hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. március 13. péntek   15:25
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Suhancos -Jól tévedni emberi dolog - lemezbemutató a Dürerben
2009. március 27., Dürer Kert - Budapest

  A Kőházy FankaDeli Ferenc és Szabó Balázs vezette kecskeméti folk/hiphop csapat tavaly nyáron készítette el a második album, a Jól tévedni emberi dolog dalainak nagy részét, a stúdiómunkálatokat pedig az ősz folyamán fejezték be.
  
  A Jól című kislemez, illetve az Üzenetrögzítő című, első album után már lehet elképzelésünk arról, mire számíthatunk, ezúttal azonban kevesebb hangszerrel és egyértelműbb üzenet ampullákkal adott életjelet magáról a kecskeméti rapper és a debreceni prímás. Az új lemez egyértelműen az Üzenetrögzítő folytatása, de kissé letisztultabb hangvételben. A dalok jazzesebb alapokra kerültek, és még hangsúlyosabb szerephez jutottak a folk elemek és a hegedű, miközben megmaradt a Suhancosra jellemző erőlködésmentes lazaság és a zsír szövegek is.
  
  Ezen a koncerten az új számok kerülnek előtérbe, és természetesen elhangzik néhány régi dal is. A hangsúly viszont ezúttal a nagyzenekari felállásra kerül, mivel ez lesz az első ilyen alkalom a zenekar életében.
  
  A hat fős csapatot Pestalits Benjamin (ritmusszekció) és Gulyás László (szaxofon) egészíti ki, így kísérletképpen jelentősen feldúsul a színpadi hangzás, a művészi hatást erőteljesen fokozva.
  
  Mindenki megnyugtatására közöljük: mindez az emberi szervezetre veszélytelennek tekinthető, még akkor is, ha az egyedben azt az érzetet kelti, hogy az egész annyira jó, hogy mindjárt leszakad a feje/ álla.
  
  Tagok:
  Szabó Balázs: gitár, kaval, hegedű
  Fülöp Ákos: gitár
  Vincze Norbert: dob
  Kőházy Ferenc: száj és száj
  Szabó János: brácsa
  Inoka Győző: bőgő
  Gulyás Laci: (mint vendég zenész) szaxofon
  Pestalits Benjamin: (mint vendég zenész) ritmusszekció
  Horn Tamás: fotó



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 heidevolk    amanda seyfried    kalan mikla    kultúra    kaiser chiefs    nyers    kinkiez    könyvtár    mátyás attila    nuclear assault    motörhead    steve carell    bréma    malignancy    égi kávéház    közért noise    alíz csodaországban    random deeds    aetherius obscuritas    atticus    sahg    henry rollins    trio3po    lies    emi  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!