beszámoló [fesztivál] 2002. augusztus 3. szombat 15:47
nincsen hozzászólás
szerző: UtazóSziget2002 Harmadik (kistehenes) nap
Erre a harmadik napra teljesek voltak a hajózási kilátásaim. Felhőket csak a képeskönyvekben meg fotókon láthattam. Így ma szigorúan és határozottan a hajóállómást vettem célba, mit sem törődve az előző napi kudarcommal. A helyszínen sikerült mintegy háromszáz forintért megváltanom a mennyei jegyemet a „Hófehérke” atomcirkálóra. Az egész utat néhány dobozos sör és a sodrozódó vízfelszínbe révedés kísérte, nomeg az egymást előzgető hajókonvojok morajainak kavarodása.
Megérkezésemkor éppen a Wan2 Színpadon A Kistehén játszotta manapság oly népszerű slágerét az „Én vagyok a kistehén...”-t, ezzel iszonyú sokakat őrületes táncra serkelve. Közben természetesen az „igazi” sárga kistehén ugra-bugrált a színpadon.
Az előző napok felhalmozódott fáradtságát csak az Orlando Cachaito Lopez koncertje közben tudtam végérvényesen elfeledni, ahol az igazi tradicionális hangulatot egészítették ki némi elektronikus hangzással. Sok helyen felfedezhettük a samba elemeit, néhol még belecsempésztek ismertebb dallamokat is repertoárjukba. A Világzenei Színpaddal pont szembe található a Sziget talán egyik legaktívabb mulató helye, a régi ismerős szentendrei Dalmát Pince. Idetévedve én garantáltan jól tudom érezni magam mindig, még akkor is ha a Világzenein befejeződött már az utolsó program is. Itt igazán csak ekkor indul be az élet egészen pirkadatig...
A következőkben Mory Kante koncertjével folytatódott a programom ugyancsak a Világzenei Nagyszínpadnál. Hát az ő előadásmódja nem nyerte meg a tetszésemet. A mekegő énekhangja inkább idegesített, mint megnyugtatott volna. Az első hat számig bírtam...
Elhagyva ezt a régiót csak érintőlegesen útba ejtettem a Petőfi Csarnok Népzenei Sátrát. Itt a dél-szláv muzsikájáról ismert Rece-Fice adott néptánc estet balkáni hangulatokból. A hagyományokat felidéző akusztikus hangszereket nagyon gyorsan megölte a kintről beszivárgó dübörgés, mind a Világzenéről, mind a környező sátrakból összemosódott zaj.
Az egyik dübörgés irányába elindulva eljutottam a Nagyszínpadhoz, ahol éppen az őskövületnek tűnő, de mégis a fiataljaink legtöbbjét magamögé utasító energiával rendelkező Iggy Pop csavarodott ki önmagágól a koncert majd´ minden pillanatában. Megint nem bírt magával, leugrált a színpadról, ezzel kergetve őrületbe a biztonságiakat, akik megpróbálták a lehetetlent: katonás rendet tartani egy Iggy Pop koncerten... Ők pár percenként vezettek ki egy-egy a vaskordonon keresztülugrott rajongót a színpad oldalánhoz. Sajnos volt egy-két zavaró tényező is a koncert alatt ezek közül is a legfeltünőbb a kontakthibás mikrofon volt... (nem csoda ez, ha az énekes a földhöz verdesi a mikrofont). Szegény Iggy Pop amikor egyszer a legnagyobbat üvöltötte éppen a mikrofonba, pont akkor ment el a kontakt, így csak a nagy kivetítőn látszódott hogy éppen ordít... hang meg sehol. Persze ő valamiért ezt észre se vette. A koncert fél tizenegy után tíz perccel hirtelen abbamaradt... talán a Kosheen gitárosával történt afférja miatt, vagy talán valami másért. A The Passenger és a No Fun (az utobbi az egy Sex Pistols feldolgozás) viszont jól esett (kösz Iggy Pop).
Továbbá láttam ezen az estén, hogy a Goranga Kommandó hogyan alázza le porig a legnagyobb zenészeket 70 éves agg mesterük vezetésével, aki megközelítőleg nettó 150 kilogrammot nyomott és ugrálva üvöltötte a Hare Krisnát..., hogy percek múlva távozzon a semmibe, hófehér Opelen. Útközben a Kampec Dolores előadására belesve, éppen az egyik kedvenc számomat adták elő, így ott is maradtam mindaddig a pillanatig amíg valami el nem kezdett korogni ott bennem...
Az éhségemet sajnos nem tudtam legyőzni az éjben, ezért a pozíciómat a Milli mosoly étel-tejbárba helyeztem át. Itt csak néhány percet eltöltve egy kis nyugalmat vettem magamhoz a rémcsúnya sárga székek és egy franciasaláta öntet között. Ezután a Banán Jazz színpadánál töltöttem egy kevés időt a fiatalabb jazz generáció egy képviselje, a Johannes Enders Trio társaságában. Előadott dalaikban finoman helyezkedtek el a szabadabb improvizációs elemek a jazz szabály(talanság)ai szerint. Felszabadult játékukat a korrektül megtelt Banán Sátorban baráti hangulat mellett adták elő. Természetesen néhány kötelező érvényű standard melódiát is prezentáltak bőgő, dob és szaxofon hangszereikkel és legvégén a színpadon megtalálható zongorát is beállították a csatasorba. Ezzel a második ráadás számmal helyezték fel a habot a tortára.
A Wan2 Színpadon egy előre nem tervezett koncertet is magamévá tettem, mivel a színpadon gyülekező olasz, öltönybe öltözött zenészek keresztapás kinézete egyből felkeltette az érdeklődésemet. A Roy Paci & Aretuska nevet és a nagybőgőt látva vettem egy wine-colát és beágyaztam magam a színpad elé. A felhangzó zene teljesen meglepett, Boban Markovics volt keveredve ska-val és rock´n´roll-lal olasz nyelvű énekkel, olasz mentalitással. Volt egy stílusuk a legényeknek... Az olaszul felhangzó közönségénekeltetésből az a sejtésem támadt, hogy a Wan2 sátorban ezidőtájt az olasz Szigetlakók gyűltek össze egy jó kis mulatságra. Mindenesetre ottragadtam egy ideig én is élvezni a murit.
Egy kis menetelés az éjszakában át a hatvanezer négyzetkilómétert elfoglaló német hadtest által körül bástyázott Metal Hammer Sátorhoz, ahol éppen játszó Nevergreen nagyon lassan őrlő, korrekt, minden romantikától mentes doom produkcióját tekintettem meg. Aznapi utolsók közti egyik rendezvényem az Árnyak volt, de itt már nem a színpadon szereplők voltak előtérben, hanem az sms falon megjelenő állandóan cenzúrázott üzenetek. A gépet vezérlő egyén tényleg „SZŐKE”!
Két koncertet sajnálom, hogy kihagytam az este, név szerint ezek az Emil Rulez volt Bíró Icával és a Világura, azaz Világfa+MagUra NapotVet közös fellépése volt.
Valamikor (az időt most már tényleg nemtudom) a Bahia Sátorban néztem meg egy német csapatot, nevezetesen a Layette-t. Egyből a másnap fellépő britpop zenekar, a Pulp ugrott be zenéjüket hallva. Nem játszottak roszul, sőt... csakhát a nagyon a késő éjszakába nyúlva elkezdett koncertjük közben teljesen elpilledve hagytam ott őket, és vánszorogtam el lepihenni, azt remélve, hogy holnap talán frissebben kelek. Úgy legyen...
15:47
