interjú [külföldi hangok] 2009. március 12. csütörtök 15:40
nincsen hozzászólás
szerző: PjotrInterjú Barthélemy Attiso szólógitárossal, az Orchestra Baobab zenekarvezetőjével
Kezdjük talán a történelemmel, hiszen az Orchestra Baobab kimondani is sok lassan 40 éve létezik. Ha jól tudom, egy dakari bárban kezdték a működésüket, sőt a zenekar is onnan kapta a nevét. Ez igaz?
Igen, valóban így történt. 1970-ben nyílt meg a Baobab nevű éjszakai bár Szenegál fővárosában, Dakarban. A főnök a város legjobb zenészeit akarta szerződtetni, ezért magasabb honoráriumot ajánlva átcsábított minket arról a szórakozóhelyről, ahol akkoriban játszottunk. A zenekar felvette a bár nevét, így lettünk Orchestra Baobab. Eleinte sokféle stílusban játszottunk afrikai és afro-kubai zenét, salsát, cha-cha-chát, reggae-t, mambót, tangót és a Szenegálban hagyományos mbalax irányzatot. Ez egy helyi, wolof népzenei stílus, amit később Youssou N´Dour tett világhírűvé. De játszottunk divatos nyugati világslágereket is, például BB King vagy James Brown számait, és rhythm and blues-t is.
Az igaz, vagy csak városi legenda, hogy akkoriban politikusok és a befolyásos elit házi zenekarának számítottak Szenegálban?
Valóban így volt. Mivel a Baobab bár kifejezetten luxus szórakozóhelynek számított, rendszeresen jártak oda kikapcsolódni a miniszterek és gyakran a külföldi vendégeiket is magukkal hozták a koncertjeinkre.
Gyakran úgy is emlegetik az Orchestra Baobabot, hogy Szenegál Nemzeti Zenekara.
Ez talán még a 70-es, 80-as években lehetett így, ma már nem hiszem, hogy igaz lenne ránk. Akkoriban Szenegálnak nem volt nemzeti zenekara. Mivel nagyon jó zenészeknek számítottunk, egy idő után a mi együttesünket küldték hivatalos külföldi utakra, például Tunéziába, Kamerunba és Guineába, hogy különböző diplomáciai és kulturális eseményeken képviseljük Szenegált. Azt hiszem, ennél nagyobb szerencse nem is érhetett volna minket. Emellett gyakran hívtak minket zenélni a legnagyobb utcai fesztiválokra, de koncerteztünk a Vöröskereszt rendezvényein és rendőrbálon is. Ezek fantasztikus lehetőségek voltak számunkra. Ezek nélkül nem lehettünk volna ilyen sikeresek, úgyhogy hálásak vagyunk értük.
Valószínűleg nagyon kevesen lehetnek a világon, akik még soha életükben nem hallottak afro-kubai zenét, de azért játsszunk el a gondolattal! Hogyan magyarázná el a lényegét annak, aki semmit sem tud róla?
Tényleg nehéz elképzelni, hogy van ilyen de lássuk csak! Mint a nevében is benne van, ez az afrikai és a kubai zene keveréke. Ahhoz, hogy ezt megértsük, fel kell idézni a történelmet. Amikor Afrikából fogalmazzunk úgy, hogy - embereket exportálták a tengerentúlra, ők természetesen magukkal vitték a kontinensünk zenei hagyományait Kubába. Az afro-kubai stílus alapja az afrikai zene, főleg a ritmus, a tam-tam és a konga hangja. Ehhez Kubában hozzátettek újabb hangszereket, például a kasztanyettát. Tulajdonképpen az afrikai zenét fejlesztették tovább, hozzáadtak, átdolgozták, még jobbá tették. Ez az afro-kubai zene lényege.
1970 óta hihetetlen karriert futottak be. 15 évig együtt dolgoztak, aztán hirtelen abbahagyták a közös muzsikálást. Mi volt a szakítás oka?
Egy zenekar élete ugyanúgy ciklusokból áll, mint egy emberi élet. Bizonyos időszakokban elvágyunk a megszokottól, hogy új dolgokat próbáljunk ki, más inspirációk érjenek bennünket. Ez történt velünk is. Hosszú időre, 15 évre álltunk le. Ez alatt mindenki valami újba kezdett. Néhányan más együttesekben folytatták a pályafutásukat, és volt olyan is, aki szállodában zenélt. Mások saját céget, vállalkozást alapítottak, az egyik zenészünk pedig nyelvtanárként dolgozott. Évekig a szenegáli hivatalos nyelvet, a wolofot oktatta a diákoknak. Én magam pedig visszatértem a szülőhazámba, Togóba. Mivel eredetileg jogi diplomám van, ügyvédi irodát nyitottam, és teljesen felhagytam a zenével. Az iroda egyébként a mai napig működik, de persze nem olyan intenzitással, mint amikor kizárólag azzal foglalkoztam. Be kell vallanom, hogy nem is volt könnyű 15 év után újrakezdeni a gitározást, hiszen teljesen kiestem a gyakorlatból. Szinte újra meg kellett tanulnom az akkordokat, mert nem mozogtak rendesen az ujjaim. Szerencsém volt, mert sikerült és még ma is itt lehetek.
Ha jól tudom, az Orchestra Baobab ugyanannak a menedzsernek köszönheti az újjászületését, aki felfedezte a világnak a kubai nyugdíjasokat, a ma már világhírű Buena Vista Social Club-ot is. Mesélne arról, hogyan történt?
Már 15 éve nem zenéltünk együtt, amikor felkeresett minket Nick Gold producer azzal, hogy szeretne az Orchestra Baobabbal dolgozni. A dolog szépsége az, hogy Nickhez valahogyan eljutottak a 70-es, 80-as években készült dalaink kalózfelvételei. Ezek alapján úgy gondolta, hogy ez a zenekar még nagy dolgokra lehet képes, ezért elkezdett utánunk nyomozni, és azt ajánlotta, hogy álljunk össze. Először adjuk ki a régi számainkat újrahangszerelve, aztán készítsünk új lemezeket is. Összetrombitáltuk a zenekart, és elkészült a visszatérő album, aminek azt a címet adtuk, hogy Pirates Choice, vagyis A kalóz választása, hiszen azok a számok kerültek rá, amelyeket addig illegálisan terjesztettek a rajongóink. És ebben rejlik a sors iróniája: a kalózmásolatokkal a rajongóink megkárosítottak minket, hiszen engedély nélkül, rossz minőségben terjesztették a dalainkat évekig, és így a munkánkért nem kaptuk meg a lemezeladásból származó bevételt és a szerzői jogdíjakat sem. Ugyanakkor a kalózfelvételek nélkül nem figyelt volna fel ránk Nick Gold, vagyis ma már nem is létezne az Orchestra Baobab. A tanulság tehát az, hogy tényleg minden rosszban van valami jó is. Legalábbis a mi példánk ezt igazolja. A visszatérő albumunk után újakat is kiadtunk. A 2002-es Specialist in All Styles ( Minden stílus specialistája a szerk.) címűn volt szerencsénk együtt játszani a Buena Vista Social Club zseniális tagjával, Ibrahim Ferrerrel és Youssou NDour- ral, aki akkor már világsztár volt.
Egy korábbi interjúban a zenekara egyik tagja azt mondta, hogy a végzete elől senki sem menekülhet, vagyis meg volt írva, hogy az Orchestra Baobabnak ismét színpadon kell állnia. Ön is így érzi?
Igen, egyetértek ezzel, de azt gondolom, hogy újjászületésünket elsősorban a szerencsének köszönhetjük, vagyis annak, hogy Nick Gold felfigyelt ránk. Bár a zenekar neve véletlenül alakult ki, így utólag ez is szerencsésnek, szinte sorsszerűnek tűnik. Az afrikai baobab, vagyis a majomkenyérfa ugyanis hosszú életű, szívós növény, amely újra sarjad, újraéled mindaddig, amíg gyökere a földben van. Az Orchestra Baobab sem hagyta el soha igazán az éltető gyökereket, hiszen a hagyományainak, az afro-kubai ritmusok és dallamvilág végigkísérték az életünket.
Néhány éve, amikor először jártak Magyarországon, a Sziget Fesztiválon adtak koncertet. Milyen élményei vannak?
Fantasztikus volt a magyar közönség! Őszintén szólva, amikor először meghívtak minket Budapestre, fogalmunk sem volt arról, milyen fogadtatásban lesz részünk. Nem tudtuk, hogy a magyar közönség szereti-e egyáltalán az afrikai zenét, de már az első számnál kiderült, hogy a félelmünk alaptalan volt. Ahogyan elkezdtünk zenélni, a közönség azonnal ráhangolódott a muzsikára, táncra perdültek, énekeltek. Ez hatalmas energiát adott nekünk, amit mi ugyanolyan óriási energiával adtunk vissza. Fergeteges hangulat alakult ki, és azóta szerettünk volna visszatérni Magyarországra. Most ez a kívánságunk is teljesül.
Milyen repertoárral készülnek a mostani, március 21-i fellépésükre a Budapesti Tavaszi Fesztiválon?
Túlnyomórészt az utolsó, Made In Dakar című lemezünk dalait fogjuk játszani, mert most ezzel turnézunk Európában. De persze játszunk majd néhány számot a Pirate´s Choice és a Specialist In All Styles című albumainkról is.
Aki még nem hallotta Önöket élőben a színpadon, de belenéz egy koncertfelvételükbe mondjuk az interneten, az is rögtön látja, hogy több évtizedes közös munka után még mindig igazi örömzenélés az összes fellépésük. Mi a titkuk?
A mi energiánk a közönségtől jön. Tudja, az Orchestra Baobab átlagéletkora nagyjából 60 év lehet. Mégsem érezzük magunkat öregnek, sőt minél többet koncertezünk, annál jobban megfiatalodunk. Ha felmegyünk a színpadra, és azt látjuk, hogy a közönség jól érzi magát, szereti a zenénket és az emberek felszabadultan táncolnak, az hihetetlen erőt ad. Ez egy oda-vissza játék: mi sokat kapunk a közönségtől, és ezt a sok jót mi is igyekszünk nekik visszaadni. Egy Orchestra Baobab koncert tulajdonképpen egyetlen hatalmas energia- és szeretetáramlás a közönség és a zenekar között. Úgyhogy azt üzenem a magyaroknak, hogy aki kihagyja a budapesti koncertünket, az nagyon fogja bánni!