hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
lemezajánló [kislemez]  2008. december 22. hétfő   12:41
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Kötelező Közhelyek - Hepaj
Szerzői Kiadás

  A Kötelező Közhelyek 2002-ben alakult ska/punk banda, mely két év után új koronggal rukkolt elő. A Hepaj névre keresztelt EP minden rosszindulat nélkül az év citromdíjas lemeze.
  
  A borítórajz már első ránézésre sem sok jót sejtetett, ennél azért biztosan lehetett volna igényesebb művel is díszíteni a cd-t.
  Az Ep-n 5+1 nóta kapott helyet, melyek közül az Alkesz című tétel nyitja a sort (és zárja is egy radio edit verzióval). A probléma már itt kezdődik, hiszen baromi erőltetett poénokkal indít a dal, és talán ez a lemez legeslegnagyobb hátránya, vagyis hogy a szövegek nagyon gyengére sikerültek. Elég sok kannásbort kell meginni ahhoz, hogy itt valaki vegye a lapot, és önfeledten rázza magát a Hepajra. Egyébként a zenei alapok nem feltétlenül rosszak, mindössze lógnak a semmiben.
  A Misconcieved-ben annyi pozitívumot azért találtam, hogy nem feltétlenül kell figyelnem a szövegre, mivel ezt a címéből adódóan angolul énekelték fel a srácok. A Ne várj tőlem mást nevezhetjük akár a lemez csúcspontjának is, hiszen az egykori Mega Sound System slágerbe nehéz lenne belekötni.
  
  Ez a lemez senki számára sem kötelező, sokkal inkább közhelyes. Ilyen anyagot az ember maximum önmaga szórakoztatására alkot, de nem feltétlenül kell ezt mással is megosztani.
  Sajnálom, hiszen minden igyekezetem ellenére semmi sem fog meg ebben az EP-ben, viszont a fent leírtak ellenére a műfaj szerelmesei hallgassák meg a teljes anyagot a srácok myspace oldalán és cáfoljanak rá az általam mondottakra.
  
  
  Kötelező Közhelyek:
  
  Karsay Máté - gitár, ének, vokál
  Barczi András - basszus, ének, vokál
  Erdélyi Ferenc - harsona, vokál
  Víg Aurél - dobok



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Kötelező Közhelyek

Kötelező Közhelyek myspace

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Sabaton: The Last Stand
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 burzum    agregator    zzz    Óriás    polod    sam worthington    refused    brittney jones    life as we know it    shadowthrone    gutenberg halott    six feet under    hurts    árvíz    kelet underground    radikális amputáció    we bought a zoo    sonisphere    alíz csodaországban    ralph fienenes    gyár fesztivál    vidámpark    viharos csend    pro-pain    stentor  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!