beszámoló [koncert] 2009. március 12. csütörtök 11:24
nincsen hozzászólás
szerző: GD’SF.O.S. – Hangmás 2009. február 19. Pecsa
Hangmás kezdett, de nem ez volt a meglepetés ezt tudtuk már rég, hanem az, hogy az aznapi Gothica miatt kezdtek későn. A hír hallatán kicsit arcomra fagyott a mosolyt. Ha én nem is, mások viszont örültek, hogy szombat lévén nem kellett rohanni és lemaradni a F.O.S.-ról és így tovább ihatták a sörüket és beszélgethettek a kedvenc helyükön, míg a fagyos éjszaka még jobban az aszfalthoz nem fagyasztotta a leesett havat.
És tényleg nem kellett szégyenkeznie az előzenekar posztot betöltő Hangmásnak: úgy tudták meglovagolni és megcsavarni a megboldogult Joy Division stílusát, ahogy azt itthon nem sokan. Pont ezért nem volt meggondolatlanság beválasztani előzenekarnak a Hangmást így indipopostúl és karakteres énekessel. Noha az elvetemült F.O.S. rajongók nem kevés volt jelen közülük - igaz katolikus módjára máglyára küldték volna, vagy legalább kerékbe törték volna a csapatot. Hangsúlyozom, én biztos nem, és talán azok sem, akik végignézték ezt a fellépést, mert ez a produkció megállta a helyét.
Ha már F.O.S., akkor miért ne mentünk volna el, hisz az elmúlt néhány évben csak néhány koncertet adtak és nem többet. Sokan biztos húzzák a szájukat, hogy semmi lemez, csak egy újabb fellépés. De ez is valami és pont azért, mert ez a társaság pont ezzel az eggyel olyan magasra emelte a mércét, mint senki más ebben a műfajban. A F.O.S. esetében nagyon is megállja a helyét a magyarföldre magyarszöveg szlogen. Hisz ha jobban megnézzük, akkor Mátyásék sem angolul csinálják azt amit, csak épp másképp. Igen ilyen tökös arcok kellenek a hazai zenei életbe, akik a köveket is meg tudják mozgatni még ennyi idő után is. És az árnyak újra feltűntek, bő másfélórás koncerttel, szünetekkel, két ráadással megtűzdelt programmal. A dalokat, alkotásokat, kompozíciók szövegeit (Még; Nézz rám; Mozdulatlan vágyak; Hiába minden; Talán; Engedj el!; Lebegés; Öngyilkos vágyak; Ne félj; Hold; Árnyak; Miért?; Utolsó üvöltés; Utazás; Ne gondolj rám) sakálként, vonyítva üvöltöttük, mert nem számított, hogy ki mit gondol. Akkor nem. Végül is ennyi idő távolából visszatekintve, most is ugyanazok voltak a dalok, ugyanaz a dinamika és ugyanaz a társaság. A hangulat egy kicsit talán másabb volt, több tűz és még több lelkesedés volt, és talán a kelletténél egy kicsit jobban megnyomták a rockosabb vonalat is. De bánja a rosseb, mert nem ez számít, sem a koncerten, sem utána. Az érfelvágáshoz már túl koros vagyok, azt inkább meghagyom a gyerekeiket nevelő gruftiknak és a feministáknak, a beborulós hangulatot is, mert ebbe a koncertbe Matyiék beleadtak apait-anyait. Nem volt kecmec. Az egész produkció nagyon a helyén volt. Még úgy is, hogy a dalaik bevezetőit néhány estben a modernizálás jegyében konstruktíve megváltoztatták. Nem volt rossz gondolat, sőt a számok közé beékelt köztes átvezetők sem.
No igen, újra láthattuk a hírhedt rosszarcú, ünnepelt celebet, Zana Zoltánt, alias agyon varrt Ganxsta Zoleet, a színész palántát (a maga jól megtermett 120 kilójával fuxok nélkül), most csak esendő ficsúrként dobolt háttérben. Be kell vallanom, hogy a dobok mögött újra megtalálta önmagát. Finoman és hibátlanul nyomta az alapokat és nem a mocsoktól, vértől átívódott hip-hop szövegeit. Hangsúlyozom, jól van ez így. Ő tényleg jobban mutat egy dark, neaggyisten, egy dirty rock (Sex Action) bandában, mint a Kartelben.
A két Ősarc - Matyi és Csaba, az alapítók - a lelke ennek a csapatnak, ők nem hibáznak, és nem is lehet őket hibáztatni azért, hogy vége és befejezték tudom, sokan neheztelnek még. Ők megtették azt, amit mások több lemez után se tudtak megtenni. Igen, a minőségi és maradandó zenét, melyet nehéz felülüberelni - ennyi év után is. De lehet, hogy én tévedek?