra, hogy nagyobb nyilvánosság előtt is bemutatkozhassanak. A rendezvény zenei tematikájának fókuszában már akkor is a kísérletező kedvű, kortárs és improvizatív zene állt. Az évek folyamán az európai kortárs zene (Angliától Svájcon, Dánián, Ausztrián és Svédországon keresztül Németországig) több meghatározó személyisége is résztvevője volt a fesztiválnak. Ezzel párhuzamosan változtak a céljaink, feladataink. Az évek alatt a szervezőkben - elsősorban alkotói és teoretikusi tevékenységükből származó - felhalmozódott ismeretanyag birtokában a rendezvénysorozat koncepcióját újrafogalmaztuk, és a Szünetjel Fesztivál örökébe lépő Relatív (át)hallásokat már ennek jegyében kívánjuk megvalósítani. Továbbra is foglalkozunk az improvizációval úgy, hogy olyan művészeket látunk vendégül, akik az improvizációs nyelvet is felhasználva hoznak létre konceptuálisabb zeneművészeti produkciókat. E művészek alkotómunkája a legmodernebb zenei tapasztalatokon, a konkrét zenén, a minimalizmuson, a konceptuális látásmódon és az új médiumok kreatív használatán alapulnak. Ezen szemléletmódokon alapuló alkotói magatartások, látásmódok, a művészetről való friss és adekvát gondolkodás -zándékaink szerint - kifejezetten inspiráló hatással lehetnek a hazai zeneművészeti életre. Az experimentális kortárs zene működése és alkotói attitűdje rendhagyónak tekinthető több szempontból is. Egyrészt túlmutat a kelet-európai kulturális gondolkodás számára paradigmatikusnak tekintett Berg-Webern-Schönberg-Stockhausen-tengely által meghatározott kortárs zenei folyamatokon. Másrészt az az évtizedek alatt kialakult infrastrukturális környezet (lemezkiadók, folyóiratok, koncerttermek), amely adekvát megnyilvánulási lehetőséget biztosítottak az új zenei gondolatok számára, ebben a régióban ismeretlenek voltak a rendszerváltásig. Mindemellett az experimentális kortárs zene lényegileg változtatott az európai zenekultúra kompozíciós és előadói berögződésein.
  
  Végigtekintve a huszadik század zenetörténetén, ezen új zenei gyakorlat egyik legfontosabb állomásának az ötvenes évek végén az Egyesült Államokban megjelenő „új virtuozitás” tekinthető. A szalagmanipulációs zenei kísérletek ellentételezéseként létrejövő előadói attitűd középponti eleme a hangszeres játékos megváltozott viszonya a hangszeréhez és a kompozícióhoz. A muzsikusok intenzíven kezdtek eddig nem ismert játékmódokat kialakítani instrumentumaikon,
  szélesítették azok felhasználási spektrumát, virágzott a grafikus notáció, az előadóművészekre egyre nagyobb rész hárult a kompozíciók megszólaltatásakor. Szintén az ötvenes évek végén alapította meg Lukas Foss az Improvisational Chamber Ensemble-t Los Angelesben. Ez volt az első olyan „nem dzsessz improvizációt” játszó zenekar, mely a rögtönzést tekintette működése meghatározó elemének, stilisztikailag azonban nem a szórakoztató zenéhez kötődött, hanem a kortárs zene addigi kísérleteinek eredményeit (új hangszínek és játéktechnikák, valamint külső hangforrások
  és zörejegyüttesek alkalmazása stb.) használta fel. Ennek a zenei folyamatnak fontos állomása a Fluxus-mozgalom is (itt elsősorban John Cage és az amerikai minimalisták, így La Monte Young munkásságára utalunk), amely lényegesen átformálta a művész-közönség viszonyt. Meg kell említenünk, hogy az Angliában a hatvanas évektől évtizedeken át működő AMM kamarazenekar, amely egyaránt kapcsolatot tartott fenn a Fluxussal és Stockhausennel, de Christian Wolff-fal is, koncertjei után rendszeresen szervezett beszélgetéseket a közönséggel, ahol a szoros kapcsolat hatásának köszönhetően formálódott egy, az addigiaktól eltérő művészet- és zeneesztétikai attitűd, mind az alkotói, mind a befogadói oldalon. Ebben az időszakban vált világossá, hogy az ún. szabadimprovizáció újdonsága abban áll, hogy a rögtönzés játéka nem csupán a saját valóság (a mű valóságának) modellje, hanem azon keresztül a mindenki által mindenütt tapasztalható hangokat és hangegyütteseket is megjeleníti, amelynek segítségével sajátos metanyelvet hoz létre. Így az akusztikus hangszeres zene és a környezeti zörejek valós időben, spontán módon, de irányítottan történő megjelenítésével önálló esztétikát teremt. Ebben az esztétikában kitüntetett szempont, hogy a szabadimprovizáció elsősorban fizikailag és nem a kultúrtörténet által hat, működése során a hangokról gondolkodik, miközben azok minden elemét megvizsgálja és felhasználja - szemben az intuitív zenével, amely mindvégig a komponista irányításával és felügyeletével születő zeneműveket tekintette előadhatónak. „A kulcsszó: lehetséges. A cél az, hogy a lehető legkomplexebb médiumon dolgozzunk az erős akaratúak intuitív válaszaival.” - írta Edwin Prévost egy, az AMM kamarazenekar történetével foglalkozó, 1996-ban publikált tanulmányában. Az akusztikus és az elektroakusztikus zenével egyszerre formálódott az ún. hangzásművészet (sound art) is, amely nagymértékben
  támaszkodott a szeriális zenében használt permutációs- és a
  komputerzenében alkalmazott paraméter-technikára, valamint a hanggenerátorok alkalmazására, amelyeket mára a samplerek, a komplex osszcillátorok és a notebookok váltottak fel. Ezekenek a folyamatoknak köszönhetően hihetetlen virágzásnak indult a musique concrčte és az ambient-minimalizmus. Ma már Európában, Amerikában és a Távol-Keleten (a London Musicians´ Collective, a francia Metamkine, a New York-i Experimental Intermedia, a frankfurti Selektion, a Kawasaki City Museum stb.) is új zenei központok működnek, amelyek a koncertzenével, a
  hangmanipulációval, a hang alapú interaktív multimédiával, az ún. hanginstallációval és hangi intermédiával foglakozó művészeket és alkotói csoportokat tömörítik. A Relatív (át)hallások találkozón ezeket a független magyar és külföldi alkotói csoportokat, az új utakat kereső művészeket kívánjuk bemutatni,hogy az Artus Stúdió különleges, atmoszferikus adottságait sokoldalúan kihasználva mutassák be műveiket a
  magyar közönségnek.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: