lemezajánló [nagylemez]  2009. március 27. péntek   17:48

nincsen hozzászólás

  A The Decemberists három éve a The Crane Wife című albumával érkezett meg az indie-folk szűken vett élmezőnyébe. A The Crane Wife volt a portlandi zenekar első, nagy kiadónál (Capitol) megjelent albuma, és a nagy tét akkor nem nyomta agyon a Colin Meloy által vezetett együttest. Sikerült egy szinte hiba nélküli, sokszínű dalcsokrot összeállítaniuk, aminek köszönhetően az együttes nevét Európában is egyre többen ismerték meg.
  A sorban ötödik nagylemez, a The Hazards Of Love Margaret és William szerelmének viharos történetét dolgozza fel. A női karakter szerepére, két vendég énekesnőt is felkértek. Becky Starkot, a Lavender Diamondból, és Shara Wordent, a My Brightest Diamondból. Neves közremükődő akad még rajtuk kívül is bőven. Elég, ha csak Jim Jamest említem, aki a műfaj jelenleg legsikeresebb zenekarának, a My Morning Jacketnek a frontembere.
  A The Hazards Of Love, a zenekar eddigi legnagyobb vállalkozása.
  Vérbeli konceptlemez ez, tizenhét számmal, vissza-, visszatérő témákkal, és szövegrészletekkel. Egyben végighallgatni túl nagy falat, érdemes duplalemezként, két részletben értelmezni a művet. Már csak azért is, mert a határvonalat a két rész között elég világosan jelölték ki nekünk az alkotók, a kilencedik instrumentális An Interlude címre keresztelt rövid dallal.
  Az album első fele árnyalatnyival halványabbra sikerült, ez el is bátortalaníthatja a hallgatót.
  Míg az előző lemezükön jó ütemben váltották egymást a lendületes rockdalok, és a fülbemászó, folkos darabok, a The Hazards Of Love túlságosan szélsőséges hangulatokig merészkedik. Míg a lemez elején ez még újnak hat, (The Hazards Of Love 1, A Bower Scene, Wont Want For Love), és a zenekar ügyesen egyensúlyozik a csilingelő balladák, és a szinte már metálba hajló keményebb dalformák között, a második félidőre olykor már önkényessé, és túlzássá válnak a sűrű váltások. Jellemző, hogy az album legjobb dalai, az önálló, és később sem ismétlődő szerzemények. Ilyen a látszólag egyszerű elemekből felépített, Isnt It A Lovely Night, vagy az Annan Water, melyeket újrahallgatva kiderül, hogy ezek a Decemberistset egyedülállóvá tevő, aprólékosan kimunkált, és gazdagon díszített számok közé tartoznak.. Nem véletlenül sütik el egyre többször a portlandi együttes zenéjére a barokk-pop jelzőt.
  A The Hazards Of Love legerősebb része egyételműen az albumról elsőként megszellőztetett The Rakes Songgal induló, és a már említett Annan Waterrel záruló rész. A The Rakes Song lesz valószínüleg a legnagyobb koncertkedvenc, kár, hogy az ilyen sodró lendületű dal, csak ez az egy szem tűnik fel az egész album során. E számot követően kanyarodik vissza a zenekar a már korábbról megismert keményebb riffek felé, a The Abduction Of Margaret és a The Queens Rebuke/ The Crossing páros valahogy jóval bátrabb, és kimunkáltabb, mint a lemez elején szerepelő, egyazon logikájú A Bower Scene, Wont Want For Love kettős.
  Az Annan Water a legszebb, és legepikusabb ékkő, még akkor is, ha egyes részeinél még a popzene felé teljesen más irányból közelítő Coldplay is eszünkbe juthat róla.
  A hosszúra nyújtott lezárás ront igazán nagyot az összképen. A Margaret In Captivity a Decemberists eddigi életművéhez viszonyítva elég unalmas, és már-már giccsbe hajló szám, az igazi mélyrepülés azonban csak innen kezdődik. A The Hazards Of Love 3 (Revenge!)-ben feltűnő gyermekkórus felesleges, hatásvadász megoldás, szerintem teljesen idegen az album addigi hangulatától. A The Wanting Comes In Waves pedig már az első részben is pofátlanul nyúlt az Arcade Fire hangzásvilágából, így megismételve csak még szembetűnőbb a hasonlóság. A záródarab, a The Hazards Of Love 4 (The Drowned) ment meg attól, hogy túlságosan rossz utóízzel emlékezzek vissza az addig hallottakra, ez az egyszerű folkos szerzemény újra megcsillant valamit, az énekes/dalszerző Colin Meloy tehetségéből.
  Összeségében a nagyívű kompozíció, a színes hangszerelés, és a rengeteg közreműködő ellenére, a Decemberists ezúttal túl nagy feladatot vállalt magára. Talán jobb döntés lett volna egy szimpla album, ahol ezeket a dalforgácsokat nem folyatják végig az egész albumon, hanem inkább, önmagában is megálló számmá csiszolják ki őket. A The Hazards Of Love így csak hullámzó színvonalú, néhány kiemelkedő pillanattal rendelkező nagylemez lett, egy még így is jelentős hatású zenekartól. Egyelőre a The Decemberists életművében maradt a Picaresque, és az azt követő The Crane Wife a csúcs.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: