hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2009. március 9. hétfő   16:18
nincsen hozzászólás

szerző: ArmaGedeon
Richie Kotzen, Roy & Ádám
2009. február 18. A38

  A szemöldököm nyomban felszaladt, amikor megtudtam, hogy a Roy & Ádám lesz a bemelegítő az idei Richie Kotzenen. Valahogy mindig úgy voltam velük, hogy ha a fene fenét eszik, akkor sem fogom őket megszeretni, mivel a hazai Viva tévés közeg kis kedvencei, azt pedig nem veszi be a jó ízlésű gyomor. Majd úgy alakult, hogy szinte jobban élveztem a bulijukat, mint a Kotzenét!
  
  Tavaly már járt nálunk Richie, akkor egy kicsit többen voltunk, de a forint sem állt ily csehül, már ha ez számít ez esetben. A közönség tipikus: konszolidált családapa-figurák és hordóhasú zenészek, de kiszúrtam egy ex-megasztáros hölgyeményt is, hogy teljes legyen a kép. Megmondom őszintén, úgy látom, egyes körökben valahogy presztízs-dolog ott lenni egy Richie Kotzenen vagy egy Whitesnake-en, és ebben egyfajta hónaljszagú sznobizmust érzek; érdekes módon az úgymond underground bandák fellépésein sosem látom kis országunk celebmagját, noha sok esetben ezek a bulik lényegesen zamatosabbak.
  
  Szóval Roy & Ádám. Az imént azt írtam, jobban élveztem őket, mint a főattrakciót; ez nyilván erős túlzás, hiszen az efféle kommersz, rockosított popzene oly messze áll tőlem, mint Kohánszky Roytól a Rob Halfordi sikolyok! Sosem láttam őket élőben (a médiában igen, de olyankor rögtön a távirányítóért ugrottam), és kissé pironkodva bevallom, kellemes csalódás ért; laza, könnyed, szórakoztató ezek a szavak jutnak most eszembe, ami nem kis dolog!
  
  Bár a két héttel korábbi Volbeat-koncert fényében szentségtörés lenne azt állítani, hogy a Roy & Ádám kisujjból rázza ki a rock n rollt. A gitárszólók tetszettek a leginkább, de az ének is korrekt volt, jóllehet közel sem kimagasló. (Bizony, a szőrösszívű rockrajongó óhatatlanul is Glenn Hughes-hoz meg Jorn Landé-hoz mér mindenkit!) A dalszövegek hallatán pedig tíz körömmel kapartam a bőrt az arcomon kínos, ha csak egy szóval kellene jellemeznem. Végeredményben az ilyesféle muzsika nem üli meg a gyomrot, tizennégy éves lánykák házibulijában biztosan jó szolgálatot tesz, de mély nyomot nem hagy az emberben.
  
  Próbáltam félreseperni a múltkori Richie Kotzen fellépés emlékeit (finoman szólva is sápadt produkció volt), és megfelelő nyitottsággal várakoztam, vajon meglep-e az amerikai zseni, vagy végleg eltaszít magától? A minap kóstolgattam, emésztgettem a dalait, de egyszerűen nem találtam bennük semmi vonzót. Ám egy élő produkció mindig magában hordozza azt a varázst, amit esetleg az album-felvétel nem nyújthat, így aztán csak azzal törődtem, ami a hajódeszkákon zajlott.
  
  Szép csendben besétált a három zenész, illedelmesen köszöntek, ahogy jó rockerekhez illik. Kotzen a tévéjén felejtette a borotvát, ezzel a szépfiú-imidzsnek is lőttek, a mellettem fészkelődő alig-húszéves csajok szomorúan konstatálták, hogy de szarul néz ki; gondolom, nekik így már csak ablakon kidobott pénz a belépőjegy ára, és kénytelenek lesznek kizárólag a pengetési technikát figyelni, már ha. Ezen estén Richie a Karib-tengeri Jack Sparrow-nak öltözött, ha már hajóra szállt, és amúgy is itt a farsang.
  
  És elmondhatom, hogy a koncert ismét csalódás volt! Hiába vérprofi minden, Kotzen hiába énekel fantasztikusan és hiába penget akkorákat, amelyektől a gitárosok 90%-a maga alá csinál, ha közben az egész oly szürke, mint az aszfalt. Persze ez erősen szubjektív, de az már tény, hogy egyre-másra jöttek a lassú, blues-alapú szerzemények, s ezek nélkülöztek mindenféle izgalmat, én pedig bármennyire is próbáltam ráhangolódni, próbáltam kifürkészni, hogy a technikai tudáson kívül mi olyan csodálatos ebben az emberben és a muzsikájában csak nem ment. Mondjuk Kotzen sem könnyítette meg a dolgunkat: hol opálos-kenderbódulatú tekintettel meredt előre, hol hisztis primadonnaként viselkedett, de a rock n roll-életérzés nagyon távol volt az A38-tól. Richie, koccan az áll a hajópadlón?
  
  A lapos, egyhangú számok közül azért kiemelkedett egy-egy, például a Living Colour-ízeket rejtő So Cold vagy a közönség-énekeltető High. Amúgy meg a pazar riffek és szólók kivételével kevés emlékezetes énektéma akadt a repertoárban; az bizony elég soványka eredmény, ha egyedül a megszállott gitárbűvészek élveznek bele a gátyóba, az egyszeri ember pedig elpilled, mint Woody Allen a saját koncertjén. Csak ő vélhetően nem az unalomtól szunyókált el



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2018. október 21.
Axel Rudi Pell, The Unity, Chris Bay Budapesten
2018. október 23.
Kataklysm, Hyporcisy a Barba Negra klubban (Barba Negra Music)
Uriah Heep az Akvarium Klubban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Sons Of Apollo, Kip Winger acoustic
FEZEN ´18
Rockmaraton 2018 - 2. rész
Rockmaraton 2018 - 1. rész
EFOTT ´18
FEZEN 2018 – 1. nap (Helloween, Epica, Delain)
Judas Priest, Ordog
Joe Satriani - What Happens Next World Tour 2018
 kiemelt 
Hammerfall, Armored Dawn a Barba Negra klubban
  
A heavy metal egyik újkori zászlóvivője, a svéd Hammerfall, töretlen népszerűséggel járja a világot

Gus G az A38-on - Fearless European Tour 18
Dead Daisies - Welcome To Daisyland – EU Winter Tour 2018 - Barba Negra Music Club
Pro-Pain, Don Gatto, Hemlock, Stonedirt a Durerben
Infected Rain + Over My Dawn novemberben a Blue Hell-ben
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 subways    nemadomfel    joe lynn turner    never say die    sunset    thrashfest    crescend    korzus    amberian dawn    drew barrymore    hellfreaks    guilty parties    corrosion of conformity    flúg    malevolence    nile    diamond eyes    the melvins    kontroll    the lightning thief    beneath the massacre    twilight of the gods - allstar bathory tribute    panic radio    talking heads    emancer  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!