beszámoló [fesztivál] 2002. augusztus 6. kedd 17:56
nincsen hozzászólás
szerző: UtazóSziget2002 Hatodik meditálós, pihenős, gyógyulós nap
Ezen a napon hosszabb pihenőt engedtem magamnak, így a délutánom jelentős részét otthon töltöttem, hogy teligyógyszerezzem, és jól leigyam magam teával.
Csak késő délután látogattam el a Világzenei Színpadhoz megtekinteni a Radio Tarifa spanyol zenekar előadását. Madridi világlátott emberek, akik a közel-távoli Afrika és a spanyol hon motívumait/dallamait, a táj hangulatát és a tradicionális zenei elemeit gyúrták össze, szinte hídként a Giblartári-szoros felett. Lant, duda, buzuki, fuvola és még sokféle más hangszer szólalt meg. Az európaiságot főleg a spanyol nyelven verselő ének és az elektromos hangszerek azaz a gitár és a basszusgitár jelentették.
Ebből a kellemes lebegős hangulatból távoztam el Metal Hammer Színpara, ahol már javában 95%-os telítettséget mutatott a sátor és a páratartalom is az egekig szökött az amerikai Savatage produkcióján. Jó kis 100%-os, izzasztó metal´nroll produkciót nyomtak a nagyérdeműnek, hogy aztán a testeken kicsapódott nedvességet a koncert után bepótolják a Tűzesvíz mulatóban.
A késő estét az Est Színpadnál töltöttem, ahol a Fibula & Brutal Boys fedőnevű banda, tulajdonképpen Rémember és baráti adtak ízelítőt kedvenceikből. A produkcióban szövegelt Vörös András (Superbutt), gitározott Jimbo (Warpigs), énekelt Lovasi András (Kispál) és Kiss Tibi (Quimby). Utóbbiak a „Stand By Me generációról generációra szálló slágert adták elő. Rémemberék pedig, elég sajátságos stílusokban tárták a nagyközönség elé feldolgozásaikat a Chemical Brotherstől, a Beastie Boystól vagy éppen a Red Hot Chilitől. Aki a szokványos feldolgozás zenekarokhoz van edződve, annak mindenféleképpen meglepő lehetett a srácok merészsége az ismert számok előadását hallgatva.
A korrekt koncert után érkeztem egy rövid időre az angliai DreadZone fellépésének színterére, a Wan2 sátorba, kik amolyan dübörgős tánczenét nyomtak. Sajnos az étkezés utáni vágy elhívott egy kiadós pizzasarokra és az azt követő sörre.
Jó nagy sétát megtéve kavarogtam át a Bahia Színpadra, ahol még javában a beálláson dolgozott az Úzgin Űver. A zenekar egyesíti a zenét a tundrától a Sínai-félszigetig, Andalúziától a Hindusztáni-félszigetig. Az általam világzene kategóriába skatulyázott csapat úgy közvetít nyugalmat, hogy folyamatosan fenntartja a feszültséget, a dinamikát. Leginkább a Korai Öröm zenéjéhez lehetne hasonlítani, persze a szintetikus elemek nem oda gondolásával. Ezen párba állításomat, csak ösztönözte „Korai Öröm-ös Miki jelenléte a zenekarban. Az Úzgin Űvér zenéjében nem csak az Ő finom hangszerei, hanem a különböző fúvósok, és a hegedű hangja áraszt élményszámba menő, varázslatos hangzást.
Ezután ottmaradtam picit még a Bahián az amerikai-olasz Amy Denio with Quintetto alla Busara fellépését várva, s kisvártatva már meg is szóltaltak a meditatív mélységű dallamok az éjben. A sátorban a koncert alatt mindenki a földön ült illetve eldőlve meditált. Én sem akartam kihagyni egy ilyen lehetőséget, ezért nyugalomba helyezkedtem egy rövid időre és mintákat vételeztem a színekből melyeket a hangok festettek a levegőbe.
Kisvártatva viszont már utamat a Korai Öröm teltházas koncertje felé irányoztam. A zenekar a rengeteg dobnak köszönhetően még nem volt képes egy óra alatt beállni, most sem. Tapasztalat az, hogy ezentúl, ha nem elsőnek vannak kiírva, akkor csak egy legfeljebb egy órás késéssel érkezzünk a kiírt kezdéshez képest. A bulin jöttek az ismert szerzemények és a nem megszokott táncos lányok. Értékelendő a srácok újításra való hajlama. A koncerten egyébként tele volt a Wan2 Színpad, és szerencsére volt nagy bólogatás is. Egy ksi időre figyelő szerveimet teljesen kikapcsoltam minden zavaró gondolattól és fizikai elemtől, hogy az utánuk következő Persona Non Grata katasztrófazenekar produkcióját részben megízleljem zenéjüket és megküzdhek az egyre jobban rám telepedő fáradtsággal...
Utolsó csepp energiakészleteimet felhasználva átbotorkáltam a Bahia Színpadra ahol előbb a jugoszláv Orkestar Irfana Muertesa, majd az elmaradt Flash koncert helyére „beugrott” Karabély lépett fel. A jugók amolyan „Korai”-s hangulatot ébreztettek bennem egy kis rock-kal elegyítve, sok rajongót táncra perdítve zenéjükkel. A Karabély koncertjét meg bűn lett volna kihagyni, így a „kellemes” hajnali émelygésemet legyűrve még maradtam pár számnyit.
Amúgy az utolsó előtti napon meglepően sokan szedték a sátorfájukat. Tömött sorokban hagyták el a kijáratot a végleg hazatérők.
Még egy helyre igazítást kell eszközölnöm. A mobil wc-k mögött kialakult képződmény nem folyó, hisz nincs ér, és nem ömlik sehova, nincs folyási iránya, tehát tó, amit férfi kollégáim „Niagarái biztosítanak utánpótlásukról. Már előre félek, hogy eme természeti képződmény az Aral-tó sorsára fog jutni a rendezvény után.