szerző: MorelloSoulfly, Incite 2009. március 9, Diesel Klub
Max Cavalera akár egy szőröslábú, foghíjas nyugdíjaskórus élén is körbeturnézhatná a világot, ő már akkora ikon, hogy ez esetben is teltházak várnák mindenhol. De a jó Max mégsem tesz ilyen csúfságot, sokkal szimpatikusabb módon inkább a Soulfly nevű bandájával reszeli a metalt, a rajongók legnagyobb örömére. A régi Sepultura fanatikusok közül sokan fanyalogtak a korai Soulfly numetalos, tribal metalos világára, de az utóbbi évek albumai még ezeket a hangokat is elcsitították, mert a Conquer, de különösen a Dark Ages a Max-es Sepultura legszebb pillanataira emlékeztet. Ilyen előzmények után egyértelmű volt, hogy március 9-én a Diesel Klubban is komoly érdeklődés övezi majd a koncertet.
Előre kell bocsátanom, hogy pár nappal korábban, március 6-án én már jelen voltam a Soulfly koncertjén, mégpedig a csehországi Zlin-ben, a Metalmania fesztiválon, ahol olyan társaságban léptek fel, mint az Overkill, Exodus, Torture Squad, Gama Bomb, stb. Nem összehasonlítani akarom itt a két koncertet, nem is lenne értelme, hiszen a körülmények teljesen mások voltak, de a cikk folyamán óhatatlanul elő fognak kerülni utalások, ezért hívtam fel már előre a figyelmet. A budapesti koncerteknél sosem lehet pontosan megtippelni a kezdési időt, mert néha a kapunyitáskor már játszanak a bandák, néha pedig órás csúszásokra kell várakozni. Most szinte percre pontosan 8 órakor már ott voltam a Diesel Klubnál, de némi bosszúságomra az Incite zenekar ekkor már éppen elkezdte a programját.
Stílus szerint a metalcore és a thrash műfajból szedegetik a témákat, nem is rossz, amit művelnek, bár eredetiséget nem kell keresni benne. Összességében jól csinálják a dolgukat a fiúk, pár keményen döngetős témával, és néhány fogósabb riffel azért sikerült mozgásra késztetniük a közönség egy részét. Mint kiderült, a mikrofonnál Max nevelt fia, Richie acsarkodik, szóval így már érthető, hogy az Incite miért a Soulfly társaságában járja a világot. A zenészek jókedvűnek tűntek, bár nem mozogták be a színpadot. Richie az első perctől az utolsóig olyan brutál fejeket vágott, mintha aznap boxolósz.rt reggelizett volna. Zlin-ben nagyobb bemozdulást, és nagy circle pit-eket provokált ki az Incite, bár ott már alaposan bemelegített közegnek játszottak, sokkal tisztább hangzással, itt viszont nekik kellett felmelegíteni a hidegből beeső közönséget.
Szépen megtöltötték a helységet a Soulfly-ra várakozók, az átszerelés végére a türelmetlen rajongók „Blood, Fire, War, Hate!” skandálással szórakoztatták magukat. A banda mintha csak erre várt volna, az említett nótával indította útjára programját, a Conquer lemezről. Sajnos rögtön az elején meg kell jegyezni, hogy a hangzás borzalmas volt, szinte lehetetlen volt tisztán kihallani a konkrét hangszereket a mángorlószerű masszából. És a helyzet később se sokat javult. Ennek ellenére a közönség egy emberként vetette bele magát a küzdelembe, fergeteges hangulat uralkodott a teremben. A zenekar is jókedvvel játszott, különösen Max tűnt rendkívül barátságosnak. A brazil frontember egyre elborultabb fizimiskával bír, raszta hajfonatai két hatalmas „kontyba” kötve, amolyan szarvként ívelnek a háta mögé. Nekem az jutott eszembe, hogy bármelyik trúúú black metal borítón kicserélhetnék Max jelenlegi arcképére azt a bizonyos klasszikus „blekk metál kecske” ábrázolást.
Bár a Soulfly tagsága már hosszú évek óta stabil, mégis egyértelmű, hogy ez a banda Max Cavalera-ról szól. Tőle természetesen mindenki elvár a koncerten néhány Sepultura klasszikust, de az már meglepőbbnek bizonyult, hogy tesójával, Igorral való összeborulásuk gyümölcseként megszületett The Cavalera Conspiracy albumról is előszedték a Sanctuary-t, később pedig Max Nailbomb nevű projektjétől a Guerillas-t. Ez mindenképp élményszámba ment, noha engem személy szerint rendkívül bosszantott, hogy a legtöbb ilyen „feldolgozást” illetve még konkrét Soulfly számokat sem mindig játszottak teljes egészében végig, kiemeltek/levágtak részleteket. A Prophecy lemezről ismerős nagy vinnyogásból a címadó dal bontakozott ki, erre is hatalmasat tombolt a közönség. Ezek után főleg a korábbi Soulfly dalok kerültek terítékre, mint a Back To The Primitive, Downstroy, Jumpdafuckup, Umbabarauma, Seek N Strike, Tribe, Mars,, az új lemezől pedig az Enemy Ghost.
Kellett egy kis lazítás is a nagy zúzások és kíméletlen pogo után, így egy kis közös dobolással szórakoztattak minket Max-ék. Még a közönségből is felhívtak egy fickót a színpadra, hogy segítsen az ütemekben. Zlin-ben egyébként egy 10-12 éves kisfiút hívott fel Max dobolni. Ennél a résznél Bobby Burns és Marc Rizzo is dobverőt ragadott, és közreműködtek a játékban. Az Overkill pólóban feszítő Rizzo (amit minden bizonnyal a Zlin-i fesztiválon szervált be) egyébként fantasztikusan tehetséges gitáros, érdekes, hogy a 2004-es koncerten, amikor először láttam őket, nem voltam elájulva tőle... Rizzo most nagy átéléssel játszott, és még egy amolyan fél-akusztikus gitárszólót is előadott.
Bobby Burns is büszkélkedhetett már szokatlan frizurákkal a Soulfly története során. Minden bizonnyal a mostani a legröhejesebb az összes közül, de a megtévesztésig Rasmus frontemberré avanzsált basszusgitáros élvezettel rótta a köröket a deszkákon, és sokat biztatta a közönséget. Joe Nunez játékát sajnos elnyomta a kásás hangzás, pedig a dobos döbbenetes feszességgel játszott, a csapat egyik motorjának számított Max mellett. A frontember néha percekre hátravonult, a fiúk viszont ilyenkor is tökéletes összjátékkal vitték a hátukon a bulit.
Persze néhány Sepultura klasszikust is bele kellett szőni a programba, így nem maradhatott el a Refuse / Resist, Troops Of Doom, illetve néhány további régi Sepu dal, igaz csak részletek szintjén. Sőt, még egyéb témákkal is megvicceltek minket, például egy Slayer Raining Blood-ra, és egy Metallica Creeping Death-re is felkaphatták a fejüket, akik odafigyeltek. Az alapszakasz két frissebb dallal zárult, a Dark Ages albumról a Frontlines, a Conquer-ről pedig a számomra nagy kedvenc Fall Of Sycophants hangzott el. Ezeknek nagyon örültem, ugyanis Zlin-ben nem ezeket játszották, hanem a Carved Inside-ot illetve az Unleashed-et. De jó csere volt, így összességében azt mondom, hogy a magyarországi setlist-et ütősebbnek éltem át, pláne ez a jó kis „Destroy this fucking place!” különösen stílszerű volt a végére! (Noha hangzásban magabiztosan nyert Csehország) Persze néhány kötelező érvényű dal kellett még, például a zseniális Babylon a Dark Ages-ről, amiből a Soulfly élőben rendszeresen kihagyja a középrészt, sajnos most is így hangzott el. A végére egy óriási tombolás a Roots Bloody Roots-ra és az Eye For An Eye-ra, a csapzott közönség pedig konstatálhatta, hogy a Soulfly koncertje kalóriaégetésnek is jó.
Nem tudom, legközelebb milyen minőségben láthatjuk viszont Max Cavalera-t, lehetséges, hogy sikerül nyélbe ütni egy Sepultura reunion-t. Már csak egyedül Andreas Kissert kell meggyőzni, de nagyjából biztosra veszem, hogy előbb vagy utóbb, de (jó)néhány zöldhasú az ő csökönyösségét is megtöri majd. A Soulfly ettől függetlenül járja a maga útját, Max újra ráérzett a klasszikus értelemben vett thrash metal ízére, reméljük hogy még sok pusztító lemezt nyújt át nekünk a jövőben Max Cavalera, Marc Rizzo, Bobby Burns, és Joe Nunez.