lemezajánló [nagylemez]  2009. április 6. hétfő   14:58

nincsen hozzászólás

  Korántsem annyira kétségbeejtő a helyzet, mint ahogy azt az ember először képzeli, amikor meghallja, hogy már megint van egy jó zenekar, ami készül abbahagyni azt, amihez ért és amihez hosszú évek alatt jutott el onnan, ahova most visszatérni készül. Ennyire nem is bonyolult. Tehát itt az új Samael lemez.
  
  Amikor az Above körül elindult a kampány azzal, hogy ez a hiányzó láncszem a Ceremony Of Opposites és a Passage között, hogy a banda most visszatér gyökereihez, kezdtem megrémülni. Nagy a divatja most a back to the roots-nak és a száma a zenekaroknak, akik ebbe belebuknak. Ráadásul itt volt az előző, szomorúan semmilyen Solar Soul album is, ami a Reign Of Light után elég kellemetlenül érintett. Csupa rossz ómen.
  Aztán tessék. Az idei budapesti koncerten már érezhető volt, mégsem lehet nagy baj abból, ha a Samael (vissza)keményít, ott is volt becsülettel dara meg morgás, persze távolról sem annyi, mint az Above-on, de volt és jól sült el. És ez az Above-ra is igaz, jól sül el. Azt azért merész mondani, hogy ez bármelyik korábbi két anyag közötti hiányzó láncszem lehetne, mert nem. Ez egy modern metál lemez, a maga jó és rossz értelmében is, de többnyire inkább a jóban.
  A Ceremony Of Oppositeshoz, sőt az összes korábbi Samael anyaghoz képest sokkal gyorsabb. Nincs megállás, maximum egy két kiállás, de az is csak elvétve. Ami azonnal szembeötlik az az, hogy a tíz számos albumon nincsen egy szám sem, ami átlépné az 5 perces bűvös határt. Gyors és sűrű, jön és már megy is. Na de mi az, ami marad? Vannak húzós riffek, rengeteg dob, egy kellően dühös, agyon torzított hangú Vorph és némi szintetizátor. Pont, mint eddig, csak az arányok tolódtak el. Becsületes munka ez. Ugyan nem kanyarodtak vissza semmilyen múltjukhoz, mert ilyen soha nem volt nekik, de akkor is jól csinálták. Sokkal vállalhatóbb ez az irány, mint a Solar Soul-é. Nem elriasztásként, de erősen érezhető a korai svéd death metal áldásos hatása itt-ott, nyilván leginkább a gitáron. Átjárja ez a göteborgi életérzés az egész lemezt, kevésbé rideg vagy sika, mint ahogy azt egy black metalnak nevezett anyagról gondolnánk. Ezen nem változtat az a zajos hangzás sem, ami talán a túlságosan polírozott megszólalás ellen van és olyan hatást kelt, mintha egy fémdobozra papírzacskót húznának. A zacskós fémdobozhoz jár Vorph koszos hangja, egy nagyon steril dob, és a szinti, ami az űrszemét helyett, most az orgonát helyettesíti. A Black Hole című számban egy kész orgona futamot is hallhatunk, ami rettentő műanyagra sikerült, ezt igazán kihagyhatták volna. Ettől eltekintve, tényleg rendben van, nem ül le a lemez, sőt, az album egyik legjobb száma a nevéhez méltóan, az utolsó, az On The Top Of It All.
  Üzenet a bizonytalanoknak: tesztelve van, lehet hallgatni.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: