beszámoló [fesztivál]  2002. augusztus 7. szerda   10:28

nincsen hozzászólás

   Az utolsó napot megfelelően kell elbúcsúztatni, hogy jó hangulatban tudjuk átvészelni az elkövetkező esős őszt és a hideg, zimankós telet. Ez volt az első alkalom, hogy a Nagyszínpad kezdő zenekarára siettem volna az idei Sziget alatt. Most viszont minden okom meg volt, hogy le ne késsem a spanyol Ska-P koncertjét. Nem is csalódtam. Na de kezdjük az elején.
  
   Ismert rádiós-rapper-jópofa aszfaltbetyár hatalmas hangerővel a mikrofonba felkonferálja a „Ska-t! Állat! Legalább elolvasta volna rendesen azt a négy betűt! Állítólag kapott valami díjat a fiatalember, meg népszerű, meg szépen beszél, de tök béna. Nem baj kezdődjön a buli!
  
   Egyből anyázás, szokásos ska alapok és jönnek a gyűlölt fogalmak, személyek, dolgok lehúzása. Nem kell spanyolul tudni ahhoz, hogy megértsük miről van szó: antiglobalizmus, antifasizmus, erőszakellenesség, kommunizmus, „fuck off Mr Bush! kiálltások. De hogyha így sem tudjuk elképzelni miről is beszélnek a srácok, akkor az ének-showman ölt üzletember öltözetet, rab vagy rendőr ruhát, áll gólyalábakon, talpig amerikai csíkos sávos öltözetben, kaszával a kezében... De van itt villamos szék, vízpermetező és csupa olyan kellék amely vizuálisan bemutatja a világ visszáságait. Hatalmas tapsot arat minden kijelentésük, középső ujjak magasba hívása, illetve megemlékezésük a tavalyi genovai tüntetésben meghalt olasz srácra. A közel másfélórás koncert alatt többször is a Mano Negra nevezetű multinacionális zenekar jutott eszembe. Egyrészt a zenei alapok, másrészt a közvetített üzenet hallatán, illetve hogy mindkét zenekar leginkább spanyol nyelven énekelt, de becsúszott egy-egy angol dal vagy mondat részlet is.
  
   A remek talp alá való után, Neszmély Hill felé vette utam és szomjamat csökkentettem egy üveg borféleséggel. Így jutottam el a Fish! fellépésére. Produkciójuk zenei része nem volt rossz, könnyen emészthető dallamos Publo Hunny hangulatú muzsika, mely táncra serkentette a Wan2 sátor lányait. Viszont a zenekar frontemberének a produkciója roppantul lehangolt. Ennyi „ego”, hogy tudott egy emberbe szorulni?
  
   A koraestét a Metal Hammer Színpadon töltöttem el. Itt először a Newborn lépett fel. A Szigeten utoljára, a közönség viszont őszig még láthatja őket egyben, azután pedig a csapat két irányba indul más néven, más arcokkal.
  
   A következő zenekar az amerikai Undying volt, akiket nem is olyan régen már láthatott a magyar közönség Gödöllőn. Most újabb százaknak esett le az álla, annak láttán, hogy egy Pöttöm Panna kilép a színpadra, mikrofont ragad, és iszonyú mélyhangon „énekel, üvölt, sivít. A koncert végeztével a közönség elismerését váltotta ki a produkció, amely láthatóan meglepte az énekes lányt, és zavarodottan állt már a háttérben.
  
   Az átszerelés gyötrelmeit, és a beáramló nagy tömeget túlélve végre elkezdődött a Blind Myself bulija. De majdnem kirohantuk annyira rossz volt a hangosítás. A Blind zenéjében nagyon fontos vokálok nem hallatszódtak. Ezt a hibát kb. az ötödik számára sikerült a hangmérnök kijavítania. Volt nagy zúzás benn, Gergő folyamatosan fölállt a kordonra és az „alattvalók félkörében énekelt. Nem hibátlan, de ennek ellenére jó koncertet láthattunk a végre nagyközönség előtt játszó Blind Myselftől.
  
   Néhány héttel/nappal a Slayer/Destruction fellépése után Kreator fellépése koronázta meg ezt az utolsó éjszakát és a fesztivált. A koncert igazi tanulmány volt ahogy a megalkuvás nélküli zúzták szét mindenki hallójáratait. Igazi pusztítás volt.

   A Sziget Nagyszínpadának esti fő zenekarai közül egy nem érdekelt annyira, mint az angol Muse. A tavalyi év egyik legsajátságosabb hangzásvilágát létrehozó trió rengeteg elismerésben részesült, és jobbról balról dicsérik őket. Ennek az egyik oka az énekes hangja, amelyet égi magasságokig képes felvinni, illetve az a zenei igényesség, amely a csapatot jellemzi. A koncert pazar volt. Elhangzott minden sláger, a vége felé pedig csak pörgős számokat játszottak a fiúk. Záróakkordként rengeteg gigalufit dobtak a közönség közé, amelyekben ezüst papirkák utaztak.
  
   Szokásos éjszakai ténfergésemnek eleget téve sétálgattam. Ez idő alatt hallottam, hogy a Jazz Színpadon még egyszer fellép a Ska-P. Ennek örömére beültem a Banán sátrába, ahol az ESP Group játszott. Ezt a csapatot már láttam tavaly egy klubban, így nem voltak teljesen ismeretlenek. Zenéjüket nem hagyományoz fúvós hangszerekkel egészítik ki, így próbálnak hozzátenni valamit a nyugalmat árasztó muzsikájukhoz. Őket a Fusio nevezetű formáció követte. Ez a zenekar sokkal dinamikusabb, olykor táncolósnak nevezhető zenét játszott. Remek szólók billentyűs és dob részről ,de a csapat minden tagja megdobta a koncertet. Ez idő alatt tudtuk meg, hogy a Ska-P legénysége annyira jól érezte magát miután az alkoholhoz nyúltak, hogy jól összevesztek egymással, így képtelenek voltak fellépni.
  
   Lassan, de eljutottam az fesztivál utolsó néhány kiszemelt színhelyéhez. Ezután átmenetileg ismét nyugalmasabb vizekre eveztem, de csak átmenetileg! Ismét a Wan2 került képbe, ahol a Pál Utcai Fiúk, azaz Lecsó-ék egy remek hangulatú R NR bulit kreáltak a zsúfolásig megtelt műanyag sátor-házban.
  
   Ezután ismét hosszú meneteléssel újra visszajutottam a Hammerba. Ekkor már a nemzetközi szinten is elismert Sear Bliss taposta a deszkákat. A szigorú „black” produkciójuk most inkább belassulást választotta. Zenéjük ennek ellenére halálos volt, alig hallható pozannal és recsegő mikrofonnal. A zenekar tagjai a színpadi mozgásnak és látványnak nem tulajdonítottak különösebb fontosságot. A lassan eleredő eső a kint tartózkodókat sátorokba üldözte, csak néhány helyen dacoltak a ruhát benedvesítő esővel. A következő fellépő a Christian Epidemic szintén blackmetal formáció volt. Zenéjüket jól reprezentálja, hogy annyira jól csinálják amit csinálnak, hogy a Hit Gyűlekezetével is meggyűlt már a bajuk. Az idő elcsúszása miatt sajnos kevesebb időt tudtak színpadon tölteni és vele együtt az előirányzott műsor is amolyan csonka volt. Gyilkos tempóban szabdalták szét a hajnali békesség minden illúzióját.
  
   Ekkor vettem egy icetea-t a Metal Hammer sátornál. Az eladó furcsán nézve rám kinyitotta a hűtőt, ahonan láthatóan egyetlenegy üveg tea sem hiányzott, a sörből/borból viszont állandó utánpótlásra szorultak... ellentétben a Sziget másik oldalával (elektrozenék részleg) ahol éppen a fordítottja volt az igaz. „Ki érti ezt, ki érti ezt... én nem.”
  
   A másik „élményem” a Metal Hammer sátorban a biztonságiak által ért a hét folyamán. Igaz ugyan, hogy sok szimpatikus arcú egyetemista biztonsági embert dolgoztattak a Szigeten az idén (őket főleg a csomagmegőrzésnél) viszont még mindig van egy-két barbárkinézetű ősgorilla. Az egyik ilyen tünemény például egy német trashzenekar előtt egy gumibotszerű valamit csattogtatva a tenyerében így szólt: „Ezek a németek ugrálós fajták, úgyhogy jó napom lesz...” ezzel utalva arra, hogy szereti ha beesnek a kordonon belülre a közönség soraiból, mert ekkor rávetheti magát a szerencsétlen illetőre. Többit a fantáziátokra és a tapasztalataitokra bízom... Szerintem nem ártana pszichiátriai szűrés is, vagy egy speckó Sziget iq teszt kitöltése munkavállalás előtt a jövőben az ilyenek megelőzése érdekében.
  
   No meg az autókat sem hagyom most már ki a felsorolásból. Csak mennek és mennek az 50-60000 Szigetlátogatóval mit sem törődve, dudálva, mérgelődve a sok ember miatt, hogy ezek meg mit keresnek itt?! Szerintük a Sziget akkor lenne jó ha üres lenne és ők akadály nélkül mehetnének. Az egyik délelőtt például egy mostanság nagyon népszerű energiaitalos kisautó elütött egy lányt a szemem láttára. Szerencsére az autónak háttal álló lány „ügyesen” felperdült a motorháztetőre, így megúszva a komolyabb sérülést, látszólag az ijedségen kívűl más baja nem történt. Ilyenről persze sehol nem hallani. Én szívem szerint a személyautókat nem is engedném be a Szigetre, hordják csak talicskán azt ami befér amúgy az egyik ülésre... Minimum kisteherautóval/kisbusszal lehetne csak bejönni, például a tucatnyi söröshordót vagy zenekarfelszerelést cipelve...
  
   Visszapottyanva a fesztivál utolsó óráira, esőben hagytam magam mögött lábnyomom a Metal Hammernél és Bahia-sátorban hallgattam meg a most már hagyományosnak mondható Sziámi Sziget-záró produkcióját Division-tól egészen a Sziámig. A fáradt közönség állva/ülve/fekve követte nyomon az angol és a később a rendszeresen kért, magyar nyelvű dalokat. Ezután a fáradtságtól megsemmisülve hagytam magam mögött a szétáztatott detektorokkal teletűzdelt 2002 Sziget Fesztivál helyszínét, hogy jövőre ugyanitt találkozzam új és mégújabb arcokkal, de a régieket sem felejtve.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: