hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2009. április 10. péntek   10:21
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Lordi, Fatal Smile, Brandon Ashley & The Silverbugs
2009. március 11., Petőfi Csarnok

  Szörnyek márpedig léteznek. Ennek értelmében van szörnyrock is, és e hírhedt szó hallatán minden valamirevaló földi halandó Oderus Urungusra és társaira, azaz a Gwar nem evilági teremtényeire asszociál, akik két évvel ezelőtt művértengerrel árasztották el a néhai Kultiplex fóliával kibélelt termét egyes rosszmájú megjegyzések szerint később miattuk kellett a földdel egyenlővé tenni a klubot. Műveltebbek Nivek Ogre és cEvin Key apokaliptikus vízióját, a felénk már több ízben is riogató Skinny Puppy nevű társulatot is rebesgetni szokták, és náluk már nyoma sincs fekete humornak. De van itt még valami...
  
  Tudnál szeretni egy szörnyembert? Mr. Lordi (rémísztő jelmeze nélkül csak Tomi Putaansuu), a finnországi Rovaniemi város szülötte nagyjából ezzel a kérdéssel indította be vérgőzös karrierjét: a Would You Love A Monsterman? videoklip a 2002-es Get Heavy debütáló lemez egyik fürge fülbemászóbogaraként egy szempillantás alatt beásta magát a rockzenei médiába.
  
  Hármat mondok, Lordi lesz belőle: Alice Cooper, Kiss, Twisted Sister. Azaz sláger sláger hátán, és még ha nem nem is annyi, mint a felsorolt neveknél, Lordi úr Rob Zombie-san gurgulázó hangja ellenére az esetek többségében van olyan frankó refrén, amely hallatán elnézzük a néhol inkább cikis, mint humoros szöveget (pl. az ördög egy lúzer, vagy harapd, mint egy bulldog). Ha pedig Alice horror show-jához hozzácsapjuk Kind Diamond és Lizzy Borden nagyis-baltás színpadi előadásait, akkor már a teátrális rémtetteket is elmondtuk. Tehát egyfelől Mr. Lordi semmi újat nem talált fel, másrészről viszont nem véletlenül nyerték meg az 51. Eurovíziós Dalfesztivált 2006-ban: jelenleg nincs sem szörnykonkurenciájuk, sem szörnypárjuk a slágeresebb horror rock palettán meg azért jók is azok poposan metalos dalok, illetve az egész koncepció.
  
  Hazudnék, ha azt állítanám, iszonyúan meglep, hogy nem találkozom szörnyjelmezbe öltözött rajongókkal a PeCsában, bár valójában fogalmam sincs, kik képezik a Lordi hallgatóságát rajtam kívül. A Brandon Ashley & The Silverbugs után érkezve alig, hogy beteszem a lábam a terembe, a kérdés rögtön átfogalmazódik bennem: kik szeretik a Fatal Smile-t? A svéd négyest látva minden kétség eloszlik: visszatért a glam metkó, és persze az összes kelléke, a vicces művésznevektől kezdve a hajlakkig. Igaz, ez nem újdonság, de Blade (ének), Y (gitár), Alx (basszusgitár) és Zteff (dob) láttán nehéz nem azt játszani, hogy párosítsuk őket Vince Neil, Mick Mars, Nikki Sixx, vagy Tommy Lee figurájához a Mötley Crüe-ből, netán Bret Michaels, CC DeVille, Bobby Dall, vagy Rikki Rockett karakteréhez a Poisonból. De ha az ember túlteszi magát a glamour sztereotípiákon továbbá elhiszi nekik, hogy állítólag nem is nagy Mötley-megszállottak akkor azért illik leszögezni, hogy a Fatal Smile nem egy elveszett brigád, tehát a csicsamicsák mellett a korrekt dalok is ott vannak.
  
  A Lordi esetében úgy érezheti magát az ember, mint egy fantomképek rajzolásában gyakorlott kőkemény Kiss fan a hetvenes években, aki azon töpreng, vajon hogy nézhetnek ki a maszk alatt. Nos, én hiába tudom a titkot, nem alszom nyugodtabban talán volnék inkább fejét vakaró kőkemény Kiss fan a hetvenes években. Így vagyok a látványos horror show-jukkal is: ötletes és profi, de sokszor az az érzésem, hogy a zene másodlagos, nem pedig egyenértékű a fergeteges színdarabbal. Nem beszélve arról, hogy picit túlértékelt a szörnybrigád, akárcsak néhány kollégájuk szintén Finnországból (pl. The 69 Eyes, Children Of Bodom, Nightwish, vagy a már kevésbé menő The Rasmus).
  
  Ahogy a Dr. Frankenstein bűzös műhelyét idéző show, úgy a dalok folyama is vérrel írt recept szerint alakul: az intro után Girls Go Chopping, They Only Come Out At Night, Raise Hell In Heaven, Bite It Like A Bulldog, Whos Your Daddy? A pirotechnika majdnem olyan bombasztikus, mint augusztus 20-án, a levegőben terjengő petárdaszag legyőzi az odaképzelt hullaparfümöt. Kész cirkusz (szörnyeket és cirkuszt a népnek!), ami itt folyik, pontosabban műbél és művér és az igazat megvallva jólesik a szemnek az efféle dögszagú parádé, miután a fül olykor-olykor hajlamos kikapcsolni a közepesebb tételeknél. Lélekben már felkészültem, hogy Lordi nagyúr megragad és a kínpadra vet, mint önkéntelenül önként jelentkező friss húst, de sehogy sem megy ki a fejemből, hogy egy lemezre vetítve bizony itt is akad annyi jól megírt középszerű dal, mint a Kissnél, tehát több, mint a Twisted Sister esetében.
  
  Rémálmunkból előlép a Blood Red Sandman, majd a Man Skin Boot, Haunted Town, Deadache, Bringing Back The Balls To Rock. A kislemezes Accept feldolgozást, a Midnight Movert sajnos mi sem kapjuk meg, de a szörnyen eltalált Monster Monster jön, lát és legyőz, mint annak idején lemezen hallgatva. Amen egy röpke Sweet Child O Mine gitártémázással nyitja meg a Dr. Sin Is In lebilincselő preparálós jelenetét: az orvosi köpenybe bújt Mr. Lordi egy kis satnya figurán kezd dolgozni egy boncasztalon. Jópofa, ahogy valamiféle trükk révén néha fel-felül az áldozat, de a főnök nyomban visszalöki (később a basszer OX is segít neki). Jól szórakozom, pláne amikor Lordi nagy étvággyal megkóstolja a páciens belsőségeit. A Missing Miss Charlene pedig még egy derekas lefejezéssel is kedveskedik nekünk.
  
  Jószívű szörnyek nem tűnnek el ráadás nélkül, és meglepő, de már meg sem lep: megérkezik a költői kérdés, azaz a Would You Love A Monsterman? című megasláger, amit természetesen a Devil Is A Loser követ. Végül a Hard Rock Hallelujah örömmámorával zárul Lordi mókatára, és mindenki elégedetten törölgeti szeméből a vércseppeket. Nos, nem vitás, a Lordi valóban szörnyen szórakoztató, és a látvány ellenére sem kell véresen komolyan venni, de a nyakamat tenném rá, hogy azért szívesebben veszítenénk el a fejünket a zenétől, mint a szemkápráztató horrortól.
  
  Szörnyek márpedig léteznek. A kérdés csupán az: tudnál szeretni egy szörnyembert?



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. március 24.
Megújult a 35 éves Ghymes - Szarka Tamás & Ghymes
2019. március 27.
Naturally 7 koncert Budapesten
U.D.O.: tavaszi lemezbemutató a Barba Negrában
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Overkill, Destruction, Flotsam and Jetsam, Chronosphere
David Duchovny
Brainstorm, Mob Rules, Gloryful
Amorphis, Soilwork, Jinjer, Nailed To Obscurity
José Carreras
Gájer Bálint Swing karácsony
Gregorian Holy Chants
Within Temptation, Beyond The Black
 kiemelt 
Steel Panther Budapesten
  
Egyenesen Kaliforniából érkezik a napfényes Barba Negra Track színpadára július 17-én a Steel Panther

Evergrey: friss lemezzel a Durer Kertben
Cannibal Corpse az A38-on
ZORÁN - ARÉNA 2019
Skunk Anansie: jubileumi koncert a Barba Negra Track-ben
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the hives    tony iommi    of earth    flotsam and jetsam    petijegy    madder mortem    insision    mighty boosh    tom cruis    malevolent creation    harms way    lehmann    építészet    charlize theron    artillery    limp bizkit    mono    exodus    ankh    hierophant    ozone mama    balaton    intim torna illegál    alain johannes    downset  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!